A kincstári gőg és butaság határtalan

Minekutána már három esetben jártam meg a Bukaresti Táblabíróságon azt, hogy a bírók figyelmen kívül hagyva egy törvényes előírást, nem végleges döntést hoztak, hanem olyat, ami ellen fellebbezni lehet a Legfelső Ítélő és Semmítőszékhez, úgy döntöttem, hogy írok egy levelet a Táblabíróság elnökének, amiben felhívom a figyelmét erre, s megkérem, hogy ő a maga részéről figyelmeztesse a bírókat. (Hogy jobban értse mindenki miről van szó: ismerve a hazai bíróságok hozzáállását, kisebbségi jogsértések esetében az ember úgy indít eljárást, hogy 99,99%-ban tudja, hogy a pert idehaza el fogja veszíteni, esetleg az Emberjogi Bíróság fog majd igazságot szolgáltatni. Ahhoz azonban, hogy oda eljusson, egyszer végig kell járnia idehaza a törvényes utat, csak egy végleges ítélet után lehet Strasbourghoz fordulni. Ez pedig a jelzett esetekben azt jelenti, hogy ahelyett hogy a Táblabíróság ítélete után rögtön panaszt tehettem volna az Emberjogi Bíróságon, egyszer meg kellett fellebbezzem azt az ítéletet, ki kellett fizessek minden esetben 100 lej bélyegilletéket, majd várnom kellett minimum két évet, míg a Legfelső Bíróság kimondja, hogy a táblabíróság ítélete a törvény értelmében végleges, így a fellebbezésemet érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.)

Szóval a hónap elején megírtam a fent említett levelet, amiben utalva a három konkrét esetre s az általuk okozott kellemetlenségekre, illedelmesen megkértem a bíróság elnökét, hogy hívja fel a bírók figyelmét arra, hogy tartsák be ama törvényes előírást, elvégre azt úgy illik, s ráadásul az által hozzájárulnak a Legfelső Bíróság tehermentesítéséhez is. A levelemre pedig ma válasz érkezett:

buk-tabla-valasz

Amint látható, a válasz igen tartalmas és udvarias, kissé laza szabadfordításban az áll benne, hogy semmi közöm, ne szóljak bele. Szabatosabb változatban: az egyes ügyekben a bírók a megfelelő törvényes előírásoknak megfelelően járnak el. Az láthatólag picikét sem érdekli a bíróság elnökét (név szerint Davidoiu Georgiant), hogy három konkrét esetről tájékoztattam, amikor a bírók bizony-bizony nem úgy jártak el. Ilyen körülmények között maximum remélni tudom, hogy azért vette az adást és szólt a kollégáinak. Ez hamarosan ki fog derülni, mert tegnap postáztam nekik egy ugyanolyan keresetet amilyen a másik három volt.

Gondolkodó ember azt a kérdést is felteheti magának, hogy vajon nem volna ésszerű a Legfelső Bíróság részéről, hogy látva az oda sorra beérkező fellebbezéseket olyan ítéletek ellen, amelyek a törvény értelmében véglegesek, valaki szánjon rá pár percet, s írja meg a Táblabíróság elnökének azt a levelet, amit én megírtam? A válasz nyilván az, hogy ésszerű lenne, következésképpen nem tették meg. S hogy ezt honnan tudom? Hát onnan, hogy ők maguk tájékoztattak a nemrég kézbesített jogerős ítéletükben arról, hogy mit tettek. Ha mindenki leült és jól megkapaszkodott, akkor mondom: összeült az összes bíró, alaposan megvitatták a kérdést, majd azt a határozatot hozták a bírói gyakorlat egységesítése végett, hogy minden ilyen esetben a fellebbezéseket formai okokból, érdemi vizsgálat nélkül el fogják utasítani! Zseniális, nemde? Történt eme határozathozatal tavaly októberben. Majd rá négy hónapra megvizsgálták az egyik fellebbezésemet a fent említett háromból, s el nem fogják hinni a tisztelt olvasók mire jutottak:

raport-admisibilitate

Igen, igen! Megállapították, hogy formai szempontból minden rendben, a fellebbezés befogadható, érdemben le fogják majd tárgyalni!!

Majd aludtak rá párat, s a rá két hónapra sorra kerülő tárgyaláson angyali ártatlansággal úgy döntöttek, hogy a fellebbezés nem befogadható, ezért érdemi tárgyalás nélkül elutasítják.
Részletek itt.

Tudnám kommentálni hosszan, de gondolom felesleges, mindenki képet alkothat ezek alapján a román igazságszolgáltatásról.

Árus Zsolt