Újra műsoron a Füst, avagy a színház elfoglalása

2019-03-01

Újra műsoron a Füst, avagy a színház elfoglalása

Szombaton, március 2-án

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban március 2-án, szombat este 7 órától újra bemutatásra kerül, Hudi László rendezésében a Füst, avagy a színház elfoglalása című produkció. Az előadás közös produkció a budapesti Artus Kortárs Művészeti Stúdióval.

Mi marad a színházból ha a jól bejáratott, megszokott normákat leválasztjuk róla? Ha a színpad és a nézőtér összemosódik, a szerző eltűnik, a színész pedig a nagybetűs Közönség helyett a jelenlévő egyénekkel kezd el kommunikálni színházi rendszerekről, manipulációról?

Úgy tartják, hogy halálunk pillanatában 21 grammal csökken a testtömegünk, egyes feltételezések szerint ez a 21 gramm a lelkünk súlya. Hogyan lehet a klasszikus drámák 21 grammját összefoglalni pár perces jelentekben?

Füst, avagy a színház elfoglalása ezeket és az ezekhez hasonló kérdéseket járja körül. Műélvezés helyett közös gondolkodást és közös jelenlevést kínál a nézőknek és a játszóknak egyaránt.

Az előadás a Bethlen Gábor Alap (BGA) és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával valósul meg.


Jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej.
Jegyek válthatók munkanapokon 15.00 és 19.00 óra között a Figura Stúdió Színház előcsarnokában található jegypénztárban.
Helyfoglalás és információk a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen.
Online jegyvásárlás: www.biletmaster.ro


FÜST, AVAGY A SZÍNHÁZ ELFOGLALÁSA

Rendező: Hudi László

Játsszák: BARTHA BORÓKA, BOROS MÁRIA, FARAGÓ ZÉNÓ, FODOR ALAIN LEONARD, KOLOZSI BORSOS GÁBOR, MÁTHÉ ANNAMÁRIA,
MOȘU NORBERT-LÁSZLÓ, SZILÁGYI MÍRA, TAMÁS BOGLÁR, VAJDA GYÖNGYVÉR

Koncepció, a rendező alkotótársa: GODA GÁBOR

Dramaturg: KALI ÁGNES

Képzőművész: GÁBOR BOTOND

Díszlettervező: SEBESTÉNY FERENC

Fénytervező: KOCSIS GÁBOR
Zenei szerkesztő: KOLOZSI BORSOS GÁBOR

Ügyelő: DOMBI GABRIELLA

Technikusok: BORSOS ATTILA, FORIZS LÁSZLÓ, MAJOS ENDRE,
MOLNÁR ZSOLT, PUSKÁS ATTILA, VERESS GERGŐ

Ez az oldal cookie-kat használ. Az oldal böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Bővebben