2022-09-16
A bánya csarnokának megközelítése ismét biztonságos
Szombaton újra megnyílik a látogatók előtt a parajdi sóbánya, miután a júliusi víz- és iszapszivárgást követően több munkálatot végeztek a turisták számára megnyitott csarnokok felé vezető járat biztonságossá tételére.
Seprődi Zoltán bányaigazgató az AGERPRES-nek elmondta, komplex munkálatokat végeztek a probléma megoldására, és ezek befejezése után öt illetékes intézmény képviselőiből álló szakbizottság úgy döntött, hogy a csarnok megközelítése ismét biztonságos, és a kezelőközpontot újra meg lehet nyitni.
Nyomatékosította, hogy a közel két hónapos zárva tartás miatt tetemes veszteségeik vannak, de ennél sokkal fontosabb a turisták biztonsága. Hozzátette, nem tud pontos összeget mondani, de tetemes a kiesés.
A sóbánya Facebook-oldalán feltüntetett adatok szerint reggel 8 órától 16 óráig tart nyitva, az utolsó turistákat szállító autóbusz 14.30-kor indul.
A statisztikai adatok szerint augusztusban átlagban mintegy 200 ezer turista keresi fel a parajdi sóbányát, akadnak napok, amikor 6-7 ezer ember tölti meg a létesítmény föld alatti csarnokait.
A bányalátogatását július 23-án állították le, amikor jelentős mennyiségű iszap és víz szivárgott be a bejárati tárnába, amelyen keresztül az autóbuszok a föld mélyére szállítják a látogatókat. Akkor közel ezer turista tartózkodott a bányában, akiket különösebb problémák nélkül sikerült a felszínre vinni.
Forrás: www.agerpres.ro
2024-12-19
Hirdetés
2024-12-19
Hirdetés
2024-12-19