A félelmetes román politika
(sokadik folytatás)

Második napja a Hargita megyei prefektus bejelentésétől hangos a hazai magyar sajtó. Ő kiállt és eldicsekedett a hőstetteivel, a magyar újságírók pedig írásban, szóban és képben hűségesen beszámoltak erről, mintha az lenne a fő feladatuk, hogy a prefektus üzeneteit eljuttassák a magyarokhoz. Mondom ezt azért, mert a hírrel számos helyen találkoztam, de annak valamiféle értékelésével ez idáig sehol. Akkor pedig hadd mondjam el, miképpen látom ezt a témát:

Egészen röviden úgy lehet összefoglalni a történetet, hogy néha mindenki követ el hibákat, de kevesen vannak, akik erre annyira büszkék, hogy újra és újra kiállnak a sajtó elé és eldicsekszenek vele. Mert ebben az esetben ez a helyzet. Ugyanis a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére megszületett egy petíció, ami nemzetközi dokumentumokból vett jogi érvek alapján fogalmazza meg azt, hogy adott település választott vezetői miképpen képzelik el az ország területi-közigazgatási átszervezését. A dokumentum műfaja pedig világossá teszi, hogy szó nincs arról, hogy hatáskörüket áthágva az önkormányzatok bármiféle olyan kérdésben döntöttek volna, ami mások privilégiuma. Ez egy kérés azok felé (kormány, parlament), akik majd meghozzák az átszervezéssel kapcsolatos intézkedéseket. Ráadásul olyan kérések, amelyek jelentős részének teljesítésére Románia korábban kötelezettséget vállalt. S hogy legyek kicsit konkrétabb: a petíciók arról szólnak, hogy amikor majd az arra illetékes központi hatóságok hozzálátnak az ország átszervezéséhez, akkor azt oly módon tegyék, hogy az ne sértse az adott település lakóinak az érdekeit. S akkor jön a prefektus, s mint aki nem érti a román nyelvet (pedig annak ismerete kizáró feltétele a tisztség elfoglalásának), azt mondja, hogy az önkormányzatoknak nincs joguk közigazgatási régiók létrehozásáról dönteni. Majd folytatódnak a vádak ebben a stílusban. S hogy a színjátéknak méltó betetőzése legyen, a csíkszeredai meg a marosvásárhelyi bírók is bekapcsolódnak a kórusba, s komoly arccal (vagy esetenként akár szent borzadállyal) bólogatnak, hogy igen, ez így van, hallatlan merészség és súlyosan törvény- meg alkotmánysértő az önkormányzatok részéről ilyet tenni.

Teszik mindezt olyan körülmények között, hogy tudva tudják: a petíciók ott vannak az Európa Tanács különböző tisztségviselőinek és testületeinek az asztalán, azok egészen pontosan témában vannak, s nyilván elkerekedett szemmel nézik, hogy miket hord itt össze prefektus és bíró. A civilizált világ olyat még nem látott, hogy közösségek egész sorától bírói úton akarják megvonni a vélemény-nyilvánítás, a kérés megfogalmazásának a jogát. Ami már önmagában nonszensz, mert ha valakinek van egy véleménye, akkor a világ összes bírója sem fogja hatalmi szóval annak megváltoztatására kényszeríteni. Hatalmas butaság tehát, amit a román hatóságok tesznek, s ráadásul kiválóan alkalmas arra, hogy lejárassák magukat egy olyan intézmény előtt, amivel szemben igen sok kötelezettséget vállaltak. S teszik ezt pont akkor, amikor épp az elszámoltatás idejét éljük, mikor is, ha annyira profi volna a román politika, akkor a legszebb arcát próbálná mutatni. Mert mondja meg valaki, leesett volna a karikagyűrű a bukaresti urak kezéről, ha az összes petícióra egyenként azt válaszolják, hogy tisztelt címzett, levelét megkaptuk, biztosítjuk, hogy az abban foglaltakat igen komoly mérlegelés tárgyává tesszük, s ha jogosnak találjuk, akkor majd a közigazgatási átszervezés idején figyelembe fogjuk venni? Ez ellen senkinek egy szava nem lehetne, miközben semmire nem kötelezné őket, s mézes-mázas mosollyal folytathatnák az elpusztításunkra vonatkozó terveik gyakorlatba ültetését. S akkor neki fognak keménykedni, vicsorogni, eltorzult arccal csapkodni az asztalt, munkára fogni bírók tucatjait és butaságokkal teleírt papírhalmokat gyártani. Mindezt olyan körülmények között, hogy májusban járt itt az egyik ellenőrző küldöttség, az év végén jön a következő, s jövőben a harmadik, s mindegyik azt vizsgálja, hogy Románia betartja-e a vállalásait. Akkor majd mosolyogni fognak és lelkesen bólogatni, de azok a fránya tények (amikről a küldöttség tagjai is tudni fognak, arról kezeskedhetek) mást mutatnak.

Mit lehet erre mondani? Köszönjük szépen, csak így tovább, mutogassátok a fogatok fehérjét, mert azzal nagy szolgálatot tesztek nekünk. Lassan csak kinyílnak a szemei azoknak is, akiket hosszú ideje szép mesékkel szenderítetek álomba.

Árus Zsolt
Címfotó: facebook.com/andrei.jeanadrian