2.781.086-ra nőtt az eddig koronavírussal fertőzöttek száma Romániában

Szerda délig 64.156 halálos áldozata volt a koronavírusnak


Szerdától kezdődően, a veszélyhelyzet feloldása nyomán az egészségügyi minisztérium tájékoztat a Covid-világjárvány napi alakulásáról.

‘A mai naptól kezdve az egészségügyi minisztérium jelentkezik naponta 13 óra körül a pandémiához köthető információkkal’ – jelentette be a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A kormány döntése értelmében március 8-a után nem hosszabbították meg a koronavírus-pandémia miatti veszélyhelyzetet, amely közel két évig, 2020. május 15-étől 2022. március 8-áig volt érvényben Romániában.

Az eltelt két éves időszakban öt járványhullám söpört végig az országon.


A legutóbbi tájékoztatás óta 4176 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – 1285-tel kevesebbet, mint egy nappal korábban -, több mint 38 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán; 533-an újrafertőződött betegek – közölte szerdán az egészségügyi minisztérium.

Az elmúlt 24 órában 14.954 RT-PCR tesztet végeztek el (8342-t az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 6612-t kérésre), és 23.457 antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel.

Az új esetekkel 2.781.086-ra nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma.

Eddig 12.558.290 RT-PCR koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában, és 8.872.499 antigén gyorstesztet végeztek.

Az igazolt új esetek mellett 450 fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje.

Az elmúlt 24 órában 62 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés – közölte szerdán az egészségügyi minisztérium. Ebből egy haláleset korábban következett be.

A tárca tájékoztatása szerint 36 fertőzött férfi és 26 nő halt meg.

Az elhunytak közül három személy a 40 és 49 év közötti, öt az 50 és 59 év közötti korosztályhoz tartozott, 11 áldozat 60 és 69 év közötti volt, 18-an 70 és 79 év közöttiek voltak, 25 személynek az életkora pedig meghaladta a 80 évet.

Egy kivételével valamennyien más betegségekben is szenvedtek, 50-en oltatlanok voltak. A 12 beoltott áldozat 40 és 49 év közötti, illetve 80 éven felüli volt, 11-nek közülük volt társbetegsége.

Ezzel 64.156-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.

4340 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel, 360-tal kevesebbet, mint előző nap – jelentette szerdán az egészségügyi minisztérium.

Intenzív terápiás ellátásra 633 beteg szorul, 62-vel kevesebb, mint egy nappal korábban, közülük 569-en oltatlanok.

A kórházban kezelt páciensek között 257 kiskorú van, és közülük hatot ápolnak az intenzív osztályon, eggyel többet, mint egy nappal korábban.


Az elmúlt 24 órában Bukarestből (1429), valamint Kolozs és Temes megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos megbetegedést – közölte szerdán az egészségügyi minisztérium.

A legkevesebb új megfertőződést Tulcea, Mehedinţi és Hargita megyében jegyezték.

Jelenleg a fővárosban a legmagasabb a fertőzöttségi ráta, 13,41 ezrelék. A fővároson kívül a legnagyobb fertőzöttségi arányt Ilfov (8,98) és Kolozs (8,82) megyében jegyzik.

Az új megbetegedések megyék szerinti eloszlása a következő:

* Fehér – 60
* Arad – 91
* Argeş – 62
* Bákó – 50
* Bihar – 48
* Beszterce-Naszód – 21
* Botoşani – 27
* Brassó – 152
* Brăila – 41
* Buzău – 55
* Krassó-Szörény – 51
* Călăraşi – 42
* Kolozs – 474
* Konstanca – 100
* Kovászna – 49
* Dâmboviţa – 49
* Dolj – 119
* Galac – 58
* Giurgiu – 40
* Gorj – 12
* Hargita – 11
* Hunyad – 102
* Ialomiţa – 37
* Iaşi – 171
* Ilfov – 175
* Máramaros – 29
* Mehedinţi – 11
* Maros – 102
* Neamţ – 31
* Olt – 39
* Prahova – 111
* Szatmár – 31
* Szilágy – 24
* Szeben – 94
* Suceava – 32
* Teleorman – 60
* Temes – 275
* Tulcea – 5
* Vaslui – 32
* Vâlcea – 45
* Vrancea – 12
* Bukarest – 1429
* külföld – 7.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: