Áltémák helyett valószerű önkormányzati terveket
…személyi változtatásokat eszközöltünk ott, ahol erre szükség volt.
Kelemen Hunor: Áltémák helyett az önkormányzati tervek valószerűségéről szóljon a közélet
„2016 a politizálás újragondolásának, egy másfajta közéleti munkának az éve lesz mindenki számára. Az RMDSZ erre az újratervezésre már a múlt évi kongresszusa óta készült: új arcok vannak az önkormányzati listáinkon és személyi változtatásokat eszközöltünk ott, ahol erre szükség volt. Olyan jelölteket állítottunk a rajtvonalhoz, akik felkészültek, kezdeményezők és a közösség képviselete iránt elkötelezettek” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök azon a nagyváradi sajtótájékoztatón, amelyen a közelgő választások tétjéről beszélt április 29-én, pénteken. Az RMDSZ elnöke szerint a nagyváradi polgármesteri tisztségért induló jelenlegi alpolgármester, Huszár István felkészült jelölt, akinek hiteles programja révén is sikerül meggyőznie azokat, akik változást szeretnének Nagyváradon, ahogy Pásztor Sándor, Bihar megyei tanácsosi listavezető, megyei tanácselnökjelölt is megnyeri majd a választók bizalmát alapos közigazgatási tapasztalatával.
A szövetségi elnök szerint a közéleti változás nemcsak személycseréket feltételez, hiszen a közigazgatásban a tapasztalat és a hitelesség egyformán fontos kritérium – tette hozzá, majd azt is elmondta: Nagyváradon az RMDSZ Bihar megyei jelöltjei mellett a Szatmár és Szilágy megyei jelöltekkel is egyeztetett a kampányról, és a folyamatos párbeszéd jegyében munkamegbeszélését folytatott a magyar történelmi egyházak elöljáróival.
A sajtótájékoztatón a választási törvény esetleges megváltoztatásáról szóló kérdésre az RMDSZ elnöke azt válaszolta: elfogadhatatlannak tartja, hogy néhány nappal a kampány kezdete előtt is a játékszabályok megváltoztatását erőltetnék egyesek. „Jelen pillanatban teljességgel fölösleges az egyfordulós illetve kétfordulós polgármester választás alkotmányosságát tárgyalni. Mert mit mondhatna az Alkotmányíróság május 4-én, közvetlenül a választási kampány kezdete előtt? Ha a döntés az, hogy a jelenlegi törvény alkotmányellenes, akkor nem lehet megszervezni a választásokat az eredeti tervek szerint, június 5-én. Ez viszont azt feltételezi, hogy az önkormányzati képviselők mandátumát kell meghosszabbítani, ami egy abszurdum, egy ténylegesen és egyértelműen alkotmányba ütköző döntés lenne” – érvelt Kelemen Hunor, aki szerint azt ma egyetlen közszereplő sem veszi figyelembe, hogy amennyiben a jelenlegi törvény bármelyik cikkelyét alkotmányellenesnek tekintik, nincs többé hatályos jogszabály, amelynek alapján választásokat lehessen szervezni.
Kelemen Hunor szerint a jelenlegi közbeszéd legfontosabb témája valamennyi politikai szereplő számára a jelöltjei hitelessége és önkormányzati terveinek valószerűsége kellene hogy legyen. „Számunkra a június 5-i választások legfőbb tétje az, hogy szakmailag felkészült jelöltek és hiteles programok révén szolgáljuk a közösséget országszerte. Ezzel együtt arra is törekszünk, hogy az RMDSZ a választásokat követő időszakban a képviselet megerősödött eszköze legyen, ahogy 27 éve is ennek a küldetésének igyekszik eleget tenni” – szögezte le végezetül az RMDSZ elnöke.
Címfotó: Csikos Rolland