…de van az éremnek sötét oldala is

A duplán csoda

Az elmúlt évek során alaposan megismerve a román igazságszolgáltatást, most a szó szoros értelmében egyik ámulatból a másikba estem.
Röviden az előzményekről: Még tavaly három pontos panaszt tettem bizonyos Dan Tanasă ellen a Diszkriminációellenes Tanácsnál, mely tanács hosszas mérlegelés után (meg miután a három pontból kettő felett elegánsan átsiklott) úgy döntött, hogy súlyos büntetést ró ki, egy megrovást (erről bővebben itt). Emberünknek azonban ez is bántotta az önérzetét, ezért bíróságon támadta meg a megrovásra vonatkozó határozatot. Ismerve, hogy egy előző ügyben miképpen jártam ugyanazon Brassói Táblabíróságon, különösebb illúzióim nem voltak, ehhez képest valóságos csodaként éltem meg, hogy 22-én azt olvashattam a bíróság honlapján, hogy elutasították a Tanasă keresetét.
Erre aztán rátett még egy lapáttal az, hogy mint kiderült még aznap az ítélet indoklása is elkészült (hisz más esetekben ez hónapokba szokott telni), a mai napon meg is hozta a postás:

Sent-116-2019

Mondhatni egy korrekt, tisztességes és jól megindokolt ítélet, Tanasă viszonylatában, kevés ilyen született az elmúlt években, ebben az országban. Ezért szerintem Manuela Filip bírónő megérdemli, hogy itt külön is megköszönjem neki.

Árus Zsolt

Az érem sötét oldala

Hogy mennyire rendkívüli a brassói ítélet pontosan megmutatja az, hogy szintén ítélet született egy sokkal, de sokkal fontosabb perben, amelynek tárgya a Tanasă egyesületének a felszámolása. Az eredmény pedig ez.
Holott a törvény teljesen egyértelmű: ha egy egyesületnek nincs szabályosan kinevezett vezetőtanácsa több mint egy éven keresztül, az jog szerint megszűnik, a bíróság nem tehet mást, mint kimondja a megszűnést. Ez pedig ebben az esetben fennáll, az első vezetőtanács mandátuma 2016 júniusában lejárt, s 2018 decemberéig (akkor nyújtottam be a keresetet) nem neveztek ki újat. Ez számításaim szerint két és fél év. És mégis, szám szerint három bukaresti bíró is azt állapította meg, hogy itt minden rendben van, működhet tovább az egyesület. Az elsőnek ez úgy sikerült (lásd itt), hogy – bizonyára véletlenül – összecserélt két fogalmat. Elvégre egy bukaresti román bíróval megesik, hogy hiányosan ismeri a román nyelvet. A másik kettőnél ellenben már nem történhet meg ugyanaz, mert a fellebbezésben alaposan elmagyaráztam a kettő között különbséget, ezért kíváncsian várom, hogy most mi lesz az elutasítás indoklása.
S a hab a tortán: Emberünk az alapfokú tárgyalásra szerkesztett egy válasziratot (amin biztos jól derülne minden magára adó ügyvéd), nyilván nem azzal a céllal, hogy megvédje magát (arra ott vannak általában a bírók), hanem hogy némi jövedelemhez jusson. Éppen ezért az irományát aláíratta egy ügyvéddel, majd ezért ügyvédi honoráriumra nyújtott be igényt. Ugyanezt eljátszotta másodfokon is, s hogy meg ne szakadjon a munkában, hát elővette ugyanazt a szöveget, kicserélte a dátumot, és benyújtotta újra. Ezt egészen pontosan így kell érteni, még bár annyit se változtatott rajta, hogy kicsit másképp tördelje, más betűtípussal írja, stb. Egy az egyben ugyanazt nyújtotta be ismét, s ezúttal is kérte az ügyvédi honoráriumot. S ugyan erre felhívtam a bírók figyelmét, s jeleztem, hogy ugyanazért a munkáért dupla javadalmazást nem illene adni, ezek a bírók csak megítéltek neki ügyvédi honoráriumot is. Csak hogy lássam, hogy kikkel van dolgom. Azt meg tekintsem részükről külön kegynek, hogy nem a kért 1000 lejt, hanem csak annak felét. Hát hogy is mondjam… nem érzem kegynek. S az olvasók talán egyet fognak érteni ebben velem.
S hogy értse mindenki jól: itt nem az a legnagyobb gond, hogy a bírók csúfot űztek a szakmájuk becsületéből meg belőlem. A baj az, hogy ezzel csak még magasabb lóra ültették, s még vehemensebben fogja folytatni az uszítást és a magyarok zaklatását. Mert ez történik minden általa megnyert per után.

Árus Zsolt