Übü király – bemutató

2025-03-12

Übü király – bemutató

Március 14-én 19:00 órai kezdettel

 

Alfred Jarry, az abszurd dráma atyjaként ismert francia szerző Übü király című – eredetileg felnőtt bábszínháznak készült – darabját mutatja be a 40 éves Figura Stúdió Színház társulata Sardar Tagirovsky, orosz alkotó rendezésében.

A kaotikus, ám jó táptalajt biztosító szöveg a XIX. század végén jelent meg, nem sokkal az első világháború előtt, és a szerző tökéletesen tetten éri az addigi történelem hinta-palinta játékait, az Übü papákat és mamákat, akik hatalomra törnek – és akiket az előadásban szándékosan nem konkretizáltak az alkotók. A darab főszereplője, Übü papa – mohó és gyámoltalan dragonyos kapitány, aki felesége, Übü mama ösztönzésére megöli a lengyel királyt, és elfoglalja a trónt – a határokat nem ismerő, erkölcstelen hatalmi mámor szimbóluma lett.

A Figura életében már négy feldolgozás is készült Jarry szövegéből, első alkalommal 1987-ben vitték színpadra még amatőr társulatként, ezt követően 1991-ben átdolgozták, és újragondolták, de mindkét előadásra jellemző volt a felfokozott mozgás, pantomim. 2014-ben a teljes Übü-ciklust alapul véve készült el az Übüség című előadás.

A negyedik Übü király Sardar Tagirovsky rendező és Demeterk Márk Cristopher rendezőasszisztens átiratában kerül bemutatásra március 14-én 19:00 órai kezdettel az Öntöde stúdiótermében, a következő előadásokat március 17. és 18-án tekintheti meg a nagyérdemű. A rendező munkáját segítette Mihály Kata díszlettervező, Sós Beáta jelmeztervező, valamint Kolozsi Borsos Gábor zene és sound designerként. Az előadásban a társulat valamennyi tagja színpadra áll, Übü papát és Übü mamát a fiatal színész-páros Barti Lehel-András és Pascu Tamara alakítják, Poszomány kapitány szerepében Vajda Gyöngyvér látható.

Március 27-én világszerte a színházat ünneplik, a társulat ennek apropóján több eseménnyel is készül, kitolva a világnapot majdnem egy egyhetes rendezvénysorozattá. Molnár Ferenc Liliomja indítja a hetet, 23-án, ezt követően 25-26-án a Fordulatok címet viselő kiállítás látogatható, mindkét nap 18:00 és 19:00 órától. A színházi világnapon, március 27-én a Színház elmúlt 40 évét, az alkotó-generációkat, a város és az intézmény viszonyát bemutató Figurások című dokumentumfilm bemutatójára kerül sor két alkalommal 17:00 és 19:00 órai kezdettel. A hetet Szilágyi Míra egyéni előadásával, a Veszélyes kanyarral zárja a gyergyói társulat.


Jegyek kaphatók a www.figura.ro oldalon, előadások előtt a helyszínen. Helyfoglalás és további információk a 0752-227-011-es telefonszámon vagy az org@figura.ro e-mail címen.


 A Figura Stúdió Színház közleménye


 

Alfred Jarry azonos című drámája alapján

Übü király

A színpadi változatot írta Demeter Márk Cristopher és Sardar Tagirovsky

 

Übü papa: Barti Lehel-András

Übü mama: Pascu Tamara

Poszomány kapitány: Vajda Gyöngyvér

Alfred Jarry: Faragó Zénó

Vencel király, Paizs, Federovics Mihály: Moșu Norbert-László

Rozamunda királyné, Elek cár: Szilágyi Míra

Bugrisláv: Bartha Boróka

Ladiszláv, Pillér, Hírnök, Jegyző: Fodor Alain Leonard

A nép, A medve: Tamás Boglár

Zsinór, Boleszláv, Lászky tábornok, Lecsinszky Szaniszló, Szobieszky János, Renszky Miklós: Kolozsi Borsos Gábor

Katonák, Nemesek, Hivatalnokok, Tanácsosok, Fináncok, Parasztok: Moșu Norbert-László, Kolozsi Borsos Gábor, Tamás Boglár, Bartha Boróka, Fodor Alain Leonard, Szilágyi Míra

 

Rendező: Sardar Tagirovsky

Rendezőasszisztens: Demeter Márk Cristopher

Díszlettervező: Mihály Kata

Jelmeztervező: Sós Beáta

Zene & sound design: Kolozsi Borsos Gábor


Ez az oldal cookie-kat használ. Az oldal böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Bővebben