Tizedik alkalommal hirdették meg a Jogosítvány a jövőhöz programot

2024-12-19

Tizedik alkalommal hirdették meg a Jogosítvány a jövőhöz programot

A pályázatokat 2025. január 27-ig lehet benyújtani

A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány tizedik alkalommal hirdette meg a Jogosítvány a jövőhöz programot hátrányos körülmények között élő fiatalok számára, a sofőriskola tandíjának és járulékos költségeinek támogatására. A program olyan fiataloknak kínál anyagi lehetőséget, akiknek a munkavállaláshoz szükséges vagy előnyös egy gépjárművezetői engedély, illetve hasznos eszköz a munkaköri teendőik ellátásában vagy kiterjesztésében azoknak, akik már dolgoznak. A támogatások megítélése pályázati rendszerben történik. A pályázatokat 2025. január 27-ig lehet benyújtani postán vagy elektronikus úton. A pályázati űrlap és egyéb szükséges információk A Közösségért Alapítvány internetes honlapján érhetők el – https://pentrucomunitate.ro/hu/jogositvany

 

Pályázhatnak 18-25 év közötti, hátrányos körülmények között élő romániai fiatalok, akik B, C vagy D kategóriájú gépjárművezetői engedélyt szeretnének szerezni, beleértve a traktorra, trolibuszra és villamosra érvényes hajtási engedélyt is.

 

„A program keretében lehetőséget kínálunk a hátrányos helyzetű fiatalok számára egy nagyon egyszerű, de a fokozott versenyképességet diktáló munkaerőpiacon igen hasznos és fontos eszköz megszerzéséhez. Örülünk, hogy segíthetünk ezeknek a fiataloknak, hogy anyagi forrást ajánlhatunk nekik egy pályakezdő szakmai képesítéshez, a látókörük szélesítéséhez.” – nyilatkozta Mozga Gábor, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.

 

Jogosítvány a jövőhöz 2015-ben indult, és a negyedik olyan hosszútávú társadalmi felelősségvállalási program, amelyet A Közösségért Alapítvány szervez a MOL Románia támogatásával. A program eddigi kilenc kiírásában összesen 181 fiatal fejezte be tanulmányait: 151 sikeresen vizsgázott B kategóriás hajtási engedélyre, 27 a C-re, köztük 3 a pályaalkalmassági igazolványra, egy fogyatékkal élő hölgy B kategóriás jogosítványt szerzett átalakított járműre, egy fiatal pedig B96-ra vizsgázott sikerrel (járműszerelvény vezetésére alkalmas engedély: B kategóriájú gépkocsihoz kapcsolt nehéz pótkocsi, melyek össztömege nem haladja meg a 4.250 kg-t). Egy fiatal mezőgazdasági vontatóra, traktorra, szerzett jogosítványt, 71 fiatal pedig tanulmányait folytatja vagy vizsgára készül.

 

„A pályázási időszakban a program szervezői készséggel tájékoztatnak minden érdeklődőt az eljárással kapcsolatban. Az egyszerű pályázati űrlap és az öt kötelező melléklet leírása megtalálható A Közösségért Alapítvány honlapján: https://pentrucomunitate.ro/hu/jogositvany. Telefonon és elektronikus levélben örömmel válaszolunk az érdeklődő fiataloknak és az őket segítő szervezeteknek, intézményeknek egyaránt. A felajánlott támogatás lényege egyszerű: kifizetjük a sofőriskolát” – nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.

 

A programmal és a pályázattal kapcsolatos bővebb tájékoztató a www.kozossegert.ro és a www.molromania.ro honlapokon található.


 

A Jogosítvány a jövőhöz programról

A Jogosítvány a jövőhöz programot A Közösségért Alapítvány szervezi a MOL Románia által rendelkezésre bocsátott pénzalapból. A program anyagi támogatást biztosít 18-25 éves, hátrányos helyzetű fiatalok részére, B, C, D kategóriájú, beleértve traktor, trolibusz és villamos, gépjárművezetői engedély költségeinek fedezéséhez, akik számára a hajtási engedély feltétel vagy előny a munkavállalásnál, vagy hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában azoknak, akik már dolgoznak.

A Jogosítvány a jövőhöz programot ötéves fennállása alatt két országos versenyen díjazták: 2018-ban a Civil Társadalom Gáláján, 2017-ben a Romanian CSR Awards-on.


A Közösségért Alapítvány sajtóközleménye

Ez az oldal cookie-kat használ. Az oldal böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Bővebben