A jó Isten tenyerén 2.

Rendhagyó napló, útleírás Tündérkertről II.

Az élet és a Teremtő akarata úgy hozta, hogy március 19-én lehetőségem nyílt útra kelni Gyergyószárhegyre, a Gyergyói-medence szívébe, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Kájoni János gyermekotthonba. Úti leírásom első része megérkezésemmel zárult, a fárasztó vonatozás, ábrándozás után bedőltem az ágyba és aludtam ki tudja meddig. A reggel kicsit nehezen ébredem, ismeretlen az ágy, hiányoznak az ismerős hangok, illatok. Az arcom megmosva az agyam is kitisztul, hív a falu, a Lázár-kastély, a csodás környezet. Ideje, hogy végre megismerjem a Gyergyói-medencét, annak történelmét, természeti szépségeit a maguk valójában.

Reggeli és felöltözés után elindulok hát a faluközpontba, közben jól szemügyre véve a gondozott kerteket, és a tájat. Az egész Gyergyói-medence a szemem elé tárul, megértem már Orbán Balázs szavait, ki a Székelyföld leírása¹ második kötetében a következőket írja a tájról: „ A hogy Szent-Miklóst elhagytuk, azonnal felötlött Szárhegynek távolban lebegő képlete, fel a falu fölött emelkedő Szármány, ezen tündöklően fehérlő márványhegy, mely a Csinód és Güdücz patakoktól körülfolyva, hegytokként szökel ki a térségbe… ott van a hegy alján a gróf Lázárok ódon kastélya, szeszélyes bástyáival, fogrovátkás falaival… és ezek kiemelkedő festői csoportja alatt egy csinos falu terül el, zöld lombok közül kikacsintgató házcsoportjaival.” Valóban nem sok minden változott a 19. század óta, mikor a Székelyföld e nemes és szakavatott ismerője megírta korszakos munkáját, melyből ma is merítünk. A fák ugyan érkezésemkor nem zöldelltek, a hegycsúcsokat pedig hó födte, de a házak szépek és karbantartottak, a kertek gondozottak, lakói pedig szorgalmasak. Persze a technika vívmányai, mondhatni ördöge, és a modernitás ide is betörtek, de errefelé a történelem súlya nehezedik a tájra, ami lassítja e folyamatokat. A falun vaskos autóút vezet át, a kamionoktól kezdve a nagyobb teherautókig minden gépjármű itt halad, ami sajnos kicsit csökkenti a séta élményét. Ahogy már korábban is írtam, a székely ember magának való, kissé zárkózott, ugyanakkor nagyon vendégszerető. Ennek oldására gondoltam, hogy már az első napon mindenkire jó hangosan ráköszönök, hiszen majd 3 hónapig láthatnak még időről-időre, hadd szokják az ittlétemet. Az eredmény nem rossz, a reakció sosem marad el, néhány kissé szúrós tekintet kivételével, elsősorban a „vetélytársat” kereső férfiemberek részéről, kedvesen fogadnak.

Ezeket az embereket a véres és harcokkal teli történelem tette ilyenné, mikor is megtanulták, hogy magukon kívül senkiben sem bízhatnak meg. A Rákóczi-szabadságharc alatt történt volt és Orbán Balázs is leírja, hogy „ …Míg Rákóczinak Isten és Szabadság szóval jelzett zászlói fennlobogtak, addig Gyergyó természettől védett földére ellenség nem léphetett, de 1707-ben, a haza ügyének hanyatlásakor, Akton győzelmesen előnyomuló serege mindent feldulva, közelgett Csík felől Gyergyónak. Both királybiró harcedzett bátor népét összegyüjtve, a Geréczesre elébe ment, s ott a győzelemhez szokottat feltartóztatván, nagy veszteséggel visszaverte, de a szentdomokosiak között találkozott két oláh, kik havasi mellékösvényeken bevezették az ellent Gyergyóba. Ekként a helyükön emberileg megállott gyergyóiakat váratlanul hátulról is megtámadván, két tüz közé szoríták és szétverték, a nép elmenekült a havasokra, de a soha nem hátrált hős vezér Both vérző sebeitől lankadtan az ellenség fogságába került, azon ellenség kezébe, mely a győzelmét undok tettekkel szennyezé be, mert Akton féktelen labanczai a védtelen Gyergyónak esve ugy feldulták, hogy nem maradt egy fedél sem, mely alá lovaikat beköthették volna, a győzelemittas vezér pedig feldulta Both várát, s őt magát czéltáblának kiállitva, kis fiaival lövöldöztett reá, míg nemes lelke – a nép hite szerint – égbe szállt…” Lassacskán beérek a faluközpontba, ahol a legfontosabb látnivaló, célpont a Lázár grófok már többször emlegetett kastélya. Ódon, egyszerűen díszített, de mégis szépséges épület fallal körülvéve, hiszen a kastély a történelem során számos ostromot túlélt. A kapuhoz érve aztán kellemetlen meglepetés ér, mert hatalmas lakattal zárja el az udvar és az épületegyüttes csodáit előlem. Mint később megtudom, az előző üzemeltető bűnei és az örökösödéssel kapcsolatos problémák miatt jelenleg nem látogatható. Szomorúan konstatálom, ugyanakkor reménykedem, hogy a jó Isten ezt is elrendezi és még hazautazásom előtt megtekinthetem a kastélyt. Újra felcsapom hát Orbán Balázst, hogy a látvány helyett a szavak mesélhessenek a történelemről. Miután Akton legyőzte Both seregeit, a Rákóczi-mozgalom Csík és Gyergyó vidéki szervezőjét, Lázár Ferenczet kezdte kutatni, de mivel Moldovába menekült, így „kézre nem kerithette, annak szárhegyi kastélyán dühöngte ki magát, azt feldulatta és elégette. De e még addig is sok harczvihart átélt kastély, mely a moldovaiak és tatárok beütéseinek korában annyiszor nyujtott védelmet a vidék lakóinak , mely nem egy ostrommal daczolt, ez alkalommal sem könnyen és védtelenül került Akton kezére, mert azt előbb ostromolni kellett, mely ostrom folytán a bennlevő őrizet oly elszántan védte e kastélyt, hogy csak heves csatározás után, ágyuzás és földalatti aknákkal döntheték le annak falait. E hősies védelemben az őrizet nagy része, vagy 150 hős, esett el, Akton a bevett várat leromboltatta. A számüzetéséből visszajött Lázár Ferencz lerombolt kastélyát – hihetőleg a régi alakjára – felépítette, de 1748-ban ujból leégvén, özvegye folyamodott Csík rendeihez, s oly nagy volt az egykor Bethlen Gábor lakta, s a vidék népét többször oltalmazott  kastély iránti kegyelet, hogy ugyanazon év november 13-án Csík, Gyergyó és Kászon rendei elhatározták, hogy Gyergyó-Szék rója ki maga közt a fedél helyreállításához szükséges anyagok hordását, és adjon munkaerőt, ekként épült fel újból, a közsegély igénybe vételével, az emlék-szentesitett kastély.”A kastély mellett folyik a Csinód patak, melyet régente a vár sáncaiba is bevezettek. Orbán Balázs leírja, hogy a korában még látszódtak a régi uradalmakra oly jellemző halastavak, melyek a középkori gazdálkodás fontos szegmensét adták. A Szármány hegy és Szárhegy is nevüket valószínűleg szimbiózisukból nyerték, hiszen a hegy fizikai jelenléte 3 „szárra” osztja a települést. A Szármány keleti, délkeleti végén van a felszegnek hívott rész, míg a hegy túloldalán, nyugaton, északnyugaton terül el alszeg. A kettő közé nyomul be a Szármány sziklás és fenyvessel fedett része, mely alatt a falu 3-ik szára, a központ található, ahol a kastély is épült.

A kastélyhoz igen közel, még szintén a Szármány hegyen, a ferences szerzetesek kolostora áll, hol a hagyomány szerint  „ a kolostor épülte előtt 5 régi kápolna állott, hová ős időktől fogva bucsura sereglett a vidék népe, s mely eröditett szent helyen harczias időkben védelmezte is magát. E kápolnáknál kellett történnie azon győzelemnek is melyet a vén szárhegyi barát oly hősies önfeláldozással készitett elő, mert a hagyomány szerint Mihály vajda rémkorában, az előbb ámitásai által félrevezetett székelyek felismerve benne az álbarátot és a magyar faj esküdt ellenét, fegyvert ragadtak ellene, a Szárhegy melletti Szármány völgyében volt a gyergyóiak serge, mely már Mihály vajda előcsapatait többször visszanyomta, nagy erőt küldött azért ellenök, mely sereg, midőn Szárhegyre ért, a kolostorra tört s bort kért, egy öreg szerzetes maradt csak is itten, mert a többi táborban volt, az öreg előadta a pinczekulcsot s csakhamar neki estek a hordók tartalmának s azt kiüriték. De csakhamar lankadni kezdtek. S mert a borban álompor volt, csakhamar elaludtak, a józanabbbak megölték ugyan a refectorium keresztjéhez menekült Pater Istvánt, de a szármányi székely tábor is csakhamar megjött s az alvókat mind foglyává tette.”

Az otthontól nem messze Szárhegy és Ditró között egy halom emelkedik ki a térségből, ez az úgynevezett Tatárhalom (Tatárdomb – szerk. megj.), mely Gyergyó marathóni küzdelmének színhelye. Itt történt ugyanis az 1658. esztendőben, hogy maroknyi székely hős  húszszoros ellenséget vert vissza, legyőzte és javarészt megsemmisítette a hagyomány szerint tatár, valójában minden bizonnyal moldovai hadakat. „… török, tatár dúlta annak szép virányait, szerencsétlen népét pedig rabszijra fűzve vonszolta magával. 95 000-re teszik általánosan az akkor rabságra elhurczoltak számát. Ez év augustusában három ezernél több moldovai ütött be Pintye vezetése alatt Gyergyóba, Topliczát felégetve, augustus 6-án Ditrót gyujták fel, de a vészlángok nem rettenték vissza Gyergyó bátor lakóit, s bár a fegyverfoghatók nagy része távol volt az ország táborában, mégis csak 250 harcznok Gábor Deák, másként Gáborfi (egy irástudó) vezetése alatt összegyült Szárhegyre, hogy útját állja a szülőföldüket duló vadcsapatnak. Csakhamar összetüzött a két sereg, székelyeink  a megváltó Jézus nevét segélyül hiva rohanták meg a nagyszámú ellent, meg is jelent Isten angyala s a hont védő hősöket győzelemre segélte, a moldovaiakból 1750 elesett, a többi elszaladt, 24 zászló mellett nagy martalék lett a győztesek jutalma, kik közül csak 15-en estek el. Az elhullott ellenség közül 450-nél több temettetett el a Tatárhalom alá, a többit a farkasok és a hollók falták fel.” Az ütközetben nem csak a férfiak jeleskedtek, ott volt egy „sereg hős székely amazon”, kik  a csíki néphagyomány szerint a győzelemben nem csak hősiességgel, de furfanggal is részt vettek, mely a székely népnek mindig is sajátja volt. Az asszonyok csupraikat, fazekaikat kihozták, az előbbiek közül a kisebbeket a réten rakták a fű közé, „a fazekakat pedig hosszu sorban egy magaslatra leboritva álliták fel, a tatárok (mert a hagyomány szerint tatárok voltak, hihetőleg a moldovaiak közt tatárcsapat is lehetett) ezeket sisakos hősöknek nézvén, megrettenve futamodtak a rétnek, ott lovaik lábai a csuprokba szorulván, felbuktak, halomra estek, a résen álló gyergyóiak pedig ekkor rájok rontván, lekaszabolták őket.”

Gyergyó népe ily csodákra volt képes, és bár ahogy maguk is mondják hígult a székely is, de a vér nem válik vízzé, ma is összetartó és a szó 21. századi értelmében harcias nép. Ez a harciasság jelenik meg az otthonban is, ahol a vezetők, Csergő József és Hajnal, valamint családjuk a semmiből hoztak létre két szárhegyi intézményt, több mint 40 nehéz sorsú gyermeket nevelve. Az otthonok felépülte előtt házukban és két szép gyermekük mellé vállalták el néhány gyermek nevelését, majd a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és Böjte atya szellemisége szerint létrehozták előbb a kisebb, majd 2010-ben a nagyobb otthont. A gyermekek mindent megkapnak a fizikai szükségletektől kezdve a lelki táplálékig. Hitre, munkára, szeretetre, egyszóval a nagybetűs életre nevelik őket, kiknek nagy többsége e segítő jobb nélkül lehetetlen helyzetbe kerülne. Mindez a példátlan összefogás és önfeláldozó munka nélkül nem sikerülhetett volna, melyben az említetteken kívül rengeteg ember vett részt. „Tégláról-téglára” épült fel mindaz, ahová máig jutottak. Egy nem túl jó állapotban lévő munkásszálló és két istálló, valamint gazos udvara állt itt 2010 előtt.  Mostanra pedig egy élhető és szép épület van, játszótérrel, futballpályával, művelt földdel, csűrrel, tyúkudvarral, és tehenekkel. A jó Isten segítse továbbra is munkájukat, hogy e megkezdett úton haladhassanak tovább!

Kalapos Gábor

⁽¹Orbán Balázs: Székelyföld leírása, Pest, 1869. Ráth Mór Kiadása. Második kötet. Az idézett helyek Csík-Szék leírásából származnak, mégpedig a XXIV. részből, mely Szent-Miklóstól Ditróig címet viseli.)