608.561-re nőtt az eddig koronavírussal fertőzöttek száma Romániában

Csütörtök délig 14.912 halálos áldozata volt a koronavírusnak

A legutóbbi tájékoztatás óta 4.310 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában 27.653 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük.

Az új esetekkel 608.561-re nőtt a fertőzöttek száma Románia területén.

523.829 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak.

Ez idáig 4.689.628 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 27.653-at az elmúlt 24 órában végeztek el, 19.032-t az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 8.621-et pedig kérésre.

Ugyanakkor jelentették 5.261 olyan tesztnek az eredményét is, amelyet december 21-e előtt dolgoztak fel.

Országszerte 945 újratesztelt fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Az elmúlt 24 órában 146, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Ezzel 14.912-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.

A GCS adatai szerint az elmúlt 24 órában 87 férfi és 59 nő elhalálozását jelentették. Őket Fehér, Argeş, Bákó, Bihar, Beszterce-Naszód, Botoşani, Brăila, Brassó, Buzău, Krassó-Szörény, Konstanca, Kovászna, Dâmboviţa, Dolj, Galac, Giurgiu, Hargita, Hunyad, Ialomiţa, Iaşi, Máramaros, Mehedinţi, Maros, Neamţ, Olt, Prahova, Szatmár, Szeben, Suceava, Teleorman, Temes, Vâlcea, Vaslui, Vrancea, Ilfov megyei, valamint bukaresti kórházakban kezelték.

A halálos áldozatok közül egy személy 30 és 39 év közötti volt, három személy a 40 és 49 év közötti korosztályhoz tartozott, tizenkettő 50 és 59 év közötti, harminchét 60 és 69 év közötti, ötvenöt 70 és 79 év közötti volt, harmincnyolc beteg életkora pedig meghaladta a 80 évet.

A 146 elhalálozott személy közül 140-nek volt nyilvántartott társbetegsége.

adatok2_dec24

10.351 személyt kezelnek kórházban COVID-19-cel – jelentette csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Jelenleg 1.234 személy szorul intenzív terápiás kezelésre.

Románia területén 39.537 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 10.047 pedig intézményi elkülönítésben.

Ugyanakkor 59.018 személy van házi, 141 pedig intézményes karanténban.


A külföldön élő román állampolgárok körében összesen 7044 koronavírussal diagnosztizált személyt tartanak nyilván; az elhunytak száma 128 maradt – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A külföldön élő, koronavírussal fertőzött román állampolgárok közül 1939 Olaszországban, 1290 Spanyolországban, 167 az Egyesült Királyságban, 125 Franciaországban, 3085 Németországban, 93 Görögországban, 49 Dániában, 36 Magyarországon, 28 Hollandiában, 2 Namíbiában, 4 az Egyesült Államokban, 4 Svédországban, 123 Ausztriában, 22 Belgiumban, 6 Japánban, 2 Indonéziában, 11 Svájcban, 3 Törökországban, 2 Izlandon, 2 Fehéroroszországban, 2 Bulgáriában, 10 Cipruson, 2 Indiában, 2 Ukrajnában, 8 az Egyesült Arab Emírségekben, 12 a Moldovai Köztársaságban, 2 Montenegróban és egy-egy Argentínában, Tunéziában, Írországban, Luxemburgban, Máltán, Brazíliában, Kazahsztánban, a Kongói Köztársaságban, Katarban, a Vatikánban, Portugáliában, Egyiptomban és az Orosz Föderációban van.

A koronavírus-járvány kitörése óta 128 igazoltan fertőzött román állampolgár halt meg külföldön: 43 az Egyesült Királyságban, 33 Olaszországban, 19 Franciaországban, 14 Németországban, 11 Spanyolországban, kettő Belgiumban, egy-egy Svédországban, Svájcban, az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, a Kongói Köztársaságban és Görögországban.

A külföldön élő, koronavírussal fertőzött románok közül eddig 798-at nyilvánítottak gyógyultnak: 677-et Németországban, 90-et Görögországban, 18-at Franciaországban, hatot Japánban, kettőt-kettőt Indonéziában és Namíbiában, egyet-egyet Luxemburgban, Tunéziában és Argentínában.

A GCS szerint december 15-e óta az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (CEPCB) beszüntette az igazolt betegek, valamint a halottak számára vonatkozó adatok napi közlését, mind az EU/EGT-ben, az Egyesült Királyságban, Monacóban, San Marinóban, Svájcban, Andorrában, mind pedig világszerte. Ezeket a jelentéseket 2020. december 17-étől hetente frissítik. A jelentés szerint december 23-áig 16.190.212 esetet regisztráltak az EU/EGT-ben, a legtöbbet Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Spanyolországban és Németországban.

A John Hopkins intézet továbbra is naponta frissíti a világszerte meggyógyult személyek számára vonatkozó adatait.

Világszinten 44.324.253 személyt nyilvánítottak gyógyultnak december 23-áig.


Országszerte 945 újratesztelt fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Ezek megyék szerinti eloszlása a következő:

* Fehér – 11
* Arad – 23
* Argeş – 25
* Bákó – 18
* Bihar – 15
* Beszterce-Naszód – 8
* Botoşani – 23
* Brăila – 2
* Brassó – 31
* Buzău – 11
* Călăraşi – 1
* Krassó-Szörény – 10
* Kolozs – 59
* Konstanca – 33
* Kovászna – 5
* Dâmboviţa – 42
* Dolj – 9
* Galac – 19
* Giurgiu – 12
* Gorj – 12
* Hargita – 8
* Hunyad – 17
* Ialomiţa – 4
* Iaşi – 77
* Ilfov – 36
* Máramaros – 13
* Mehedinţi – 5
* Maros – 18
* Neamţ – 12
* Olt – 10
* Prahova – 54
* Szilágy -2
* Szatmár – 14
* Szeben – 19
* Suceava – 15
* Teleorman – 36
* Temes – 37
* Tulcea – 6
* Vâlcea – 7
* Vaslui – 9
* Vrancea – 17
* Bukarest – 184

A legutóbbi tájékoztatás óta 4310 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában 27.653 teszt elvégzése nyomán.


Továbbra is Ilfov megyében, Bukarestben és Konstanca megyében a legmagasabb az elmúlt 14 napban regisztrált új koronavírusos esetek száma ezer lakosra vetítve – tájékoztatott csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Ilfov megyében 6,43 a fertőzöttségi arány (egy nappal korábban 6,32 ezrelék volt).

Bukarestben 5,13 ezreléket regisztráltak (az előző napi 5,3 ezrelékhez képest ez csökkenő tendenciát mutat), Konstanca megyében pedig 4,17 ezreléket (szerdán ebben a megyében 4,51 ezrelék volt az arány).

Fertőzöttségi arány megyék szerinti leosztásban:

* Fehér – 2,29
* Arad – 2,18
* Argeş – 2,52
* Bákó – 1,7
* Bihar – 2,54
* Beszterce-Naszód – 1,94
* Botoşani – 1,71
* Brassó – 4,13
* Brăila – 3,1
* Buzău – 1,59
* Krassó-Szörény – 1,87
* Călăraşi – 2,34
* Kolozs – 4,04
* Konstanca – 4,17
* Kovászna – 1,00
* Dâmboviţa – 2,05
* Dolj – 1,62
* Galac – 2,86
* Giurgiu – 2,5
* Gorj – 0,75
* Hargita – 0,52
* Hunyad – 2,09
* Ialomiţa – 2,97
* Iaşi – 1,37
* Ilfov – 6,43
* Máramaros – 1,71
* Mehedinţi – 1,58
* Maros – 1,98
* Neamţ – 1,12
* Olt – 0,96
* Prahova – 2,06
* Szatmár – 1,36
* Szilágy – 1,11
* Szeben – 2,21
* Suceava – 1,34
* Teleorman – 2,48
* Temes – 4,00
* Tulcea – 2,39
* Vaslui – 2,04
* Vâlcea – 1,88
* Vrancea – 1,14
* Bukarest – 5,13
grafic_24_12_2020A legutóbbi tájékoztatás óta 4310 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában 27.653 teszt eredményének feldolgozása nyomán.


Az elmúlt 24 órában 6520 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 1.046.950 lej értékben a COVID-19 világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Ugyanakkor két esetben állapított meg a rendőrség bűncselekményt a betegségek leküzdésére irányuló erőfeszítések meghiúsítása miatt.

Az elmúlt 24 órában 2940 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra a koronavírussal kapcsolatban és 483 a 0800 800 358-as zöldszámra.

A GCS emlékeztet, hogy a belügyi tárca július 4-étől a lakosság rendelkezésére bocsátott egy újabb zöldszámot, a 0800800165-öst, amelyen a polgárok az elrendelt egészségügyi óvintézkedések megszegését jelenthetik.

A GCS ismét felhívja a polgárok figyelmét, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak a koronavírusról, ugyanakkor emlékeztet, hogy a 0800.800.358-as zöldszámon is kérhetnek információkat. A zöldszám nem sürgősségi szám, ez csak a tájékoztatást szolgálja, hétfőtől péntekig, 8 és 20 óra között hívható – nyomatékosítják.


Változatlanul Bukarestben a legmagasabb a koronavírus-fertőzöttek száma (95.476), a főváros után Kolozs – 28.358 és Iaşi – 26.071 megye következik a sorban – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Magas esetszámot jegyeztek Konstanca – 24.999, Temes – 24.722, Brassó – 24.336 és Prahova – 23.258 megyében is.

A GCS legfrissebb adatai szerint 608.561 fertőzést igazoltak eddig Románia területén, 523.829 fertőzöttet gyógyultnak nyilvánítottak

adatok1_dec24

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentése értelmében a járvány kezdete óta regisztrált esetek megyék szerinti eloszlása a következő:

* Fehér – 11.908
* Arad – 13.696
* Argeş – 17.998
* Bákó – 15.801
* Bihar – 17.172
* Beszterce-Naszód – 7119
* Botoşani – 7879
* Brassó – 24.336
* Brăila – 7849
* Buzău – 8028
* Krassó-Szörény – 6098
* Călăraşi – 6043
* Kolozs – 28.358
* Konstanca – 24.999
* Kovászna – 4902
* Dâmboviţa – 14.181
* Dolj – 14.644
* Galac – 15.072
* Giurgiu – 5989
* Gorj – 4955
* Hargita – 5240
* Hunyad – 11.232
* Ialomiţa – 6482
* Iaşi – 26.071
* Ilfov – 22.694
* Máramaros – 10.180
* Mehedinţi – 4818
* Maros – 14.634
* Neamţ – 10.711
* Olt – 9115
* Prahova – 23.258
* Szatmár – 6770
* Szilágy – 6069
* Szeben – 16.525
* Suceava – 15.161
* Teleorman – 7312
* Temes – 24.722
* Tulcea – 5121
* Vaslui – 9876
* Vâlcea – 9527
* Vrancea – 6924
* Bukarest – 95.476.

A legutóbbi tájékoztatás óta 4310 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában 27.653 teszt elvégzése nyomán.


Bukarestben igazolták a legtöbb új koronavírusos esetet az elmúlt 24 órában, 1096-ot – derül ki a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) csütötöki tájékoztatásából.

Magas az új esetek száma Ilfov – 304, Temes – 276, Galac – 233, Kolozs – 228, Brassó – 218 és Iaşi – 214 megyében is.

A legkevesebb új megbetegedést Hargita – 16 és Szilágy – 21 megyében regisztrálták.

adatok_dec24

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentése értelmében az új esetek megyék szerinti eloszlása a következő:

* Fehér – 53
* Arad – 87
* Argeş – 173
* Bákó – 82
* Bihar – 95
* Beszterce-Naszód – 56
* Botoşani – 74
* Brassó – 218
* Brăila – 116
* Buzău – 50
* Krassó-Szörény – 65
* Călăraşi – 50
* Kolozs – 228
* Konstanca – 184
* Kovászna – 34
* Dâmboviţa – 75
* Dolj – 78
* Galac – 233
* Giurgiu – 65
* Gorj – 29
* Hargita – 16
* Hunyad – 159
* Ialomiţa – 51
* Iaşi – 214
* Ilfov – 304
* Máramaros – 43
* Mehedinţi – 26
* Maros – 89
* Neamţ – 75
* Olt – 106
* Prahova – 101
* Szatmár – 31
* Szilágy – 21
* Szeben – 55
* Suceava – 75
* Teleorman – 90
* Temes – 276
* Tulcea – 42
* Vaslui – 101
* Vâlcea – 57
* Vrancea – 53
* Bukarest – 1096

A legutóbbi tájékoztatás óta 4310 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában 27.653 teszt elvégzése nyomán.


Csökkenőben van a koronavírus terjedésének üteme Romániában, a járványvédelmi intézkedéseket azonban továbbra is szigorúan be kell tartani, mert még mindig magas az intenzív terápiás ellátásra szoruló betegek száma – hívja fel a figyelmet a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A GCS tájékoztatása szerint míg egy hónappal ezelőtt mintegy 60 ezer új megbetegedést jegyeztek egy hét alatt, az elmúlt héten 35 ezer alá csökkent az új esetek száma. Ez arra utal, hogy csökkenőben van a járvány terjedésének üteme, ahhoz azonban, hogy ez a tendencia megmaradjon, továbbra is be kell tartani az egészségvédelmi szabályokat.

A hatóságok emlékeztetnek, hogy a téli ünnepek alatt is érvényben maradnak – többek között – a következő intézkedések:

• nem gyülekezhetnek az utcán hat személynél többen, ha csak nem egyazon család tagjairól van szó;
• tilos a magánrendezvények (ünnepségek, összejövetelek stb.) szervezése;
• 23 óra és 5 óra között kijárási tilalom van érvényben, ebben az idősávban csak a vonatkozó törvény által előírt okokból hagyhatják el lakhelyüket a polgárok.

A szájat és orrot eltakaró védőmaszk viselése a nyitott és zárt nyilvános tereken is kötelező – figyelmeztet a GCS.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: