A Hargita Sírégió jelenéről és jövőjéről tanácskoztak

    A Hargita Sírégió előző idényéről és a következő szezonra vonatkozó terveiről beszélgettek a csíkszeredai megyeházán szerdán, augusztus 19-én Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökének irodájában a társulás tagjai, illetve olyan sípálya-tulajdonosok, akik előtt nyitva áll a lehetőség a csatlakozásra. Ferencz Csaba, a megyei tanács által létrehozott Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás munkatársa beszámolt az egyelőre négy sípálya – a homoródfürdői Lobogó, a gyergyócsomafalvi Veresvirág, illetve a Bucsin-tetői Havas Bucsin és Bogdán pálya – részvételével megalakult sírégió előző évi kiadásairól és bevételeiről. Eszerint a 2014–2015-ös szezonban 863 síző váltott régiós bérletet, kihasználva a sírégió által nyújtott összes bérlettípust, és ezekkel a jegyekkel 13 719 alkalommal használták az jegyrendszer által összekötött pályák felvonóit. Az egységes síbérlet eladásából 24 ezer lej bevételük származott, a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás pedig 12 ezer lejt költött promócióra az említett idényben, idén viszont 15 ezer lejt szán erre a célra. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke szerint többfunkcióssá kell tenni a belépőkártyát, egyéb szolgáltatásokkal bővítve a kínálatot és utazási irodák számára kidolgozva egy rendszert.
    A megbeszélésen a madarasi-hargitai síkomplexum részéről Sípos Zoltán jelezte, hogy folyamatban van a beléptetőrendszerük felújítása, és a jövő szezontól ők is szeretnének csatlakozni a régióhoz. A csicsói közbirtokosság pedig fenntartotta az álláspontját, miszerint érdekli őket a Hargita Sírégió, de amíg nem üzemelik be a hóágyúrendszert, addig nem tudnak csatlakozni; ez egyébként a csatlakozás alapfeltétele az azonos szintű, minőségi szolgáltatás fenntartása érdekében.

Kérem ossza meg ismerőseivel: