A megyei földosztó bizottságok megszüntetését szeretnék

A közigazgatás reformjára vonatkozó javaslatokat fogalmaztak meg önkormányzati vezetők 

Nyolc pontban fogalmazták meg fejlesztési, reformálási javaslataikat RMDSZ-es önkormányzati vezetők azon az értekezleten, amelyet a közigazgatási átszervezés témájával szervezett Hargita Megye Tanácsa kedden, november 8-án a csíkszeredai megyeházán. Szükségesnek látják a megyei földosztó bizottságok, valamint a prefektusi intézmény megszüntetését, kérik a kormány által a válság ürügyén az önkormányzatoktól elvett pénzek visszaadását, a 215-ös, helyi közigazgatási törvény módosítását, a közigazgatásban dolgozók bérének emelését, gyorsforgalmi utakat a székelyföldi városok között. Továbbá ellenzik a községek összevonását, és határozottan kiállnak Székelyföld fejlesztési régió terve mellett.

A tanácskozáson részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki házigazdaként köszöntötte a résztvevőket, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsa, illetve Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsa elnöke, továbbá polgármesterek és alpolgármesterek, köztük Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy, valamint Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda elöljárója. Borboly Csaba elmondta, az elmúlt időszakban egyre inkább érződik, hogy szorosabb együttműködésre van szükség a magyar, ezen belül a székelyföldi önkormányzati vezetők között. Lőrincz Csaba, a megyei tanács elemzőcsoportjának munkatársa A romániai közigazgatás átszervezési kísérletei, 2012–2016 címmel bemutatta a román kormányok régióátszervezési terveit, valamint ezek elemzését Hargita Megye Tanácsa által. A kormánytervek közös jellemzője, hogy mindegyik mellőzi a szubszidiaritás elvét és a szükségletek vizsgálatát, a decentralizációt pedig hatáskörök megosztásaként értelmezi, nem elosztásaként. Hargita Megye Tanácsa eddigi javaslatai a következők voltak: 2012 decemberében javaslatcsomag készült a régióátszervezési és területi-közigazgatási reformmal kapcsolatban, amellyel első ízben igazolták számokkal a gazdag megye – szegény megye párosítás hátrányos voltát; elemzéssel igazolták a hárommegyés (Hargita–Kovászna–Maros) verzió létjogosultságát etnikai szempontok nélkül; többrendbeli javaslatot tettek a partnerségi megállapodás kapcsán; emellett 13 megye 6 millió állampolgára nevében kérték, hogy biztosítsák a megfelelő forrásokat a krízishelyzetben lévő megyék fejlesztésére (ITI és CLLD).

kozigertekezlethmt_2016nov08_2

A 2016. évi decentralizációs stratégia vizsgálata nyomán az elemzőcsoport többek között megállapította: menedzsment helyett átszervezésre törekednek, lehetetlen célokat követnek egyforma gazdasági erővel bíró regionális szerkezetek létrehozásának erőltetésével, nincs rendszerező kezdeményezés, mindegyik kezdeményezés ellentmond a Helyi Önkormányzatok Európai Chartája 4. cikke 5. bekezdésének („5. Ha egy központi vagy regionális hatóság jogköröket delegál a helyhatóságok részére, ezeknek a lehető legnagyobb mértékben önálló döntési jogot kell adni a gyakorlat hozzáigazításában a helyi körülményekhez.”).

Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere a prefektusi intézmény megszüntetésére vonatkozó felvetése kapcsán elmondta, hogy azt a municípiumok tanácsának vezetőségében is szorgalmazta. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint az ismertetett elemzések román nyelvű kivonataira lenne szükség, amit az országos testületekben (községek, városok, municípiumok, megyék szövetsége) kioszthatnának, mert ha minél több helyen bemutatják ezeket, az végül áttöréshez vezethet.

Kérem ossza meg ismerőseivel: