A túlkapásokról is tájékoztatták

Székelyföldön tájékozódott az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének politikai attaséja

    Sepsiszentgyörgyön tájékozódott a székelyföldi helyzetről Matthew B. Jones, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének politikai attaséja – jelentette szerdán a Maszol.ro erdélyi hírportál. A diplomatával kedden folytatott megbeszélésekről Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke közösségi oldalán tájékoztatta a közvéleményt, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere pedig egy szerdai sajtótájékoztatón számolt be róluk.
    Az elöljárók a székely szimbólumok és magyar nyelv használatával kapcsolatos gondokról, a székelyföldi autonómiatörekvésekről, az egykor államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának elakadásáról és a térség gazdasági helyzetéről tájékoztatták az amerikai diplomatát – közölte a portál.

tamas_antal_attase1    Tamás Sándor szerint elmondták, hogy a rendszerváltás óta eltelt huszonöt év alatt a nyelvi jogok elfogadtatásán túl nem történt előrelépés a magyar közösség helyzetének rendezésében. Ismertették az államot képviselő prefektusok túlkapásait, a Székelyföldet évtizedek óta sújtó gazdasági bojkottot, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának elakadását és a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásával kapcsolatos jogi visszaéléseket. A megyei önkormányzat vezetője közölte, kérték az Egyesült Államok támogatását a román-magyar párbeszéd újraindításához, hogy ezáltal megnyugtató módon rendeződhessenek az erdélyi magyar ügyek.
    Antal Árpád tájékoztatása szerint a diplomatát elsősorban az érdekelte, hogyan látják a román-magyar viszonyt és az autonómia kérdését. Elmondták, hogy Románia EU- és NATO-csatlakozása óta nem nehezedik már külső kényszer az országra, ezért a korábbi kedvező folyamatok lelassultak vagy teljesen leálltak.
    Antal Árpád emlékeztetett rá, hogy Romániába hosszú idő után neveztek ki új amerikai nagykövetet és politikai attasét, és úgy vélte, ezeknek a diplomatáknak meghatározó szerepük lesz a következőkben a romániai demokrácia alakításában.
    A találkozó végén Antal Árpád és Tamás Sándor székely zászlót adott ajándékba Matthew B. Jones-nak, amit tájékoztatásuk szerint ő örömmel elfogadott.

(MTI)
(Fotó: facebook.com/tamas.sandor)

Kérem ossza meg ismerőseivel: