Álláshirdetések

Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Polgármesteri hivatala versenyvizsgákat hirdet

Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város önkormányzata három kulturális intézmény esetében ügyvezetői tisztségre tett közzé álláshirdetést, valamint humán erőforrás menedzsmentben és bérelszámolásban jártas szakembert is keres.

Az intézmények esetében a 3 évre szóló megbízás határidejének lejárta tette esedékessé az álláshirdetést. Mint ismeretes a korábbi testületi üléseken mindhárom jelenlegi intézményvezető megbízatását 3-3 hónappal hosszabbították meg a városatyák. A kiírások értelmében menedzsmenttervet január 6-ig lehet benyújtani a jelentkezési iratcsomó kíséretében a városháza Humán Erőforrás irodájára.

A feltételekről, könyvészetről, célkitűzésekről az érdeklődők a város honlapján olvashatnak bővebben.


GYERGYÓSZENTMIKLÓS
MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA

versenyvizsgát hirdet a gyergyószentmiklósi ,,Figura Stúdió Színház” menedzseri tisztségének betöltésére

Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Képviselőtestületének a 211/2015-es határozata, valamint a 189/2008-as sürgősségi kormányrendelet értelmében Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Polgármesteri hivatala versenyvizsgát hirdet a gyergyószentmiklósi ,,Figura Stúdió Színház”  menedzseri tisztségének betöltésére:
Bővebben…


GYERGYÓSZENTMIKLÓS
MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA

versenyvizsgát hirdet a gyergyószentmiklósi ,,Tarisznyás Márton”  Múzeum menedzseri tisztségének betöltésére

Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Képviselőtestületének a 212/2015-es határozata, valamint a 189/2008-as sürgősségi kormányrendelet értelmében Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Polgármesteri hivatala versenyvizsgát hirdet a gyergyószentmiklósi ,,Tarisznyás Márton”  Múzeum menedzseri tisztségének betöltésére:
Bővebben…


 GYERGYÓSZENTMIKLÓS
MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA

versenyvizsgát hirdet a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár menedzseri tisztségének betöltésére

Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város képviselőtestületének a 212/2015-es határozata értelmében, valamint a 189/2008-as sürgősségi kormányrendelet értelmében Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Polgármesteri hivatala pályázatot hirdet a Városi Könyvtár menedzseri tisztségének betöltésére:
Bővebben…


GYERGYÓSZENTMIKLÓS
MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 
VERSENYVIZSGÁT HIRDET

FELÜGYELŐI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE

A HUMÁN ERŐFORRÁS ÉS BÉRELSZÁMOLÁSI OSZTÁLY KERETÉN BELÜL

(funkció leírása: I OSZTÁLY, ELSŐ fokozat)

Bővebben…


Kérem ossza meg ismerőseivel: