A Vatikán nem tesz eleget a papi pedofíliával szemben?

Lemondott a pápai gyermekvédelmi bizottság egyik tagja


Ferenc pápa zéró toleranciát hirdetett a szexuális visszaélésekkel szemben 

    Ferenc pápa valóban lépni kíván a papok által elkövetett szexuális visszaélésekkel szemben, a Vatikánban azonban még mindig túl sok az ellenállás – nyilatkozta csütörtökön Marie Collins, s a papi pedofília egyik áldozata, miután kilépett a kiskorúak védelmében felállított pápai bizottságból.
    Marie Collins a La Repubblica olasz napilapnak kijelentette: a három éve működő bizottság munkáját a római kúria részéről folyamatos akadályoztatás és bojkottálás éri. Hangsúlyozta, mélyen hisz abban, hogy Ferenc pápa a papi pedofíliával szembeni zéró tolerancia jegyében cselekszik, de “körülötte nem úgy haladnak a dolgok, ahogyan kellene”.
     Collins szerint a vatikáni hivatalok túl sok ellenállást tanúsítanak a kiskorúak védelmében dolgozó bizottsággal szemben. A Hittani Kongregációt említette, amely – mint fogalmazott – elvetette a bizottság kéréseit. Példaként hozta fel, hogy a bizottság bíróság felállítását kezdeményezte a papok által elkövetett szexuális visszaéléseket fedező püspökök felelősségre vonására. Ezt Ferenc pápa is támogatta és a bíróság létrehozásának tervét 2015 júniusában be is jelentették, de azóta sem állt fel a Hittani Kongregáció “nem tisztázott” jogi kifogásai miatt.
    “Gyakran hallani nyilvános kijelentéseket az egyháznak a visszaélések áldozatai iránti aggodalmáról, tény azonban, hogy a Vatikánban van, aki még a megoldást javasló leveleket sem olvassa el, ellenállás van….” – nyilatkozta Marie Collins.
    Az idős ír asszony annak idején 13 évesen szenvedett el erőszakot plébánosától. Ferenc pápa kérte fel Marie Collins-t, hogy legyen tagja a 2014-ben a kiskorúak védelmében, a szexuális visszaélések megelőzésére felállított bizottságnak. Az egyházi és világi szakértőkből álló pápai bizottság tagjai között volt egy másik volt áldozat is, a brit Peter Saunders, aki tavaly februárban lépett ki a bizottságból arra hivatkozva, hogy véleménye szerint a Vatikán nem tesz eleget a papi pedofíliával szemben.
    Marie Collins szerint a Vatikán túl lassan dolgozott, és  bizonyos kérdésekre nem születnek válaszok – jelentette ki Hans Zollner,  a bizottság egyik egyházi tagja, a római Pápai Gergely Egyetem pszichológia karának és az egyetemen a kiskorúak védelmében működő központnak a vezetője.

Sárközy Júlia/MTI
A címfotón Marie Collins (forrás: radiovaticana.va)

Kérem ossza meg ismerőseivel: