A bírák és ügyészek jogállásáról

Ez is Románia

A napokban két büntető panasz esetében kaptam kézhez az ügyészek végzését, s mivel egyikkel sem vagyok megelégedve, hozzáfogtam a fellebbezések elkészítéséhez. E célból például jogszabályokat böngészek. Például a bírók és ügyészek jogállásáról szóló 303/2004-es törvényt. Ebben ugyanis egy külön rész foglalkozik eme két kategória jogaival és kötelezettségeivel, ami engem most különösen érdekel, mert mindkét esetben az a gondom, hogy az ügyészek az elmúlt hónapokban nem szaggatták el a hámot, sőt, kis túlzással azt is mondhatom, hogy csak a lábukat lógatták. Végigolvastam hát ezt a részt, ami nem is olyan rövid, kerek 21 cikkely, melyek közül nem egy jó hosszú.
S akkor most jön a Románia: a 21 cikkelyből 18 szól a jogokról és 3 a kötelességekről. S az előbbiek, mint mondám, jó bőven taglalják, hogy mennyi szabadság jár, meg miféle egyéb jogok illetik meg a bírókat és ügyészeket, míg ama utolsó három mindegyike egy-egy rövid mondatocska, s ezek közül is egyik arról szól, hogy milyen viseletet kell hordjanak eme urak a tárgyalások idején.
S igen, eltalálták: arról szó nincs a kötelezettségek között, hogy törvényesen kell eljárjanak, avagy, hogy ha megszakadnak is, de ki kell derítsék az igazságot. Sőt, még az eljárások időtartamára nézve is az van előírva, hogy rezonábilis időn belül! Én a két panaszt tavaly május végén és június elején tettem, tehát közel tíz hónapja. Vajon ki dönti el, hogy ez rezonábilis idő-e?
De ez nem minden, van még egy fejezet a bírók és ügyészek felelősségéről is. Abban található ez a cikkely:
Art. 96. – (1) Statul raspunde patrimonial pentru prejudiciile cauzate prin erorile judiciare. 
Tehát az állam felel anyagilag a jogi tévedések révén okozott károkért!!!
Megvallom, nem tudom, hogy ez más országokban hogy van, de az tény, hogy Romániában igencsak jó dolog bírónak és ügyésznek lenni. Temérdek jog, nulla felelősség.

Árus Zsolt

Kérem ossza meg ismerőseivel: