Szoros ügy!

Tegnap bejárta az egész erdélyi (sőt, nem csak) magyar sajtót az a „hír”, hogy immár jogerősen Neamț megyéhez tartozik a Békás-szoros. Ennek kapcsán itt is, ott is megszólaltatták Hargita megye elnökét, aki előadta, hogy ők milyen kitartóan és keményen harcoltak és harcolnak, minden lehetőt megpróbáltak, de a gonosz és pártos román igazságszolgáltatás legyőzte egyelőre őket. De azért – tette hozzá szokása szerint – mennek előre, nem adják fel.

Hogy a dolog érhetőbb legyen, hadd foglaljam össze röviden a történetet.
A határ-vita még a kommunista rendszer utolsó éveiben lángolt fel, tologatták a megyehatár-táblát, ami egy idő után végleg eltűnt, s azzal hamu került a parázsra.
A következő fejezet 1998-ban zajlott le, amikor Gyergyószentmiklós alpolgármestere és jegyzője (Romfeld János és Benedek Csaba – a szerk. megj.) aláírtak Almásmező képviselőivel egy jegyzőkönyvet, amiben valósnak ismertek el egy olyan határvonalat, aminek nyomán szép nagy terület jutott a városéból Almásmezőnek, beleértve a szorost is. Erről a jegyzőkönyvről van szó:

jegyzokonyv-Gyergyoszentmiklos-Almasmezo.pdf

Hogy ki tudott, s ki nem erről, azt ma nehéz volna kideríteni, de az tény, hogy egészen 2011-ig (azaz 13 éven keresztül) semmilyen lépés nem történt a helyzet rendezésére. Ekkor indított pert a város akkori polgármestere, azt kérve a bíróságtól, hogy érvénytelenítse azt a jegyzőkönyvet, tekintettel arra, hogy a két aláíró azt állította, hogy őket félrevezették, abban a tudatban írták alá, hogy az a munkát elvégző szakcég felé igazolja azt, hogy a határ fizikai kijelölését elvégezték.
Következett egy hosszas pereskedés, az iratcsomó körbejárta az országot, több mint két tucat beavatkozási kérés is született, s azok közül a bírók 12-t jóvá is hagytak, így 14 fél volt a perben amikor 2019 június 12-én megszületett a számunkra kedvező alapfokú ítélet, amint az itt látható.
Az ítélet kivonatából – mivel ez a továbbiakban fontos lesz – hadd emeljem ki ezt a mondatot: „Admite cererea de intervenție accesorie formulată de Consiliul Județean Harghita.”
Az ítélet ellen a túloldalon állók mind fellebbeztek, így az ügy átkerült a Ploiești-i Táblabíróságra, amelyik – nem meglepő módon – pont fordítva döntött, mint az itt látható.
Ezt látva, a fent már említett elnök azzal állt elő, hogy ez azért történhetett meg, mert nekik nem engedték meg, hogy beavatkozzanak a perbe, s így nem tudták bemutatni a csalhatatlan bizonyítékaikat, amelyek egyértelművé teszik a terület hovatartozását. Erre való tekintettel indítottak – Gyergyószentmiklóssal közösen – újabb pert (ezt), rendkívüli jogorvoslatot kérve. Ennek elvesztéséről tudósított a sajtó most úgy, hogy immár jogerősen Neamț megyéhez tartozik a szoros.

Ezek után nézzünk meg pár dolgot, amik valamiért kimaradtak a megyeelnök kommunikációjából:
Túl azon, hogy azt megelőzően alelnök volt, 2008-tól ő a megye elnöke. Jogos a kérdés, hogy abban a minőségében miért nem indított ő maga pert sokkal korábban, illetve miért hangoztatta sokszor, hogy mennyit harcolt azért, hogy a város polgármestere indítson már pert?
Miért állítja azt, hogy a megyei önkormányzatot nem fogadták be a perbe, ezért nem tudták bemutatni a bizonyítékaikat, miközben az önkormányzat ott van a peres felek között, s mint fentebb idéztem az alapfokú ítéletből, a törvényszék jóváhagyta a kérésüket?
Feltéve, hogy valóban nem fogadták be az önkormányzatot a perbe, miért nem adta át azokat a perdöntő bizonyítékokat a város jogászainak, hogy nyújtsák be azok, s nyerjék meg a pert?
Tudva azt, hogy nem igaz hogy nem hagyták jóvá a beavatkozásukat, miért indította el a jogorvoslati pert, abba belerángatva a várost is, s ezzel feladva egy magas labdát az ellenfeleknek (akik ismét a román érdekek védelmezőinek a szerepében tetszeleghetnek), illetve kidobva az ablakon 8000 lej közpénzt?
No meg egyáltalán, ebben az ügyben „a románok” a gonoszok, vagy pedig a mi vezetőink voltak (minimum) balekok?

A lényeg persze az, hogy igaz-e, hogy immár végleg elveszett a Békás-szoros? Erre a rövid válasz az, hogy nem igaz.
Ugyanis kötve hiszem, hogy nem lehet megbízható, akár térképes bizonyítékokat felmutatni korábbi időkből, amelyeken látszik, hogy hol van a város közigazgatási területének a határa. Ehhez pedig hozzá kell tenni azt, hogy semmiféle alpolgármester vagy jegyző nem illetékes azt a határt saját hatáskörben megváltoztatni. A jelenleg érvényben levő Közigazgatási Törvénykönyv ebben a témában azt mondja ki (95. cikkely, 4. bekezdés), hogy egy ilyen határmódosítás csak törvény által lehetséges, s azzal is csak úgy, ha azt megelőzte egy helyi népszavazás, amin az adott település lakói beleegyezésüket adják a módosításhoz. Ha pedig valaki veszi fáradságot és kikeresi az ország összes közigazgatási törvényét 1920-tól errefelé, azt fogja tapasztalni, hogy valamilyen formában mindegyik tartalmazza ezt az előírást. S mivel az elmúlt száz évben ilyen helyi népszavazás nem volt (legalábbis én nem tudok róla), Gyergyószentmiklós közigazgatási határa ott van, ahol 1918-ban volt. Függetlenül attól, hogy mit tartalmaz az a jegyzőkönyv.

Árus Zsolt