650 pályázat érkezett

Lejárt a Hargita Megye Tanácsához benyújtható pályázatok leadási ideje

Közel 650 pályázat érkezett be április 9-ig, csütörtökig, a Hargita Megye Tanácsa által idén meghirdetett pályázatok leadásának utolsó napjáig. A megyében működő civilszervezetek és egyházak kulturális, ifjúsági, családi, sport-, tűzoltó-, népviselet- és turisztikai programjaik megvalósítására nyújthattak be pályázatot. A megyei tanács alintézményeként működő szociális és gyerekvédemi igazgatósághoz május 15-ig, illetve a vidékfejlesztési egyesülethez április 20-ig még benyújthatók a pályázatok. A pályázóknak nagy segítségükre voltak a megyei tanács területi irodái, hiszen biztosították a távolabbi helységekből leadott pályázatok időbeni beérkezését a megyeszékhelyre és az iratok iktatását. Mindegyik kategóriára külön elbíráló bizottságot hív össze az intézmény, amely a pályázati útmutatóban feltüntetett, jóváhagyott kritériumok alapján értékeli ki és bírálja el a beérkezett pályázatokat.

– Az elbírálás óriási figyelmet, aprólékos ellenőrzési munkát igényel, sok időt vesz fel, de a hónap végéig igyekszünk minden pályázatot részletesen megvizsgálni, és ezt követően az eredményeket is kihirdetni – nyilatkozta Borboly Csaba megyeelnök.

Az elbírálások kritériumai közé tartozik a projekt tevékenységének tiszta és pontos felvázolása, megindoklása és célja, a költségvetés pontos és részletes bemutatása, valamint a program várható eredményeinek becslése. A legfontosabb, hogy a megyei tanács minél hamarabb megkösse a szerződést a nyertes pályázókkal, hiszen a törvény értelmében csak azok a programok kapnak támogatást, amelyeket a szerződés megkötése után rendeznek meg.

Kérem ossza meg ismerőseivel: