A romániai német közösség elégedett az állam kisebbségpolitikájával
Paul-Jürgen Porr: „Az autonómia nem téma” számunkra
A romániai német közösség elégedett az állam kisebbségpolitikájával, “az autonómia nem téma” számára – hangoztatta szombaton Medgyesen a Romániai Német Demokrata Fórum (DFDR) elnöke, dr. Paul-Jürgen Porr.
“A német közösség számára az autonómia nem téma, minden alkalommal elhatárolódtunk az ezzel kapcsolatos tendenciáktól. Mi elégedettek vagyunk a román állam kisebbségpolitikájával, az oktatáspolitikát is beleértve” – fogalmazott Porr.
A DFDR elnöke hangsúlyozta, Romániában már 1989 előtt is voltak német tannyelvű osztályok, ami kiváltságnak számított a más délkelet-európai országokban tapasztaltakhoz képest. Jelenleg az iskolák mellett több egyetem is van, amelyeken németül is lehet tanulni, például gazdaságtudomány, újságírói, fizika, kémia vagy biológia szakon. “Ez modellértékű Európában” – tette hozzá.
Dr. Paul-Jürgen Porr egy medgyesi szimpóziumon rámutatott, az általa vezetett alakulat 1989 utolsó, 1990 első napjaiban jött létre, előbb néhány helyi szervezettel működött, majd megalakultak a regionális szervezetek is. Jelenleg mintegy 40 ezer tagja van a Romániai Német Demokrata Fórumnak, amely kis létszámú szervezetként a katalizátor szerepet igyekszik betölteni.
A medgyesi Stephan Ludwig Roth líceumban abból az alkalomból tartottak szimpóziumot, hogy száz évvel ezelőtt, 1919 januárjában a medgyesi szász küldöttgyűlés elfogadta a szászok lakta területek Romániához csatolását jóváhagyó határozatot. Az eseményen Németország romániai nagykövete, Cord Meier-Klodt is részt vett.
Forrás: www.agerpres.ro
Címfotó: turnulsfatului.ro