A Román Vasúttársaság (CFR) figyelmeztető kampányt indított

A Román Vasúttársaság (CFR) figyelmeztető kampányt indított, amely során tudatosítani szeretné a lakosságban, milyen veszélyekkel jár, ha semmibe veszik a vasúti figyelmeztető táblákat. 2014 és 2019 között 15 ember halt meg a szerelvények tetején áramütés miatt, áll a vállalat szerdai sajtóközleményében.

A 15 elhalálozott személy közül 6 nagyon fiatal volt, 30 év alatti. További 41 személy – közülük 25-en szintén 30 év alattiak voltak – sérült meg súlyosan áramütés nyomán a vasúti kocsik tetején.

‘FIGYELEM! A vasúti kocsik tetején való fotózkodás az életedbe kerülhet! Tilos és veszélyes a vasúton fotózkodni!’ – figyelmeztet a CFR.

Az elektromos feszültség a felsővezetékben 27.000 volt, és érintés nélkül is, 1,5 méteres távolságból is halálos áramütést okozhat az általa képzett elektromos mező miatt. A mozdony vagy a vagonok tetejére felmászó ember, aki így a felsővezeték közelébe kerül, villámhárítóként működik, testén átmegy az áram, magyarázzák a CFR képviselői.

A vállalat figyelmeztet: ne érintsük meg a villamos vezetéket, síneket, a vonatokat vagy bármiféle elektromos rendszert, kizárólag a kijelölt helyeken keljünk át a síneken és mindig jól figyeljünk átkeléskor.

‘Ne feledjék, a vonatnak mindig elsőbbsége van!’ – zárja figyelmeztetését a vasúttársaság.

Forrás: www.agerpres.ro

Címfotó: digifm.ro