A bál – táncjáték
Október 20-án, csütörtökön a Figura Stúdió Színház nagytermében 13:00 órától a Gyermek és Ifjúsági Bérlet keretén belül láthatják az V-VIII. osztályos diákok az Udvarhely Néptáncműhely A bál című táncjátékát, míg este, 19:00 órától, szabadelőadásban is megtekinthető lesz.
A külvilágban dübörög a huszadik század történelme, (első és második világháború, kommunizmus, forradalom, rendszerváltás) mely a Kárpat-medencei magyarság számára talán méltatlanul sok kihívást és gyötrelmet okoz… Ami a jelenben elfogadott erkölcsi norma, egészségesnek, időtállónak tűnő társadalmi berendezkedés, az a folyamatosan változó körülmények hatására, rövid idő alatt érvényét veszti, és az újabb berendezkedés a múltat kivetnivalónak találja, törlésre, megsemmisítésre ítéli. A külvilág hatásai ellenére az emberek kortól, korszakoktól függetlenül ugyanolyanok, hedonisták, egoisták, ideológiák által vezéreltek, folyton szerencséjüket, boldogulásukat és életük párját keresik. A zene és tánc stíluseszközeivel tolmácsoló előadást, a korokra jellemző dívat táncok, néptáncok színes kavalkádja teszi változatossá.
A gyergyószentmiklósi vendégjáték támogatója Hargita Megye Tanácsa.
Az előadásra a jegyek ára 15 lej, nyugdíjasoknak és diákoknak 10 lej, csoportkedvezménnyel (min. 5 fő) a jegyek ára elővételben 12 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lej.
Megvásárólhatók a Figura jegyirodájában munkanapokon 10.00 és 16.00 óra között, vagy előadás előtt a helyszínen.
Jegyfoglalás: 0752-227.011, org@figura.ro