A Káposzta Ünnepe Szárhegyen

Kilencedik alkalommal szervezték meg a Gyergyói-medence híres káposztavásárát

    A VI. Székelyföld Napok keretében a szárhegyi Torzsások Kulturális és Turisztikai Egyesület szervezésében október 9-10. között tartották meg a IX. Híres Szárhegyi Káposztavásárt és Fesztivált Gyergyószárhegyen. A helyi gazdasszonyok alapította szervezet vásárral egybekötött ünnepének idén is egyik főtámogatója volt Hargita Megye Tanácsa.

SzarhegyiKaposzta2    Szombaton reggel a vásártéren Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, majd a későbbiekben Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke köszöntötte a hagyományőrző szárhegyieket, és a térségből ide sereglő vásárlókat, érdeklődőket. Mindkét megyevezető örömének adott hangot, hogy évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend a káposztavásár, amely sok szárhegyi családnak megélhetést biztosít. Arra biztatták a jelenlévőket, hogy vásároljanak a helyi termelőktől, hisz a gazdák a garanciák a termények minőségére.

SzarhegyiKaposzta3    A káposztavágás alatt a vásártéren változatos kóstolni valót kínáló káposztafőző verseny zajlott, valamint a legnagyobb, illetve legérdekesebb termékek bemutatójára is sor került.
    Gyergyószárhegy vásárterén a székelyföldi fotósok és fotóklubok alkotásaiból nyílt tárlat, amely az előző évek káposztafesztiváljait elevenítette fel. Az esemény szervezője Hargita Megye Tanácsa és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ volt.
    A délután folyamán tematikus gyermekvetélkedőt, kézműves foglalkozásokat tartottak, de lehetőség nyílt a káposztás ételek megkóstolására is. A nap méltó befejezéseként táncházzal egybekötött Káposztabált tartottak a sportcsarnokban a Torzsások Kulturális és Turisztikai Egyesülete valamint a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ szervezésében, ahol a Four Play zenekar mellett fellépett a Karmazsin Népi Együttes is.

(Fotók: Keresztes Zoltán)

Kérem ossza meg ismerőseivel: