Amikor Vencser Lászlóra gondolok, mindig a „híd” szó jut eszembe. Hiteles hídépítőnek ismertem meg több mint nyolc évvel ezelőtt s annak tartom ma is sokakkal együtt. Tempfli Imre stuttgarti teológus, történész fogalmazta meg a legtalálóbban 2007 szeptemberében, amikor „hídverőnek” nevezte Vencser Lászlót, aki „hidat vert régi és új, ódon és haladó, szeminaristák és elöljárók, ember és ember között, majd amikor a Gondviselés úgy hozta, hidat vert Ausztria és szeretett pátriája: Erdély, végül Gyulafehérvár és Linz között”. Ezeket a hidakat vigyázza, óvja, erősíti és gyarapítja azóta is szüntelenül. Ebbéli törekvése jegyében fogant november tizenötödikének az a néhány órája is, amely alatt a felső-ausztriai magyarok úgy érezhették: nem is a linzi Jó Pásztor-templomba érkeztek szentmisét hallgatni és ünnepelni, hanem Csíksomlyóra. A gyulafehérvári teológia egykori tanárát és vicerektorát természetesen Gyergyóhoz fűződő érzéseiről és szülei emlékéről is kérdeztük.

– Székely ruhás hívek a templom padsoraiban, a kegyszobor csodái és megannyi, Csíksomlyóhoz fűződő élmény, emlék, érzés és gondolat az ambó mikrofonjánál, Ó, én édes jó Istenem ősi székely himnusz a szentmisét követő műsor végén és ugyanennek a hangulatnak a folytatódása a közös ebéd alatt – így foglalható össze címszavakban a felső-ausztriai magyarok november 15-i vasárnapja. Miért tartotta fontosnak, hogy Linzben is köszöntsék az ötszáz éves csíksomlyói kegyszobrot?

– Csíksomlyóra a Linzben élő magyarok közül is sokan, csoportosan vagy egyénileg, de rendszeresen elzarándokolnak a pünkösdszombati búcsúra, a székelyföldiek közül pedig hazalátogatásuk alkalmával többen majdnem minden alkalommal felkeresik a Csíksomlyói Szűzanyát, hogy imádkozzanak hozzá. Ezért volt jó itt is emlékezni. Ugyanakkor sokan vannak – különösen a nem erdélyi származásúak között –, akik még nem jártak ott és hallani is keveset hallottak róla, nekik most alkalmuk volt lényegesen több ismeretet szerezni a kegyhelyről és a kegyszoborról. Meggyőződésem, hogy a Kárpát-medence különféle tájairól származó és itt, Felső-Ausztriában élő magyarok az ilyen programok révén jobban összekovácsolódnak és az egy nemzethez tartozás gondolata is egyre inkább elmélyül bennük.

November 15-én a linzi Csíksomlyó-ünnepen

– Az ünnepi szentmise elején összefoglalta a jelentősebb egyházi, történelmi és személyes életét érintő novemberi évfordulókat. Miért tartotta ezt fontosnak, és megtenné-e, hogy megismétli, melyek ezek az ünnepek, emléknapok?

– Az évfordulók azért fontosak, mert emlékezésre és emlékeztetésre szólítják az embert, ami egyszerre lelkiismereti kérdés és kötelesség. Ugyanilyen fontosnak tartom azt is, hogy odafigyeljünk arra, ami körülöttünk történik. A novemberi hónap jócskán bővelkedik múltbéli és jelenbeli eseményekben: 4-én volt ötvenkilenc éve annak, hogy a szovjet csapatok leverték az 1956-os forradalom és szabadságharcot, ezért ez Nemzeti Gyásznapunk. November 13-án ünnepeltük a magyar nyelv napját; sajnos ekkor történt a párizsi merénylet is, az áldozatokért a linzi szentmise végén külön imádkoztunk. Megemlékeztünk arról is, hogy november 15. Szent Leopold, Felső-Ausztria patrónusának ünnepe, nemzetünk számára pedig a Magyar Szórvány Napja volt. November 19-én Árpád-házi Szent Erzsébet napja, ugyanakkor 44 évvel ezelőtt ezen a napon lépett először a nyilvánosság elé Bécsben a Szent István-dómban a száműzetésbe érkezett bíboros, hercegprímás,  Mindszenty József, az esztergomi főegyházmegye érseke. November 25-én a ditrói Alexandriai Szent Katalin-kistemplom búcsúja, 30-án pedig éppen tíz éve lesz annak, hogy szeretett jó édesanyám elhunyt.

Linzi magyarokkal november 15-én

– Sokan emlékezhetnek Gyergyószentmiklóson arra, hogy a 2010. év végén megjelent, Hittel a holnapért – Válogatott beszédek, írások című könyvét szülei, Orosz Mária (1926–2005) és Vencser Károly (1921–2009) emlékének ajánlotta. Ahogy az imént az évfordulók felsorolása végén utalt is rá, november vége különös időszak az Ön számára. Ilyen tájt rendszerint Gyergyószentmiklóson szentmisén emlékezik meg elhunyt szüleiről. Idén is tervezi, hogy hazalátogat?

– Valóban mindig otthon szoktam szentmisémben emlékezni szüleimre. Most a tízéves évfordulón édesanyám halálának a napján, november 30-án a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templomban a róráté, hajnali szentmisét fogom a szüleimért felajánlani. Édesapám hat évvel ezelőtt követte édesanyámat. Mivel 1982-ben Ditróból Gyergyószentmiklósra költöztek, ahol öcsémék laktak és ma is laknak, ezért lesz ott és nem Ditróban az értük felajánlott szentmise. Sírjukat a ditrói belső temetőben még aznap meglátogatom és elhelyezem ott a virágokat, meggyújtom a gyertyákat. Minden hazalátogatásomkor felkeresem a nyughelyüket, s amikor hosszabb időt töltök otthon, többször is kimegyek a temetőbe velük találkozni, értük imádkozni, hozzájuk könyörögni, hogy vigyázzanak ránk és Istennél szóljanak az érdekünkben.

Még megemlítem november 29-ét, Advent első vasárnapját, amikor szintén a Szent Miklós-templomban fogok misézni délelőtt 10.30 órakor.

– A szeptember 8-i bécsi és most a november 15-i linzi műsorban is kiemelte édesanyja meghatározó szerepét a család Szűzanya-tiszteletének a kialakításában és ébrentartásában. Hogyan emlékszik vissza a szüleire, milyen emberekként élnek az emlékezetében?

– Mindketten mélyen vallásos emberek voltak, nagy volt a hitük, és így neveltek minket is, gyermekeiket. Édesanyám rendkívüli módon „máriás lelkületű” asszony volt. Nagyon bízott a Szűzanya segítségében, és másokat is erre a ragaszkodásra biztatott, így az unokáinak is átadta ezt. Hiszem, hogy temetésének napja nem a véletlen műve, hiszen 2005. december 3. a hónap első szombatja volt, a Szűzanya szombatja. Fehér hótakaró borította azon a napon a ditrói temetőt. Amikor lehetőségem van, mindig szívesen beszélek édesanyámról, mint ahogy a csíksomlyói élményeim kapcsán is tettem az említett két alkalommal. A halálát megelőző augusztusban együtt voltam szüleimmel Csíksomlyón; az volt édesanyám utolsó csíksomlyói zarándoklata. Édesapám is nagyon ragaszkodott Istenhez, tisztelte Máriát, szerette az egyházat. Nagyon egyenes jellemű ember volt, nem volt sohasem megalkuvó, az igazságtalanságot nem tudta elviselni. Évtizedeken át a ditrói egyháztanács tagja volt, a főgondnok mellett gondnoki tisztséget is betöltött. Annak idején fiatal kora miatt püspöki engedéllyel lett egyháztanácsos és maradt a Gyergyószentmiklósra költözésük napjáig ebben a tisztségben. Ezért van a sírjuk a ditrói temetőben az egyháztanácsosok részére fenntartott részen, nem messze a temető főbejáratától a jobb oldalon.

– Gyergyószentmiklóson pezseg az élet, most éppen a Szent Miklós Napok előkészületei zajlanak. Ön 1991 óta a város díszpolgára. Mit jelent Önnek ez a város és mit kíván lakóinak?

– Voltak évek, amikor Linzből a nagy távolság ellenére is otthon tudtam lenni és együtt örültem az emberekkel a Szent Miklós Napokon, a Szent Miklós-búcsún pedig együtt miséztem a paptestvérekkel. Három évvel ezelőtt abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános felkért, legyek főcelebráns és prédikáljak az ünnepi búcsús szentmisén. Kivételesen szép emlék számomra az a nap: a sokunk által nagyon tisztelt és szeretett Hajdó István (1942–2011) korábbi gyergyói főesperes-plébános tiszteletére az egyházközség és az önkormányzat emléktáblát állított, este pedig Kiskunmajsa testvértelepülés képviseletével együtt igen-igen nagyszabású rendezvényen elevenítettük fel az emlékét, a róla Magyarországon megjelent két új könyv bemutatásával. Mindig nagy öröm számomra, amikor otthon lehetek és a Szent Miklós-templomban a hívekkel együtt ünnepelhetek. Mondhatnám azt is, hogy az elmúlt évtizedek gyergyószentmiklósivá tettek, úgy, hogy sohasem múltam el ditrói maradni. Jó otthon lenni. A család, a rokonok, barátok, ismerősök olyan vonzerőt jelentenek számomra, ami elszakíthatatlanul odaköt a városhoz. Ezért érdekel minden, ami a város életében történik. Az internet világa lehetővé teszi, hogy az elért hírek segítségével lelkileg olyankor is benne éljek a város életében, amikor nem vagyok otthon. Ezt nem csupán azért teszem, mert díszpolgári címet kaptam, hanem mert a szívem, a lelkem és az eszem is ezt diktálja. Köszönöm mindenkinek az irántam tanúsított jóságát. Köszönöm a városvezetésnek, Mezei János polgármesternek, hogy Jakab Antal püspöknek emlékművet állítottak, a Salamon Ernő Gimnázium igazgatójának. Lakatos Mihálynak, hogy az általa vezetett intézmény egykori igazgatója, Jakab Antal püspök tiszteletére az udvar felöli részen a falon emléktáblát helyezett el, hogy a diákok és az arra járók a nehéz időkben élő és megalkuvás nélkül szolgáló főpásztor emlékét felidézhessék. Kívánom a város lakóinak, hogy a nehézségek ellenére se veszítsék el bizalmukat, reményüket és kapaszkodjanak egymásba. Miközben tombolnak a világban a sötét erők, legalább mi tartsunk össze.

Kép és szöveg: Varga Gabriella