A kilencedik államban is sikerült teljesíteni az alsó küszöböt

Május 7-ig folytatjuk az aláírásgyűjtést

2021. február 7-én véget ért a nemzeti régiókért indított európai aláírásgyűjtés harmadik szakasza. Az egymillió támogató aláírás teljesítése után most végre meglett a hetedik, sőt, a nyolcadik és kilencedik tagállami alsó küszöb is, miután Spanyolország, Szlovénia és Lettország is teljesítette ezt. Ezzel a Székely Nemzeti Tanács és európai partnerei által indított kezdeményezés lett az egyetlen sikeres polgári kezdeményezés a koronavírus világjárvány idején.

A siker kötelezettségeket ró ránk. Ezen belül három kihívásra kell felelnünk.

Az első, hogy február nyolcadikától folytatjuk az aláírásgyűjtést. Ahogy története során mindig, a Székely Nemzeti Tanács most is azt az alapelvet követi, hogy minden jogszerű eszközt igénybe kell venni a magyar érdekek érvényre juttatására. A vonatkozó szabályok alapján elmondhatjuk, hogy egy kezdeményezés aláírásgyűjtése nem akkor ér véget, amikor a sikerességi kritériumok teljesülnek, hanem amikor az aláírásgyűjtésre adott idő lejár. Ez természetes körülmények között tizenkét hónap lenne, azonban a koronavírus-járvány magával hozta a határidő többszöri meghosszabbítását. Az újabb hosszabbítások három havonta esedékesek mindaddig, amíg a tagállami járványellenes intézkedések akadályozzák az aláírásgyűjtést. Így – mivel a legtöbb uniós tagállamban még fennállnak a korlátozások – várhatólag 2021. május 7-éig folytathatjuk az aláírásgyűjtést. Ez lesz az aláírásgyűjtés negyedik és egyben utolsó szakasza. Ez egy olyan lehetőség, amellyel élnünk kell, és amellyel élni is akarunk. Újabb támogató aláírásokat kell szereznünk azokban az országokban is, ahol csak néhány százalékkal léptük túl az alsó küszöböt, de dolgoznunk kell azon is, hogy újabb nemzeti régiókat kapcsoljunk be a mozgalomba. A jelszó tehát: „május hetedikéig Székelyföldért megmozgatjuk Európát!”

A második kérdés, milyen ütemterv szerint hitelesíttetjük az aláírásokat, nyújtjuk be a sikeres kezdeményezést a Bizottságnak, és élünk azzal a jogunkkal, hogy célkitűzéseinket részletesen elmagyarázzuk a Bizottságnak, és nyilvános meghallgatás keretében mutassuk be az Európai Parlamentnek is.

Végül a harmadik, és a nemzeti régiós érdekvédelem sikere szempontjából talán legfontosabb kérdés, hogyan használjuk fel más nemzeti közösségekkel kialakított kapcsolatainkat, hogyan fejlesztjük az aláírásgyűjtést összeurópai mozgalommá, és hogyan alapozzuk meg az európai nemzeti régiók szövetségének intézményesítését. Ez jelenti a hosszabb és nehezebb feladatot, azonban segítségünkre lesz az aláírásgyűjtés során együttesen végzett munka tapasztalata. A közös munka és a közös siker közelíti a régiókat egymáshoz, alkalmat ad a tanulásra, és ez erősebbé, szilárdabbá teszi az összetartást.

Feladatunk lesz az új partnerekkel, szövetségesekkel egyeztetni a terveket, megtalálni a közös célokhoz szükséges eszközöket, amelyek végül az Európai Unió intézményei előtt nemcsak sikeressé, de eredményessé is teszik a kezdeményezést. A különböző nemzeti régiók eltérő helyzete összetetté, bonyolulttá teszi ezt a feladatot, de meggyőződésünk, hogy ezt az akadályt is le fogjuk küzdeni. Készek vagyunk részletesen tájékoztatni bármely európai uniós állam hatóságát, illetve nemzetközi fórumokat a terveinkről, további lépésekről, hogy mindenki számára egyértelművé tegyük, milyen célokat követünk. Világossá akarjuk tenni azt, hogy a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezése egyformán szolgálja a nemzeti régiók, a tagállamok és az Európai Unió érdekeit.

Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely, 2021. február 8.


Lettország, a kilencedik állam

A Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezésének támogatására a kilencedik államban is sikerült teljesíteni az alsó küszöböt. 2021. február 6-án 18,04 órakor Lettországban is átlépte a támogatók száma a 6000 aláírást.

Köszönettel tartozunk a Lettországi Orosz Uniónak (Русский союз Латвии / Latvijas Krievu savienība), amely tagja az Európa Szabad Szövetségnek (EFA) és két társelnökének Tatjana Ždanoka, és Miroslav Mitrofanovnak EP képviselőknek.

Tatjana Ždanoka kezdetektől fogva partnerünk volt a Lettországi hirdetéseink kidolgozásában. Marosvásárhelyen pedig még ma is sokan emlékeznek rá, hiszen az Európai Szabad Szövetség (EFA) Tőkés László jóvoltából és Székely Nemzeti Tanács meghívására a Kultúrpalota kistermében tartotta frakcióülését 2008 július 2-3-án. Tatiana Ždanoka akkor a „Kisebbségvédelem Lettországban” címmel tartott előadást. Eddig a pillanatig nyúlik vissza a terv, hogy egy európai regionális mozgalomba a lettországi oroszokat is be kell vonni.

A nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés tartalma, üzenete eljutott hát az érintett régiókba is, bár nekünk, szervezőknek sok félreértést kellett tisztáznunk. El kellett magyaráznunk a kezdeményezés valódi célkitűzését, amelyre alapozni lehet egy sikeres európai mozgalmat, és cáfolnunk kellett – gyakran jószándékú – de egészen eredeti, a polgári kezdeményezéstől idegen értelmezéseket.

A kezdeményezés alanyai területek, amelyeket az ott élő többségi közösségnek a szomszédos régióktól eltérő nyelve, vallása, sajátos hagyományai, és nemzeti öntudata tesz Európa kulturális szigeteivé.

Izsák  Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely 2021.02.06.


 

Kérem ossza meg ismerőseivel: