A dzsungel könyve

Egyfajta közösségi előadást visz színre a Figura Stúdió Színház, a Szín-kron csoport, valamint a Salamon Ernő Gimnázium zenekara és kórusa.

A dzsungel könyve Rudyard Kipling azonos című regénye nyomán jelent meg Dés László – Geszti Péter – Békés Pál musicaleként. Az élőzenés előadásban közel 100 fiatal dolgozik, akik nem csak a színpadon, hanem a háttérben is tevékenykednek: jelmezt varrnak, díszletet építenek, promoválják az előadást. Kolozsi Borsos Gábor rendező elmondta, nagyon örül, hogy ennyi tehetséges gyermek  verődött össze, nagyon alázatos, erős csapattal dolgozhatnak együtt. Korpos Szabolcs zenei vezető szerint az előadás zenekara egy kiforrott közösség, nem első alkalommal ügyködnek közösen, viszont izgalmasnak számít a projekt, lévén, hogy több zenei stílust vonultat fel az előadás, kezdve a poptól, a rockon át egészen a latin dallamokig.

Az alkotógárdát Sikó Doró jelmeztervező és Huszár Kató díszlettervező is erősítik, akik egy igen kreatív folyamaton vannak túl, „nem kis falat felöltöztetni ötven embert, kreatív megoldásokat igényel” – fogalmaztak, úgyhogy a diákokkal közösen hasznosítottak újra meglévő jelmezeket, díszletelemeket.

Balázs Helga, az előadás dramaturgja fontosnak tartotta még jobban kiélezni a musical témáját: a felnőttéválást, hiszen az előadásban résztvevő diákok is éppen ebben az életfázisban tartanak; így ráerősítettek a szülő-gyermek viszonyra, a baráti kapcsolatok kialakítására vagy éppen az esetleges csalódásokra. Kányádi György koreográfus számára egy nagyon erős pozitív visszajelzés, hogy a fiatalok nyitottan fogadták a próbafolyamatot, az ötleteket, valamint alázattal és odaadással kezelték a közös munkát.

A közismert történet a dzsungelben nevelkedett fiú, Maugli kalandjait mutatja be, harcaival együtt állat, ember és önmaga ellen. Talán senkinek sem kell bemutatni a dzsungel lakóit, a szigorú, de belül mézes szívű Balut, a féltő és gondoskodó Bagirát, a hiperaktív és dilis majomgárdát, a bosszútól fűtött Sír Kánt, vagy éppen a bűvös szemű Kát. Tőlük tanulja meg Maugli az életben maradás alapvető törvényeit. Mi történik akkor, amikor mégis azzal szembesül, hogy legnagyobb igyekezete ellenére sem válhat a falka teljes érvényű tagjává? Ember az állatok között és állat az emberek között. Hova menekül, kihez fordul az, akit mindenhonnan kitaszítanak? Ki ne érezte volna már, hogy mindenki ellene fordul és teljesen magára hagyja? Mihez kezdünk ilyenkor? És vajon mit tenne Maugli?

A február 24-i bemutatóra, valamint a következő előadásra minden jegy elkelt, azonban április elején újra látható lesz majd a dzsungelben nevelkedett fiú, Maugli története.


Zenei vezető: Korpos Szabolcs

Díszlettervező: Huszár Kató

Jelmeztervező: Sikó Doró

Koreográfus: Kányádi György

Koreográfus asszisztens: Lutz Eszter

Dramaturg: Balázs Helga

Rendező: Kolozsi Borsos Gábor


A Figura Stúdió Színház közleménye

Fotó: Mincsor Tamás

Kérem ossza meg ismerőseivel: