A jó szakembereket itthon is megbecsülik

Újabb munkaerőpiaci felmérést végzett Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége

Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége kutatásaiból rendszerint az derül ki, hogy szükség van a megyében a jó szakemberek képzésére, a vállalkozók többsége kész gyakorlati lehetőséget biztosítani diákoknak, szerződést kötne a tanulmányok befejezése után, sőt ösztöndíjat is biztosítana.

Varrónőkre, asztalosokra, lakatosokra, pincérekre és ácsokra van a legnagyobb szükség Hargita megyében, derült ki abból a felmérésből, amelyet az év elején végzett Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége. A Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő ügynökség a vállalkozók körében végzett kérdőívezéssel azt kívánta felmérni, milyen szakmákra van leginkább szükség a megyében.

Több termelés megfelelő szakemberekkel

Az eredmények feldolgozásából kiderül, hogy az elmúlt egy évben a vállalkozók egyharmada talált megfelelő szakembert, több mint 40 százalékuk nyilatkozta azt, hogy nehéz jó szakembert találni, 30 százalék válaszolta, hogy legtöbbször kénytelen szakképzetlen munkaerőt alkalmazni. 36 százalék alkalmazott végzősöket az elmúlt időszakban, a végzős diákok szakmai felkészültségéről a válaszadók több mint 40 százaléka véli, hogy elfogadható. A vállalkozók közel fele válaszolta azt, hogy sokkal többet tudna termelni, ha találna megfelelő szakembereket.

A fejlesztési ügynökség rendszeresen felméri a munkaerőhiányt a megyében, például 2015-ben is a legkeresettebb szakmák között szerepelt az asztalos, a lakatos és az ács. Akkor is az derült ki a kérdőívezésből, hogy szükség van a jó szakemberek képzésére, a vállalkozók közel 80 százaléka válaszolta azt, hogy biztosítana gyakorlati lehetőséget a diákoknak, több mint 70 százalékuk szerződést is kötne a tanulmányok befejezése után, sőt a vállalkozók több mint fele kész ösztöndíjat is biztosítani a tanulmányok ideje alatt.

Felmérések után konkrét lépések

A fejlesztési ügynökség felmérései hasznosnak bizonyultak, az eredmények feldolgozása már korábban is konkrét lépéseket vont maga után. A vállalkozószervezetek jelezték a szakemberek hiányát, illetve vállalták, hogy segítik a szakiskolásokat gyakorlati képzésekkel. Ennek az igénylésnek a nyomán kezdte el több partnerrel együtt Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége a kérdőíves felméréseket. Az eredmények feldolgozása után javaslatot fogalmaztak meg a 2016–17-es tanévre, ennek nyomán újraindult a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskolában a villanyszerelő szakosztály, elindult a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskolában a számítógépes vezérlésű (CNC) marógép kezelését oktató szakosztály, Gyergyószentmiklóson a Fogarasy Mihály Műszaki Líceumban és Gyergyóditróban a Puskás Tivadar Szakképző Líceumban bővült a faipari szakosztály.

egyuttmukodesi egyezmeny 2

2016 májusában együttműködési egyezményt írtak alá Gyergyószentmiklóson és Ditróban a Hargita megyei szakoktatás fellendítése érdekében a megyei, a helyi önkormányzat, a főtanfelügyelőség, a vállalkozói szervezet és a helyi iskola vezetősége.

A vállalkozószervezetek egyezményt kötöttek arról, hogy segítik a diákok toborzását, fogadják őket gyakorlati képzésekre, illetve javaslatokat fogalmaznak meg a szakoktatás javítását illetően.


Felmérés: Helyi munkaerő-kereslet és munkaerő kínálat minőségének felmérése a helyi vállalkozók körében

Hargita Megye Tanácsának alintézményeként működő fejlesztési ügynökség 2016-ban is felmérést készített a helyi vállalkozók körében, hogy valós képet alkothasson a helyi munkaerő minőségéről, illetve a munkaerőhiány mértékéről. Az eredmények azt mutatják, hogy az elmúlt 1 év során a válaszadó vállalatok egyharmada általában talált megfelelő munkaerőt a meghirdetett állásaira, illetve 30%-a talált megfelelő szakembert, de nem a meghirdetett állásra. A vállalkozók 40%-a azt nyilatkozta, hogy sajnos jelentkező is ritkán akadt a meghirdetett állásokra.

Valamint arra is fény derült a felmérésből, hogy a vállalkozók mindössze 2%-a vélekedik úgy, hogy könnyen lehet megfelelő munkaerőt találni a meghirdetett állásokra, 30%a- kénytelen szakképzetlen munkaerőt alkalmazni a meghirdetett állásokra, 45%-a szerint alig lehet megfelelő munkaerőt találni.

A vállalatok egynegyedénél az alkalmazottak átlagéletkora kevesebb mint 35 év. A vállalatok mindössze 2%-nál nagyobb az alkalmazottak átlagéletkora 50 évnél. Emellett a vállalkozók majdnem 40%-a alkalmazott az elmúlt időszakban végzős diákot a meghirdetett állásokra.

Arra a kérdésre, hogy a helyi munkaerőpiac kínálata milyen hatással van a vállalkozás termelékenységére, a vállalatok majdnem fele azt válaszolta, hogy sokkal többet tudna termelni, de nem talál megfelelő szakembereket. A felmérésben részt vevő vállalatok kb. 45%-a szerint nem befolyásolja a termelékenységet a helyi munkaerő-piaci kínálat.

A felmérésben részt vevő cégek 40%-nál gyakran előfordult, hogy az alkalmazottak egyik napról a másikra bejelentették, hogy külföldre mennek dolgozni, szintén 40%-uknál ritkán fordult elő ez a helyzet, és mindössze 20%-uk állította, hogy nem történt soha meg, hogy az alkalmazottaik egyik napról a másikra bejelentették volna, hogy külföldre mennek dolgozni.

Térségekre lebontva, a gyergyói-zónában a válaszadó vállalatok 35%-a talált megfelelő szakembert a meghirdetett állásokra, a csíki térségben pedig a vállalatok 34%-a talált az elmúlt egy évben megfelelő szakembert. Továbbá kiderült, hogy a csíki térségben a vállalatok majdnem 70%-ánál jelentkező is ritkán akadt a meghirdetett állásokra, az udvarhelyi térségben a vállalatok 40%-ánál áll fenn ez a helyzet.

Emellett a csíki térségben tevékenykedő vállalatok kb. 40%-a nyilatkozta azt, hogy nehezen találnak megfelelő munkaerőt, míg ez az arány az udvarhelyi térségben és a gyergyói-térségben jóval alacsonyabb szinten van (a gyergyói-térségben 23% körül, az udvarhelyi térségben 24,5%).

A gyergyói-térségben a vállalatok több mint 60%-ánál az alkalmazottak életkora 35 és 45 év közötti. A csíki térségben a válaszadó vállalatok több mint 40%-a az nyilatkozata, hogy náluk az alkalmazottak átlagéletkora kevesebb mint 35 év. Az udvarhelyi térségben a válaszadó vállalatok több mint 65%-a nyilatkozta azt, hogy alkalmazottai a 35-45 év közötti korcsoportba tartoznak.

A csíki vállalkozók közel 36%-a, míg a gyergyói cégek közel 27%-a elégedett a végzős diákok szakmai felkészültségével. Viszont ami az udvarhelyi vállalkozókat illeti, a válaszadó vállalatok 45%-a elégedett a végzős diákok szakmai felkészültségével.

A legtöbb végzős diákot a gyergyói-térségben alkalmazták a vállalkozók: a válaszadó cégek több mint 45%-a alkalmazott végzős diákot az elmúlt időszakban, míg a felmérésben szereplő összes vállalat 25%-a alkalmazott az elmúlt időszakban végzős diákot a meghirdetett állásokra.

Leggyakrabban az udvarhelyi térségben tevékenykedő vállalatok szembesültek azzal a ténnyel, hogy az alkalmazottaik egyik napról a másikra bejelentették, hogy külföldre mennek dolgozni, míg ez a helyzet a csíki térségben fordult elő a legritkábban.

Ami a munkaerő-keresletet illeti, Hargita megyében a felmérés szerint nagy igény mutatkozik a vállalkozók körében az asztalos, lakatos, ács és villanyszerelő, szakács és pincér szakemberek iránt.


Bővebb információ a mellékletben szereplő csatolmányban:
Felmeres_eredmenyek_2016

Kérem ossza meg ismerőseivel: