A dzsungel könyve a Figuránál

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház bemutatja A dzsungel könyve című musicalt.A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház április 25-én, szombat délben 12 órától és délután 5 órától mutatja a be a Figura nagytermében Szilágyi Regina rendezésében A dzsungel könyve című musicalt, melynek szövegét Rudyard Kipling azonos című regénye alapján Békés Pál, zenéjét Dés László, dalszövegeit pedig Geszti Péter írta. A már számos színházban bemutatott mű felhőtlen szórakozást ígér minden korosztálynak.

Jegyek ára 18 lej, gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej. Jegyeket elővételben a színház jegyirodájában lehet váltani munkanapokon 10.00 és 16.00 óra között, vagy előadás előtt egy órával a helyszínen. Jegyfoglalás a 0752-227-751-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen.

„Mivé válhat egy ember, ha a társadalmi elvárások értelmében, elképzelhetetlen állapotok között érik emberré? Ha tanítója és legjobb barátja egy medve, szerető nevelői pedig farkasok, pártfogója egy fekete párduc, szellemi vezetője egy óriáskígyó, legnagyobb ellensége pedig az erdő által rettegett tigris? A történet Maugliról szól, akit embergyermek létére farkasok nevelnek fel a dzsungelben. Szemünk előtt zajlik barátságainak szövődése, ellenségeivel való küzdelme, férfivá válása és találkozása a szerelemmel. Barátság és álnokság, befogadás és kiközösítés, öröm és fájdalom, őszinteség és becsapás, szerelem és vérszomj – ki hinné, hogy mindez nemcsak az embereket jellemzi? A dzsungel könyve több, mint egy meseregény színpadra átdolgozott változata, hiszen elsősorban a felnőtté válás alapvető problémáit feszegeti: emberré válásod során, megtalálni igazi önmagad a világban. A „más-vér” okozta megkülönböztetés, mely sok esetben a kitaszítást vonja maga után, a megfelelés kényszerének dilemmája, az ösztönökkel való viaskodás, jellemzően aktuális problémái társadalmunknak! A „ki vagyok én” örökös kérdésünkre talán csak önmagunkban találjuk meg a helyes választ!” – Szilágyi Regina, rendező.

dzsungel1_kisujsag_cover

Szereposztás:

Maugli: Antal D. Csaba

Bagira: Vidovenyecz Edina

Balu: Csurulya Csongor

Sír Kán: Barabás Árpád

Csil: Dénes Gergely

Csil 2-3-4.: László Kata, Mezei Gabriella m.v., Varga Márta

Akela: Dunkler Róbert

Ká: Nagy Csongor

Túna: Jakab Orsolya

Vérfarkas, Főmajom, Vadász 1.: Tóth Árpád

Buldeo, Furkófarkas, Majom: Szűcs-Olcsváry Gellért

Gyászfarkas: Mezei Gabriella m.v.

Éhfarkas: Varga László

Majom 2.: Kovács Karola

Asszony 1.: László Kata

Asszony 2.: Mezei Gabriella m.v.

Asszony 3.: Varga Márta

Asszony 4.: Nagy Vanda

Asszony 5.: Kiss Ferenczi Sára,

Vadász 2-4.: Kányádi György, Lukáts István, Varga László

Apa: Kányádi György

Őz: Pap Ildikó

Kicsi Maugli: Szűcs-Olcsváry Zete

Majmok, farkasok, asszonyok, vadászok, falu: Kányádi György, Kiss Ferenczi Sára, Kovács Karola , Lukáts István, Nagy Vanda, Pap Ildikó, Varga László, Zakor Emőke

Díszlet: Szilágyi Regina m.v.
Jelmez: Bodor Judit m.v.
Korrepetitor: Faluvégi Krisztina m.v.
Koreográfia: Bezsán Noémi m.v.
Rendező: Nagy Regina

dzsungel2_kisujsag_cover

Kérem ossza meg ismerőseivel: