A székelyek befogadására emlékeztek Hajdúnánáson
Ami az egyik közösségnek ünnep az a másiknak egy keserű emlék
A székely menekültek befogadásának centenáriumára emlékeztek Hajdúnánáson vasárnap, szeptember 16-18. között. 1916 őszén több mint 3000 csíki székely talált otthonra a Hajdú-Bihar megyei városban a román hadsereg betörésének következményeként.
Szeptember 9-11. között Csíkszeredában emlékeztek meg a menekülés és befogadás centenáriumáról, többek között Csíksomlyón a Székely Hadosztály emlékére felavatott szoborcsoporttal, ahol a hajdúnánási küldöttség is részt vett. Hajdunánáson ezen a hétvégén folytatták a centenáriumi megemlékezést.
Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere és Pajna Zoltán, Hajdú-Bihar Megye Közgyűlésének elnöke Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda polgármesterét és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnökét fogadta a megemlékezésen. A megemlékezés részeként ökumenikus istentiszteleten vettek részt a református templomban, ezt követően Jakubinyi György, gyulafehérvári érsek szabadtéri szentmisét mutatott be a Római Katolikus Templom előtti téren, majd Dr. Fekete Károly, Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke igei köszöntőt mondott.
Megyénkből az elöljárók mellett jelen volt Albert Mátyás és Kassay Lajos Péter megyei tanácsosok, Mikó Éva a megyei tanács munkatársa, Bokor Sándor, Parajd község polgármestere, Puskás Elemér, Gyergyóditró polgármestere és a Csíki Mátyás Huszáregyesület.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a két térség közti testvérmegyei kapcsolat és az emberek közötti erős kötelékről beszélt. – Az emlékezés nem csak az elüldözöttekről szól, hanem a befogadásról is. Ma Székelyföldön másféle befogadásról beszélhetünk, a vendégszeretetről, amellyel a magyarországi látogatókat fogadjuk. Testvérmegyei kapcsolatunk révén a legnagyobb figyelmet kell egymás felé tanusítanunk, hogy a nehéz pillanatokban egymásra számíthassunk, hisz a magyar nemzet összetartozását mindig újra és újjá kell építeni, ez a tanulsága történelmünk magasztos pillanatainak – hangsúlyozta a megyeelnök kiemelve, hogy miközben állami ünnepség keretében a román hadsereg szimbolikusan áthatol a Kárpátokon nem tisztelik az ott élő székelyek történelmét, akik másképp emlékeznek és élik meg a történteket. – Erről évtizedekig nem beszélhettünk nyilvánosan, de a családban meséltek róla, egyfajta alternatív történelemórákon ismertük meg mi történt, ezen leckék megismertetésére törekszünk a Székelység története kötettel – mondta a Hargita megyei elöljáró, aki szerint a megemlékezésnek hitelt ad és erősíti Áder János köztársasági elnök fővédnöksége.
Ráduly Róbert Kálmán polgármester beszédében megköszönte, hogy befogadták Csíkszereda korábbi lakóit, amikor a legnagyobb szükség volt erre. A polgármester szerint közös történelmünk legnagyobb katarzisa az elmúlt száz évben, mégis kevesen és keveset beszélnek róla, ezért is köszönte a hajdúnánásiak vállalását már hatodik éve, hogy foglalkoznak ezzel és így lassan újra a figyelem középpontjába kerül.
Köszönetet mondott Borboly Csaba Kilyénfalva, Parajd és Gyergyóditró küldöttségeinek, hogy részt vettek a megemlékezésen. Gyergyóditró félszáz küldöttsége kulturális műsort mutattak be a hajdúnánásiaknak. Hargita megyéből ugyanakkor a Székelyudvarhelyi Kováts Fényképészet kiállítását is megtekinthették.
Végezetül a megyeelnök megköszönte Hajdúnánás és Csíkszereda vezetőségének amiért az elmúlt hétben a két város közös programok révén feltudta hívni a figyelmet a száz évvel ezelőtti eseményekre és, hogy ehhez csatlakozhatott a két megye is elmélyítve testvérmegyei kapcsolataikat.
Fotók: Kováts Fényképészet