A Jobbik alelnökét ismét kitiltották Romániából

A határon tudta meg, hogy nem léphet Erdély földjére

Március 8-án este Erdélybe szerettem volna utazni, hogy részt vehessek a Székely Szabadság Napján, ismét kiállva Székelyföld területi autonómiája mellett. A rendezvényt megelőző és követő napokban Kolozsvárott, Székelyudvarhelyen és Szatmárnémetiben tartottam volna sajtótájékoztatókat, lakossági fogadóórákat, valamint különböző találkozókra készültem. Közel félórás várakoztatás után az ártándi román határőr közölte: nem engedhet tovább, mert három évre kitiltottak az országból. Elmondásából az is kiderült, hogy az ellenem hozott döntés 2015. október 21. óta érvényes, tehát 2014 márciusa és 2015 márciusa közötti első kitiltásomhoz hasonlóan ismét csak a határon tudtam meg, hogy nem léphetek Erdély földjére. Előzetesen ugyanis most sem tájékoztatott erről senki, mint ahogyan kitiltásom konkrét okáról sem.

Az érdemi indoklás nélküli, uniós alapjogokat durván megsértő, önkényes román hatósági döntést és az egész eljárást elképesztőnek és felháborítónak tartom egy EU-tag, valamint NATO-szövetséges szomszédos ország részéről. Elfogadhatatlan, hogy az Európai Unión belül mindenfajta értesítés, hivatalos döntés, vád vagy gyanú megfogalmazása nélkül korlátozzanak szabad mozgásomban.

Korábbi, egy évig tartó kitiltásom miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultam és Strasbourgban bepereltem a román államot. Természetesen ezúttal sem hátrálok, ismét ki fogom használni az összes rendelkezésemre álló romániai és nemzetközi jogi lehetőséget. Nemcsak mint országgyűlési képviselő, hanem mint magyar állampolgár is elvárom a magyar diplomáciától, hogy tiltakozzon és követeljen magyarázatot az elmúlt hónapokban egyébként is magyarellenes provokációk sorát végrehajtó román hatóságoktól.

A Jobbik továbbra is a leghatározottabban kiáll a külhoni magyar közösségeket sújtó jogtalanság, diszkrimináció, megfélemlítés és elnyomás minden megnyilvánulásaival szemben, és kötelességének érzi az elszakított magyar nemzeti közösségek önrendelkezési törekvései, így Székelyföld autonómiájának támogatását!

Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik alelnöke

Kérem ossza meg ismerőseivel: