A gyergyói havasoktól a Földközi-tengerig

Sem a férfiban, sem a tájban már a borítójával felhívja magára a figyelmet: az egyszerre gyermeki és naiv, másfelől mélyen felnőtt és metaforikus ábrázolás mögött emocionális, ám nagyon is tudatos költő versei „rejtőznek”. Varga Melindával Böszörményi Zoltán, Mészáros Sándor, és Vörös István beszélgettek az Írók Boltjában.

Eljátszani sem tudnám az elfogulatlanságot, hiszen Varga Melinda versei, melyek negyedik kötetét alkotják, itt, a szemünk előtt, az Irodalmi Jelen oldalain születtek meg – pontosabban az már a megszületés utáni „felmutatás” fázisa. A születés nyilvánvalóan azokban az intim, meghitt terekben zajlott, amelyek meg is jelennek e versek soraiban, néha tán csak sorai között, de aki figyelemmel követi Varga Melinda líráját, már maga is otthonosan mozoghat ezekben a zugokban. Nem véletlenül szivárgott át ez az otthonosság az Írók Boltja galériájára is, amely az utolsó székig megtelt a Sem a férfiban, sem a tájban című verseskötet (Irodalmi Jelen Könyvek – Kalligram Kiadó) bemutatója alkalmából. Végre egy olyan könyvbemutató, nézek körül, ahol majdnem mindenki ismerős, még az is, aki „hivatalosan” nem az – és ez a ritkán tapasztalt baráti-kollegiális érdeklődés természetesen a szerkesztőnek is szól. Merthogy a Sem a férfiban… nemcsak egy költői érlelődés fontos (pillanatnyilag legfontosabb) fázisa – ahogy erre később Vörös István is kitért –, de az önmagát szerkesztő szerkesztőé is, ami nekünk, a munkáját közvetlenül szemlélőknek ismét egy ritka intenzív tapasztalás. Nekem feltétlenül: Varga Melinda a szemem láttára lett karizmatikus szerkesztő, egy lap motorja, és ezzel párhuzamosan több mint „egy” jelentős kortárs költő.

melinda-istvan

„Kész költő” – ahogy Vörös István fogalmazott, mert bár már az Űrezüst is izgalmas lírával kecsegtetett, nagyon markáns képisége, a szokatlan „húrok”, az erős verszárlatok tették naggyá, a Sem a férfiban, sem a tájbanverseiben a motívumok tovább mélyülnek. Megmarad az erotika vezérfonálnak, de gazdagodik a szerelemmel kapcsolatos kétellyel, szenvedéllyel, és hangsúlyosan megjelenik a magány. „Nincs olyan vers a kötetben, amelyben ne találtam volna két-három katartikus erejű sort” – mondja István, aki szerint mindez az utolsó, a „kutyás” ciklusban teljesedik ki. Nem egyszerűen azért ragadták meg a szeretett kutya elveszítéséről szóló Állatszív versei, mert ő maga is „kutyás” – vallotta meg Vörös –, ez egyfajta naiv olvasói attitűdöt feltételezne (amivel egyébként egyáltalán nincs baj – tette hozzá), de ez a ciklus jóval túlmutat önmagán. Ezt később Böszörményi Zoltán fogalmazta meg költői pontossággal: már amikor Melinda átküldte e verseket neki, világos volt, hogy nem egyszerűen egy állat halálát közvetítik, hanem egy jóval magasabb metafizikai síkban szólalnak meg – állat és ember barátságának ilyen pontos tükrét kevés költő tudta eddig megalkotni.

melinda-zoltan

Mészáros Sándor a vallomásos költészet újjászületését dicsérte a kötetben, amelynek bár jól kitapintható a struktúrája – az első ciklus a vágy kezdeti stádiumáról beszél, majd a beteljesültség és végül a veszteségek követik –, végig az emocionalitás a szervezőelv. A Kalligram főszerkesztője Varga Melindát kérdezte arról: egy meglévő anyagból építette fel a kötet anyagát valamely koncepció mentén, vagy a versek maguk szervezték egységbe magukat? Varga Melinda elmondta, négy év – a legutóbbi kötet óta eltelt időszak – termését szerkesztette kötetté, de nem valamely tudatosság mentén. Böszörményi Zoltán egyetértett ugyan Mészáros Sándor meglátásával a kötet tematikai ívéről, de a szerző megszólalásával ellentétben kiállt a tudatos szerkesztés mellett, hiszen már az idézetek is ezt támasztják alá: elég csak a kötet élére került mottóra utalni Sziveri Jánostól – „Fűben heverésző / nőstényálmok kelletik magukat”; vagy az emblematikus Hamvas-sorra: „A magány nehéz”. A költőnő úgy reagált: nem is feltétlenül a vágy stációi követik itt egymást, hanem annak születéséről-kihunyásáról, folyamatos pulzálásáról szólnak a versek. Mindebből ízelítőt is kaptunk: a takaró, a függőség, a bomlik a nyugalom vagy az egyszerű vallomás ezt a fajta lüktetést jelenítették meg a költő előadásában.

melinda-meszaros

Mészáros Sándor sietett tisztázni: szerinte a tudatos kompozíció egyáltalán nem rossz, sőt: jó dolog, ha egy költő „udvarias” az olvasóval, és ebben a manapság áradó szövegtengerben felépít valamit, amivel meg lehet szólítani leendő olvasóját. A vallomásosság felélesztésében a kötet legnagyobb erénye, hogy elkerüli az azzal járó poétikai csapdákat. Varga Melinda megerősítette: valóban ingoványos talaj az érzelmek költészetté avanzsálása; odafigyelést igényel, hogy az ember elkerülje a giccset, az érzelgősséget. „Mivel ezt a műfajt kezdettől művelem, a költői eszközökkel igyekszem lehámozni a »rózsaszín mázt«” – fogalmazott Melinda.

Fontos, hogy amikor verset ír valaki – fűzte hozzá immár Vörös István –, ne engedjen a koncepciónak, csak a vers logikájának. S amikor már összeállt az anyag, lehet szerkeszteni – nem baj, ha egy verseskötet könyvművé is előlép. Melinda esetében egy egyszerre tudatos és az érzelmeivel száguldó költővel van dolgunk – összegezte szellemesen a „tudatosság-kérdést” István. Sziveri, Hamvas, Nemes Nagy, Somlyó azok a határpontok, amelyek között mozog, de persze át is lépi e határokat. A legfontosabb mozzanata e kötetnek mégis talán az – tette hozzá Vörös István –, hogy a legköltőibb szövegek épp a prózaversekben szólalnak meg, nincsen „elköltőieskedve” maga a versírás. És itt olvashatók azok a naplószerű, lírai feljegyzések is, amelyeket a bevezetőben is említettünk: a mindennapi kis mozdulatok szertartásossága, a rutinszerű létezés nüansznyi semmiségeiben megcsillanó öröklét.

„A látomások felbomlása, metamorfózisa teszi olyan izgalmassá a kötetet” – fogalmazott érzékletesen Böszörményi Zoltán, és felhívta a figyelmet a téridő valós földrajzi kiterjedéseire is: a gyergyói havasoktól a Földközi-tengerig feszül a táj e versekben. A táj hangulata egyébként a legkülönfélébb módokon „jön le” a lapokról: az egyik versbe például „beesik az eső”. De benne van e sorokban a tiltakozás is az idő képlékenysége ellen – hangsúlyozta a költő-főszerkesztő, és mindjárt megkérte Melindát, olvasson fel néhányat ezekből a versekből is. „Az idő motívuma valóban már az első kötetemtől kezdve foglalkoztat – mondta a költő –, akárcsak a tájé és a valós vagy képzeletbeli utazásoké.” Így aztán meghallgathattuk azt a bizonyos „esős” verset – kávé helyett egy gyergyói reggelen –, amely tökéletesen illett az Írók Boltja kirakatát verő szeptemberi záporhoz, valamint a nem női verset, ami oly sok rajongót/olvasót szerzett, hogy nyugodtan nevezhetjük „sikerversnek” – egy gyergyószárhegyi költőtalálkozó „női szekciója” ihlette, árulta el Melinda. Ebben már megcsillan az a kedves, ironikus hang, ami aztán a költő a hargitán soraiban csillogóan metsző élt kap – ezt is Böszörményi Zoltán biztatására olvasta fel Melinda, s a főszerkesztő bocsátotta előre, hogy a két jeles erdélyi alkotó kilétét megkérdőjelező Kálmán C. Györgynek szól a vers. Az erdélyi költő „prototípusát” megalkotó költemény egyszerre kacagtat és szúr oda: a lírában megvalósítható malícia mesteri példája.

melinda-mindenki

„A kötet legsúlyosabb, legfelkavaróbb darabjai az Aritmia…-ciklus versei” – hívta fel a figyelmet Böszörményi Zoltán, és innen is meghallgathattuk a címadó művet, az aritmia a mindenségrőlt, valamint búcsúzóul Vörös István kérésére a furcsa szimfóniát. Olyan vers ez, ami után nincs is mit mondani, és mivel Varga Melinda még mindig az halk szavú, önmagáról rokonszenvesen keveset beszélő költő, mint akit sok éve megismertünk, végig a versei beszéltek helyette – és itt ez volt a tökéletes kompozíció.

 

furcsa szimfónia

Az éjszaka friss kenyérbél
szétomlik a szádban,
lepattog róla a szürke holdkaréj,
a morzsák távoli égitestek,
világítanak a fehér terítőn,
összesöpröd őket a tenyereddel.

Savanyú bagószagú a bőröd,
hónapok óta készülsz leszokni,
de még a próbaszünetig sem jutsz el.
Elképzeled a szenes tüdőt,
a kapálózó szívet, az oxigénhiányos vért,
végigtapintod a hideg végtagjaidat,
belső szerveid elöregedtek,
májad már egy pohár bortól bemondja az unalmast,
hányingered van a kávéházaktól és a művész sznobériától,
kortársak helyett klasszikusokat olvasol újra,
a költészet ma Catullushoz képest öncélú szófosás.

Barátaid vagy elmentek innen, vagy családjuk van,
kényelmes kompromisszumokba költöztek be,
amelyekre te sosem voltál képes,
túlságosan szeretted a magasrepülést és a mélyzuhanást.
Vasárnaponként templomba jársz, mint gyerekkorodban.
titkon azt reméled, még egyszer olyan tiszta lehetsz,
mint tízévesen, amikor a pap megáldott,
apáca szerettél volna lenni, csak később költő.
A templomi csöndbe menekültél, a fenyvesek sűrűjébe,
az álmok megmenthetik az embert, akkor még elhitted,
azt is, szüleid nem fognak napokon át üvölteni egymásra,
nem kell manónyira összehúzódnod a szobád sarkában.

Gyakran szöktél meg otthonról,
éjszaka, az ablakon át, mint valami sunyi macska,
férfiak karjaiba hulltál húszévesen,
hogy megcibált énedet valakiben feloldd.
Naponta eljátszottad a vagányt.
Most állsz szánalmasan
a tavaszi, ropogós, kenyérízű éjszakában,
a vonatkattogásra felfűzött
időláncra kifeszíted magad,
felméred a terepet démonjaiddal és angyalaiddal együtt,
üveges szemekkel, elnyűtt pulcsiban gubbasztasz a büfékocsiban.
A kutyádra gondolsz.
A halált próbálod letörölni a retinádról.

Becsukod a szemed, majd kinyitod.
Nem tudod feledni a megfagyott mélybarna tekintetet,
a szív utolsó dobbanását, a kihűlt aprócska tetemet
a konyha csempéjén, ahogy kínjában bevizelt,
és utolsó akaratával neked kedveskedett.
Nem pusztult el, csak kikérezkedett a természetbe,
tavak mélyén lakik, tündék őrzik selyem szívét.
Az állatok méltósággal tudnak elmenni,
te erre képes leszel valaha?

Nem gondolsz férfiakra, nőkre sem,
nem szépíted bőröd hónapokon át,
lábujjhegyen sétálsz át a nappalokon,
mintha húsvéti, hímes tojások lennének,
az éjszakákat fekete gyöngysorba fűzöd,
külön bejáratú dallamot költesz hozzá,
hurcolod magad után
ezt a furcsa szimfóniát.

Szöveg és fotók: Laik Eszter

Megjelent az Irodalmi Jelen szeptemberi lapszámában, valamint a www.irodalmijelen.hu oldalon.