A Steauával kezdi a Gyergyói Hoki Klub a romániai bajnokságot

Hétfőn és kedden, október 19-én és október 20-án 18:30 órakor


A Steauával kezdjük a romániai bajnokságot

Gyergyói Hoki Klub–Bukaresti Steaua mérkőzéssel elrajtol számunkra is a romániai jégkorongbajnokság. A meccsek sajnos nézők nélkül zajlanak, zárt kapuk mögött. Hazai összecsapásainkat online közvetítésben lehet majd élőben követni.

Csapatunkat a Steaua elleni mérkőzéseken irányítja először új edzőnk, Szilassy Zoltán. Az összecsapások a korábban megszokott időpontokban, 18.30-kor kezdődnek. Ehhez azonban még az is kell, hogy mindkét csapat átessen a kötelező vírusteszteken, és megfelelő létszámban pályára tudjanak lépni.

Már az is előrelépés, hogy egyáltalán lehet mérkőzéseket rendezni, de ezek szigorú járványügyi szabályozások betartásával történhetnek meg. Közönség nélkül kell a találkozókat lejátszani, és minden résztvevő fel kell mutasson egy a meccs kezdési időpontjától számítva 48 óránál nem régebbi negatív COVID-19 tesztet. Azaz a játékosok, a csapatvezetők, játékvezetők és mindenki más, akinek a meccs lebonyolításában szerepe van. A teszteket 14 naponként kötelező megismételni. Kötelező a testhőmérséklet mérés minden jégpályára érkező személy számára, és tilos belépnie azoknak, akik a megbetegedés tüneteit mutatják (37,3ºC-nél magasabb láz, köhögés, stb.). A csapatoknak különböző be- és kijáratot kell biztosítani. Egyebek mellett kötelező egy olyan helyiség kijelölése a pályákon, ahol a mérkőzés alatt fertőzéses tüneteket produkáló személyeket el lehet különíteni.

A bajnokság alapszakaszának programját ugyan összeállította a Román Jégkorong Szövetség, de nyilván ez csak akkor lesz tartható, ha nincsenek megbetegedések, a csapatok megfelelő létszámban ki tudnak állni a mérkőzésekre, és ha nem lesznek újabb szigorítások a sportéletre vonatkozóan.

A csapatok négyszer találkoznak minden ellenfelükkel, kétszer hazai, kétszer idegen környezetben. Egy ilyen fordulóban 2 mérkőzést rendeznek egymást követő napokon.

A mezőny nem változott múlt év óta, azaz a Gyergyói Hoki Klub hat ellenféllel kell szembenézzen. (Csíkszeredai Sportklub, Brassói Corona, Galaci CSM, Bukaresti Steaua, Csíkkarcfalvi Sapientia U23 és a Bukaresti Sportul Studențesc).

Az első mérkőzéseink tervezett programja:

Október 19-20: Gyergyói Hoki Klub–Steaua
Október 22-23: Sapientia U23–Gyergyói Hoki Klub
Október 28-29: Gyergyói Hoki Klub–Galaci CSM
November 4-5: Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói Hoki Klub
November 10-11: Gyergyói Hoki Klub–Sportul Studențesc
November 15-16: Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub


Gyergyói Hoki Klub


A mérkőzés itt követhető:

Live/Stream: https://bit.ly/3j9TVh5
A GYHK Youtube-csatornája: https://www.youtube.com/gyhktv

Kérem ossza meg ismerőseivel: