Adománygyűjtés lesz a főzőverseny alkalmával
Az idei évben is adománygyűjtés lesz a VI. Kárpát-medencei Disznótoros Főzőverseny alkalmával. Tekintettel arra, hogy a testvérvárosok sorából az idei Szent Miklós Napok díszvendége éppen Somorja lesz, aki bár legkisebb testvére Gyergyószentmiklósnak, de már számos helyzetben segítőként állt mellettünk (munkagépeket adományoztak a közterület-karbantartást végző alegységnek, az elmúlt évi Szent Miklós Napok alkalmával pénzbeli adományt hoztak a kórház gyermekosztályának, stb.), ezúttal egy somorjai közösségi alapítvány részére juttatjuk el a főzőverseny alkalmával összegyűlt adományokat. Az Ain Karim nevet viselő közhasznú szervezet szűkös körülmények között élő családok megsegítésére szervez programokat, gyűjtéseket, karitatív rendezvényeket és több éve immár, hogy közösségépítő tevékenységgel foglalkozik.
Az adománygyűjtő dobozok a főzőverseny alkalmával megtalálhatóak lesznek a csapatok asztalain, az elfogyasztott disznótoros finomságokért cserébe egy kis adományt tehetnek majd a dobozokba a résztvevők. Szentmiklósi lelkületünket azáltal is mutassuk meg, hogy a testvérváros eddigi nagylelkűségét ezáltal is viszonozzuk.