A Gordon Trió Gyergyószentmiklóson

Kamarazene est

Az Ambrus Éva és Bálint Ákos komolyzenei bérletekben szereplő Gordon Trió koncertjére várjuk az érdeklődőket február 24-én, szerdán 19 órától a gyergyószentmiklósi művelődési ház színháztermébe.

A Gordon Trió céljául tűzte ki, hogy népszerűsítsen két olyan basszushangszert, amelyről – bár széles körben használják különböző zenei műfajokban és stílusokban – vagy csak keveset tud a nagyérdemű, vagy talán nem is hallott róla: a nagybőgőről valamint a gordonkáról van szó.

Basszushangszer mivoltukhoz képest mindkét hangszernek nagyon sok arca van, ezt szeretné bemutatni a teljesség igénye nélkül ez az előadóest. A művészek segítségül hívják hangszertudásuk mellett a retorika, valamint a vizuális technológiák segítségét, hogy a közönség minél tágabb képet kapjon e két világról. Ezt a célt szolgálja a kiválasztott zenei repertoár is, amely sokszínűségében kidomborítja mind a hasonlóságokat mind a különbségeket.

Előadók:

Lázár Zsombor – gordonka

1985-ben született Csíkszeredában. Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte el, egyetemi fokozatot a Brassói Egyetem zenetagozatán, míg mesteri fokozatot a West Chester Egyetemen (Amerikai Egyeseült Államok) szerzett. Tanulmányi évei alatt a „hagyományos” zenei nevelés mellett részt vett több régizene kurzuson, valamint a magyar népzenével is megismerkedett.
Tagja több nemzeti, valamint nemzetközi együttesnek is, így a Csíki Kamarazenekarnak, a Codex Régizene Együttesnek, a Balkan Baroque Band-nek, az Evilági együttesnek stb. Ezen zenekarokkal játszott már több nyugat európai országban is, mint Magyarország, Franciaország, Olaszország, Portugália, Szlovénia, Görögország.
Jelenleg zenei aktivitása mellett gordonka főszakos tanárként működik a csíkszeredai Nagy István valamint a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumokban.

Szőgyör Árpád – nagybőgő

1985-ben született Csíkszeredában. Nagybőgő tanulmányait 2000-ben, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban kezdte, ahol 2004-ben érettségizett Köllő Ferenc tanár úr diákjaként. 2004 és 2008 között a brassói Transilvania egyetemen tanult Nicolae Pop osztályában. 2008-ban sikeresen felvételizett a bázeli zeneakadémia mesterképző tanszékére, ahol 2010-ben szerzett diplomát Kostyák Botond növendékeként. Ezzel párhuzamosan a Schola Cantorum Basiliensis régizene-akadémián is tanult Viola da gamba-n Ruso Rebekátol. Számos mesterkurzuson vett részt. Szólistaként fellépett a brassói Transilvania egyetem zenekarával Steffen Schlandt karmester irányításával, valamint a bázeli Zeneakadémia kamarazenekarával Brian Dean vezetésével, ahol Jan Krtitel Vanhall D Dúr Nagybőgő versenyét adta elő. 2006 és 2008 között állandó kisegítője a brassói Filharmóniának. 2004-től tagja a Csiki Kamarazenekarnak és a Codex régizene együttesnek. Svájci tartózkodása alatt számos zenekarnak volt állandó kisegítője. 2010-től tanít a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban.

László Katalin – zongora

Hétévesen kezdte zongoratanulmányait a Nagy  István  Művészeti Líceumban Blága Anikó és Juhász Zsuzsanna tanítványaként, majd Nitu Constantin, Stela Drăgulin  és  Anca  Preda  irányításával  folytatta  tanulmányait  a  brassói  Transilvania Egyetem  hallgatójaként.  2012-ben felvételizett a nagyváradi Egyetem Kamarazeneszakára, sikeres vizsgája után Jámbor Fekete Erzsébet tanárnő osztályában tanult. Jelenleg zongoratanárnői állást tölt be a Nagy István Művészeti Líceumban.

Műsoron:

Jean Barriére: G Dúr szonáta
Camille Saent-Saens: Állatok farsangja: Elefánt, Hattyú
Emil Tabakov: Motivum szóló nagybőgőre
Mark Summer: Julie-O
Luigi Boccherini: C-dúr Rondo
Giovanni Bottesini: Nel cor più non mi sento – Variációk egy Paisiello témára
David Popper: Magyar Rapszódia
Astor Piazzola: Évszakok Buenos Airesben: Tél, Tavasz

Jegyek a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ irodájában válthatók munkanapokon 9 órától 16 óráig. A koncertre érvényesek az Ambrus Éva és a Bálint Ákos komolyzenei bérletek. Jegyek ára: felnőtteknek 12 lej, szakmabelieknek, diákoknak, nyugdíjasoknak és vidékieknek 10 lej. Jegyrendelés a 0266/361.992-es telefonszámon.

Kérem ossza meg ismerőseivel: