A keresztény ember a feltámadás tanúja

Jakubinyi György érsek húsvéti üzenete

Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!

A Szentírás tanúsága szerint Krisztus követőit Antióchiában nevezték először keresztényeknek (Csel 11,26). A keresztény kifejezés a magyar nyelvben rokon hangzású a kereszt szóval, de nem abból származik. Latinul a christianus annyit jelent, mint Krisztus híve, követője.

Keresztény hitünknek két alapigazsága van:

– a Szentháromság, vagyis egy Istenben három Személy van: Atya, Fiú és Szentlélek;

– az Úr Jézus Krisztus egy Személy, de két természetben: az isteni és az emberi természetben, vagy – ahogy a hosszabb Hiszekegyben mondjuk – igaz Isten és igaz ember.

Az Úr Jézus menybemenetelekor adta meg az apostoloknak – tehát Egyházának – az egyetemes misszió parancsát: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére.” (Mt 28,19) Az Egyház a tanúja a Megváltás művének: Krisztus kereszthalálával és föltámadásával megváltotta a világot, és menybemenetelekor helyet készített számunkra is. A keresztény ember a Feltámadás tanúja. Ezért keresztény hitünk alapja Krisztus feltámadása. Szent Pál ezt világosan tanítja: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. (…) Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül.” (1Kor 15,16-20) Ugyanakkor a Húsvét a legnagyobb ünnepünk. Az Ősegyházban Húsvét éjszakáján a szentmisében szolgáltatták ki a hitújoncoknak a beavatás szentségeit: megkeresztelték, megbérmálták őket, és először járultak szentáldozáshoz. Így lettek nagykorú kereszténnyé. Ezért írja elő az Egyház III. parancsolata: „Évente gyónjál és legalább húsvéti időben áldozzál.” Legalább egy évben egyszer a húsvéti időben engesztelődjünk ki Istennel a szentgyónásban és a szentáldozásban. Ne feledjétek, hogy a húsvéti szentgyónás és szentáldozás hagyományos időszaka Szentháromság-vasárnappal zárul.

Amikor Ferenc Szentatyánk meghirdette az Irgalmasság rendkívüli Szentévét (mely 2015. december 8-val, a II. Vatikáni Zsinat lezárása 50. évfordulójával, a Szeplőtelen Fogantatás főünnepével kezdődött – és 2016. november 30-án, Krisztus Király főünnepével zárul), azt is hangsúlyozta, hogy Isten irgalmasságát elsősorban a bűnbánat szentségében, vagyis a szentgyónásban tapasztalhatjuk meg. Ezért kéri Szentatyánk, hogy Paptestvéreim minél gyakrabban álljanak a gyónók rendelkezésére, hogy a kiengesztelődés szentségében híveink megtapasztalják Isten irgalmasságát. A Szentatya buzdít, hogy a rendkívüli szentévben tartsunk népmissziókat, 24 óra az Úrért ájtatosságot stb., és az Irgalmasság Szentévében előszeretettel gyakoroljuk az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit; fel, is sorolom a Katekizmus alapján:

– Az irgalmasság testi cselekedetei (Mt 25,35-46):

1. Az éhezőknek ételt adni.
2. A szomjazóknak italt adni.
3. A szegényeket ruházni.
4. Az utasoknak szállást adni.
5. A fogságban levőkért imádkozni.
6. A betegeket látogatni.
7. A halottakat eltemetni.

– Az irgalmasság lelki cselekedetei:

1. A bűnösöket meginteni.
2. A tudatlanokat tanítani.
3. A kétkedőknek jó tanácsot adni.
4. A szomorúakat vigasztalni.
5. A bántalmakat békével tűrni.
6. Az ellenünk vétkezőknek megbocsátani.
7. Az élőkért és holtakért imádkozni.

Az Úr Jézus a szeretet parancsát tette meg főparancsnak: szeressük Istent, szeressük embertársunkat. Egy parancsnak nevezi, mert Istenszeretetünket csak a felebaráti szeretet gyakorlásával tudjuk bizonyítani: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40) – mondja az Úr Jézus. Elmondhatjuk, hogy az Irgalmasság 14 cselekedete a felebaráti szeretet gyakorlásának konkrét megvalósítása.

A keresztény ember a Feltámadt Krisztus tanúja. De tanúságunkat gyengíti a kereszténység megoszlása. Az utolsó vacsorán mondta az Úr Jézus: „Eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17,22-23)

Az idén is a kereszténységben Keleten és Nyugaton egy hónap különbséggel ünnepeljük főünnepünket, a Húsvétot. Fölösleges vitatni, hogy melyik a helyes gyakorlat. Hosszú és bonyolult volna körlevélben időszámítási kérdéseket fejtegetni. De a tanúságtételt erősítené, ha a kereszténység legalább a Húsvétot együtt ünnepelné. A Katolikus Egyház a II. Vatikáni Zsinat naptárreformról szóló nyilatkozatában felkínálta a keresztény testvéreknek, hogy elfogadna egy közös dátumot, egy meghatározott vasárnapot húsvét megünneplésére, de azzal a feltétellel, hogy ha minden keresztény közösség elfogadja. És itt van a nehézség: a fontos nem a dátum, hanem a tény, hogy megüljük Húsvét örömünnepét…

…Ezért kívánok kegyelemteljes húsvéti ünnepeket minden kedves Testvéremnek és minden jóakaratú embernek az Irgalmasság Szentévében!

Gyulafehérvár, 2016. március 27-én,
Urunk Feltámadásnak főünnepén 

† György s.k.
érsek