Alternatív, interaktív előadás a Figuránál

A produkció célja a diákok színházra nevelése

Madách Imre Az ember tragédiája című műve nyomán mutatott be főként diákokat célzó előadást a Figura Stúdió Színház. A társulat három színészének: Kolozsi Borsos Gábor, Moșu Norbert-László és Sosovicza Anna főszereplésével készült interaktív, összművészeti bemutatóra június 17-én került sor a Salamon Ernő Gimnáziumban Deli Szófia rendezésében, a szöveget B. Markó Orsolya adaptálta, drámainstruktorként Zétényi Lina működött közre.

Az alternatív produkció célja a diákok kulturális és színházi tevékenységhez való hozzászoktatása, valamint az előadásokra való fogékonyság finomítása. Az előadás a színházra nevelés mellett megpróbálja körüljárni az eredeti műben tizenöt színen keresztül boncolgatott lét kérdését úgy, hogy valamennyi színt különböző módon, a társművészetek eszközeivel ismerteti a diákokkal.

A színjátszáson kívül közös zenéléssel, tánccal és rajzolással közelítik meg Az ember tragédiájának különböző kérdéseit. Az előadást csoportos foglalkozás követi, ahol a nézőknek az alkotókkal közösen adódik lehetőségük még jobban elmélyülni a mű elemzésében, feladatok segítségével.


Az előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap és Hargita Megye Tanácsa támogatta.


A Figura Stúdió Színház közleménye

Kérem ossza meg ismerőseivel: