„A Lázár-kastély jövőjét még mindig homály fedi”

Újabb híreket hallunk

A műemlékek védelméért Hargita Megye Tanácsa számos területen és helyszínen folytat tevékenységet és bonyolít le programokat. Egy ilyen védeni és felkarolni való ügy a gyergyószárhegyi Lázár-kastély helyzetének rendezése, amelyben talán a megszokottnál is több energiát fordítottunk a megoldások keresésére. Társulva a helyi önkormányzattal mi is beléptünk abba a perbe, amely a három tulajdonos közti megegyezést volt hivatott elérni. Hittem abban, hogy a turizmus és az emberek érdekében el tudunk jutni egy köztes megoldáshoz. Mindent megtettünk, amit meg tudtunk tenni, mindenhol és mindenkivel találkoztam, aki által előreléphettünk volna, hiszen nem lehet közpénzt fordítani olyan ingatlanokra, amelyeknek az ügye nem tisztázott. Az épületegyüttes állapota pedig folyamatosan romlott.

A bíróság májusi döntése alapján az egyik örökös, Lipthay Antal Miklós a kastély érdekében karbantartási, vagyonmegőrzési, konzerválási munkákat végezhetett a társtulajdonosok belegyezése nélkül, viszont a különféle rendezvények, a Gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa alintézménye programjai nem működhetnek benne a tulajdonosok megegyezése nélkül. Mindenesetre az egész ügy előretartott, és tiszta lelkiismerettel állíthatom, hogy amire hatáskörünk volt, és amennyire beleszólhattunk az ügybe, azt megtettük.

Most pedig fordult a kerék, ugyanis újabb örökös jelentkezett a franciaországi Lassus Ilona Eleonóra személyében. Ezzel pedig újabb kettősség jelent meg, amely szerint az új örökös megjelenése segítheti az ügy előremozdításának a lehetőségét, vagy pedig további egyet nem értéssel és az értékes idő elvesztésével számolhatunk.

ilona_lassus1Lassus Ilona Eleonóra (Fotó: facebook)

A tények pedig azt mutatják, hogy a kastély lassan egy éve üresen áll, az állapota folyamatosan romlik és zárva van mind az érdeklődő közönség, mind a különféle rendezvények előtt. Ez a helyzet senkinek sem jó, így hát tovább kell lépnünk, kérnünk kell minden úton és szinten e műemlék védelmében a közbeavatkozást. Nincs ez rendben így, tehát nem adjuk fel az érte folyó küzdelmet. Szívesen fogadunk bárkitől segítő szándékú javaslatot.

Borboly Csaba
(Címfotó: vasarhely.ro)

Kérem ossza meg ismerőseivel: