Akcióba lendült a Nagycsapat
„Felleltározás” a költségvetés összeállítása előtt
Percekkel ezelőtt ért véget a pénzügyi, a tanügyi, valamint a kulturális szakbizottságok elnökei által kezdeményezett párbeszédsorozat, amely városunkban található intézmények helyzetét hivatott felmérni. A Műv. Központ, a Monturist, a Városi Könyvtár, a Figura, a VSK, a Turisztikai Egyesület, a Múzeum, illetve a Helyi Rendőrség vezetői számoltak be idei terveikről.
Fontosnak tartottunk egyfajta “felleltározást”, hogy a költségvetés összeállítása előtt reális képet kapjunk intézményeinkről. Szeretnénk célirányos támogatást nyújtani nekik, úgy, hogy ezek a közösség érdekeit szolgálják.
Támogatjuk a GYMK törekvését, hogy újból megszervezze a Világvándort. Kiemelt figyelmet fogunk szentelni ennek a kezdeményezésnek.
A Monturist helyzete rendeződni látszik, a nemrég kinevezett adminisztrátor új kihívásokkal áll szemben, hosszú idő után kisebb újítások is várhatóak a Gyilkos tónál.
A Városi Könyvtár élén új vezető áll. Az intézmény udvara alkalmas lenne különböző kulturális események megszervezésére. Ezen törekvését is támogatni fogjuk a jövőben is.
A Múzeumban folyik a tárgyak digitalizálása, illetve összeállítás alatt van egy on-line régi képeket tartalmazó fotógyűjtemény összeállítása. Ezek mellett még támogatni fogjuk a malom alatt található terület megvásárlását is.
A Helyi Rendőrség vezetője elég furcsa helyzetre hívta fel figyelmünket. Az állami rendőrség kötelékéből nyugdíjba vonulók helyére nem vesznek fel új személyzetet, miközben a befizetett adó mértéke nem csökken. Ennek következtében sokkal nagyobb felelősség, több munka hárul a helyi rendőreinkre.
Célunk minden olyan elképzelést, törekvést támogatni, amely a közösség javát szolgálja, elősegíti közösségépítő szándékunkat.