A szabadosság szabadsága

A szólásszabadság, a véleményszabadság szent és sérthetetlen kell legyen.

Teljesen egészében osztom Voltaire kijelentését: „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.”, és bármikor csatlakozom azokhoz, akik e jelszót zászlójukra tűzik. Azonban úgy gondolom, hogy véleményével együtt mindenki fel kellene vállalja a saját nevét, s ezzel önmagát is.

Bevallom, hogy mindig érdekelt az emberek véleménye. Nem vagyok, nem voltam válogatós a témában. Mások álláspontját bármiről meghallgattam, meghallgatom. A digitális világ berobbanásával, és a kibertér végtelen világának megteremtésével egy olyan új társadalom kezdte meg működését, amelyik messze más, mint a megszokott. Új szabályok, új lehetőségek, új szórakozások, és igen, újabb bosszúságok is. Chatelés, posztolás, kommentelés, like-olás, ilyen és hasonló mágikus foglalkozások kötik le a beavatottak (vagy az eltérítettek?) idejének nagy részét. Ma már megszokott dolog, hogy bármilyen esemény legyen is az, az emberek jó része valamilyen digitális kütyün babrál, ha nem is folyamatosan, de visszatérő rendszerességgel. Természetesen kell a haladás, szükség van a gyors technikai fejlődésre akár egy darab kenyérre, a luddisták ideje rég lejárt, aki ma technofób, az társadalmilag szinte halott. Idáig rendben is lenne a dolog, ha nem, akkor is, mert mit lehet tenni az idő múlása és a fejlődés meggátolhatatlan kényszerűsége ellen. De jó fonóasszonyként térjek vissza a eredeti témám rokkájához.

Mint már elébb írtam, érdekel, hogy az emberek miként vélekednek a világ dolgairól. Ezért – többszöri fogadalmam ellenére is – meg-megnézem egy-egy cikk kommentjeit, s általában mindig elszomorodom, hogy emberek miket képesek leírni. A „hogyan” már csak hab a tortán. Arra a rettenetes igénytelenségre, ami többnyire a névtelen (de nemcsak) kommenteket illeti, nem találok megfelelő jelzőt vagy hasonlatot. A szép magyar nyelv és helyesírás kevés őre számára persze van magyarázat is hozzáfűzve, idézem: Jaj, hagyjatok már ezzel a helyesírási vetélkedővel! Inkább a mondanivalóra figyeljetek! De ha a mondanivaló a gyatra helyesírás miatt érthetetlen? Akkor mi van? Majd félreértjük, és jöhet az újabbnál újabb beszólás, ami még több névtelen kiber-betyárkodást, hogy képben maradjak, trollkodást generál. Ahogy mondani szokás, ezt a szintet látni, azaz olvasni kell, hogy fogalmad legyen miről is beszélek. Az ember azt hiszi, hogy kifejezetten csak azok kommentelnek, persze anonim, akik az elemit sem sikerült abszolválják, kiknek szókincsénél anno még az ősember is cizelláltabb morgástárral büszkélkedhetett. Másképpen nem nagyon tudom magyarázni ezt az elképesztően alacsony színvonalat. A nyelvezet (ha érteni lehet) viszont annál „kifinomultabb”. Ilyen nem mindennapos válogatott szitokáradatot, mocskolódást nem lehet hallani (értsd: olvasni) sehol. Erre is van idézetem: Ez a mi színvonalunk. Lassan már arra vagyunk büszkék, hogy mekkora bunkók vagyunk. A butaság erénnyé válik Székelyföldön.

Óh, hol vannak azok a megingathatatlan tekintélyek, akiknek szavaira figyeltünk, hol vannak azok a kimért, komoly, megfontolt értelmiségiek, akiket tisztelve hallgattunk! Akik alapot adtak a gondolkodásnak, az életnek, a gyakorlatnak, s az elméletnek egyaránt, akik megtanították becsülni a magunkét, a nyelvünket, történelmünket, a magyarságunkat, a székelységünket, a nemzetségünket, hol vannak? Elriasztotta őket a gyáva névtelenség mögé bújó műveletlenség, barbárság, faragatlanság áradata. Nem volt mit tenniük, átadták a sziporkázó véleményszabadságot a tuskó szabadosságnak.

Ábrahám Imre