A kanadai Malcolm Cameron a GYHK új vezetőedzője

Christopher Hamell másodedzőként segíti a csapatot

Kanadai szakember, Malcolm Cameron vezeti mától, 2019 október 17-től a Gyergyói Hoki Klub jégkorongcsapatát. Új szakvezetőnk az első olyan észak-amerikai edző, aki gyergyói csapatot irányít.

Olyan szakembert kerestünk, aki egyszerre jó edzőnek és pedagógusként is. Vannak fiatal hazai játékosaink, akiket fejleszteni kell. Olyan edzőre van szükségünk, aki nem csak rutinból próbálja megoldani a gondokat, hanem van benne kellő tűz és bizonyítási vágy.

A játékoskeretünk jobb, mint amit eddigi eredményeink mutatnak, az új edzőnk feladata, hogy ebből egy jó és sikeres csapatot formáljon.

Úgy gondoljuk, Malcolm Cameron személyében olyan emberre találtunk, aki ezeknek az elképzeléseknek megfelel és aki sikerekre tudja vezetni a Gyergyói Hoki Klubot. 

Malcolm Cameron 1998 óta folytatja edzői pályafutását. Eddig az észak-amerikai ligákban, többnyire az ECHL-ben szereplő csapatoknál dolgozott. Idén az olaszországi 2. liga címvédője, a dél-tiroli Kaltern/Caldaro edzőjeként kezdte a szezont, és most a GYHK megkeresésére döntött a váltás mellett.

Malcolm Cameron ma meg is tartotta az első edzést a Hokiklub Budapest és a Dunaújvárosi Acélbikák elleni mérkőzésekre az Érdi Jégcsarnokban készülő csapatnál.

Az átmeneti időszakra kinevezett Christopher Hamell másodedzőként segíti a munkáját.

Kérem ossza meg ismerőseivel: