2021-09-14
2021. augusztus 5-én Csernátonban szervezték meg a VI. Székelyföldi Huszár- és Katonadal Találkozót. Az esemény nagy népszerűségnek örvend, ennek tudható be, hogy számos dalcsoport és kórus lép színpadra. Ebben az évben 15 dalcsoport, három néptáncegyüttes és négy egyéni előadó műsorát láthatta a nagyszámú közönség. A rendezvény célja a katonadalok hagyományának tovább éltetése, átörökítése a jövőnek.
A rendezvény 12 órakor Alsócsernáton központi parkjában a háborús emlékműnél zászlófelvonással vette kezdetét, majd a himnuszok eléneklése és rövid köszöntő beszédek következtek. Azt követte egy közös ebéd a sportcsarnokban. Ezután a csoportok sorokba rendeződtek, a huszárok és fúvózenekar kíséretében felvonultunk a Haszmann Pál Múzeumkertbe. Ebben a gyönyörű környezetben levő szabadtéri színpadon csendültek fel a huszár-és katonadalok, 15 órától kezdődően. E dalok hangulatához illett a szabadtéri kiállítás első és második világháborús emlékekből, relikviákból, amelyeket mi is megcsodálhattunk. A Ditrói Férfi Dalkör három katonadalt adott elő, ezek a következők: Porzik, porzik a ditrói utca (általánosan ismert katonadal a II. világháborúból), A tölgyesi hegy aljában vadrózsa virágzik (ditrói gyűjtés, II. világháborús katonadal) és Érik a szőlő október után (Sárosi Bálint gyűjtése Gyergyóújfaluból).
A csoportok fellépése után a rendezvény záró műsorszámaként a közös éneklés zárta az estébe nyúló hangulatos előadássorozatot. Fúvózenekar kíséretével több százan énekeltük az előre betanult közös dalokat, amelyeket ebben az évben a szervezők felkérésére a mi dalkörünk adott. Sok élménnyel gazdagodva tértünk haza.
Ezúton is szeretnénk kifejezni hálánkat Hargita Megye Tanácsának, Ditró Község Önkormányzatának, és a Ditrói Kulturális Egyesületnek, hogy támogatásukkal részt vehettünk ezen az ünnepi rendezvényen.
Szabó Ágnes, Ditrói Férfi Dalkör