Amabile Trió – komolyzenei koncert

A 2014/2015-ös komolyzenei bérlet utolsó koncertjére 2015. április 28-án, kedden 19 órától kerül sor a Művelődési Ház színháztermében. 

Az Amabile duó 2012-ben alakult, alapító tagjai lelkes, fiatal zenetanárok akiknek céljuk, hogy a mindennapi oktatás mellet tehetségüket a koncerttermek falai közt kamatoztassák. A tagokat egy közös cél vezéreli, mégpedig a hegedű és zongora, valamint más hangszerek gazdag irodalmának a bemutatása és megismertetése a közönséggel.

Időnként, trióban vagy más kamarazene formációra is bővülnek, annak érdekében, hogy gazdagabban és változatosabban tudják a közönség elé tárni a kamarazene irodalom szépségeit.

A zenekar tagjai:

Péter Ernő – hegedű

Szentgyörgyi László – cselló

Polgár Szabolcs – zongora

A fellépőkről

Polgár Szabolcs

1987-ben született Gyergyószentmiklóson. Zongora tanulmányait 1994-ben a csíkszeredai népművészeti iskolában kezdte Csedő Éva tanárnőnél. 2002-től 2006-ig a „Nagy István”Művészeti Líceumban tanult, Kovács Katalin, Juhász Zsuzsánna tanárnők, és Szőnyi Zoltán marosvásárhelyi zongoratanár diákjaként.

2006 és 2010 között a brassói „Transilvania” egyetemen tanult Nițu Constantin és Stela Drăgulin osztályában.

2008-ban Erasmus ösztöndíjjal egy éves képzésen vett részt Finnországban a jyväskyläi University of the Jyväskylä Polytechnic zene fakultásán, Oleg Mantour osztályában.

2010 és 2012 között a brassói Transilvani egyetem mesterképző tanszakán tanult Stela Drăgulin osztályában.

Részt vett Frank Van De Laar(Amszterdám), Mihaela Ursuleasa(Bécs), Signe Bakke(Bergen), Trygve Traedahl(Kristiansand) és Kunz Eduard(Moszkva) mesterkurzusain.

Szóló és kamarazene koncertjei voltak: Brassóban, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Gyergyóremetén, Gyergyócsomafalván, Gyergyóalfaluban, Gyergyóditróban, Csíkszentmártonban, Székelyudvarhelyen és Jyväskyläben.

Jelenleg a „Nagy István” Művészeti Líceum korrepetítora.

Péter Ernő

Mottó: „A zene ott kezdődik ahol a szó határa véget ér” – Debussy

1982-ben született, Csíkmadarason él.

Tanulmányok:

Gheorghe Dima kolozsvári Zeneakadémia 2000–2005, hegedű főszak

Nagy István Csíkszeredai Zenelíceum 1996–2000, hegedű főszak

Kiss Ferenc Csíkmadarasi Általános Iskola, 1988–1996

2005 – Régizenefesztivál barokk kurzus, Urlike Titze előadásában.

2006 – Bükki művészeti napok Szilvásvárad barokk kurzus.

Munkatapasztalat:  munkahelyek / szakmai tapasztalatok / gyakorlatok:

2001-től állandó tagja a Csíki Kkamarazenekarnak.

2005–2008 Nagyváradi állami Filharmónia zenésze.

Ebben az időben több alkalom nyílt a szoló fellépésre. Részt vett több koncertturnén nyugat Európában: Belgiumban, Németországban, Olaszországban.

2008-tól hegedű tanára a Nagy István Művészeti Líceumban.

2009-től tagja a Székelyföldi filharmóniának.

2009-től  alapító tagja és művészeti vezetője a Hargita Megyei Művészeti Népiskola kamarazenekarának.

2009 novemberében szonáta esteket tartott Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen Marius Popescu zongoraművésszel.

2010 Tagja a Fiatal Művészek Egyesületének, ami aktív támogatója a fiatal tehetségeknek.

Szentgyörgyi László

1957. január 12.-én születtem Kolozsvárott.

Zenei tanulmányaimat a kolozsvári zeneművészeti szakközépiskolában majd a „Dima” zeneakadémián végezte. Ezt követően a marosvásárhelyi Filharmóniában csellózott és a Tanárképző Főiskolán tanított.

1986-ban áttelepült Magyarországra, öt évig az Állami Magyar Operaház zenekarában játszott. 1993-ban egy országos gordonkaversenyen kiemelt első díjat nyert.

Több kamarazenekarban is játszott, az általa alapított Pannonia Ensemble kamaraegyüttessel sokat koncertezett.

Már diák korától folyamatosan szólistaként is tevékenykedik.

Műsoron:

Franz Schubert – B-dúr Trió op. 99

Pjotr Iljics Csajkovskij – Noktürn op. 19, nr. 4

Camille Saint-Saens – Introduction et Rondo Capriccioso op. 28

Köllő Ferenc – Népdalszvit

 

Jegyek ára: felnőtteknek 12 lej, szakmabelieknek, diákoknak, nyugdíjasoknak és vidékieknek 10 lej. Sic Card-dal rendelkező diákoknak a jegy ára 8 lej.

Jegyek a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ irodájában válthatók munkanapokon 9–16 óra között. A koncertre érvényesek az Ambrus Éva, és a Bálint Ákos komolyzenei bérletek.

Jegyrendelés a 0266/361.992-es telefonszámon.

amabilefacekedd_kisujsag_cover

 

 

Kérem ossza meg ismerőseivel: