Antal Árpád lett a Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnöke

„Közösségünk megmaradása attól függ, hogy mennyire eredményesek a székelyföldi önkormányzatok”

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád András váltja Péter Ferenc Maros megyei tanácselnököt az RMDSZ Székelyföldi Önkormányzati Tanácsának (SZÖT) élén. A leköszönő elnök a SZÖT november 8-i, keddi csíkszeredai ülésén mondott beszédében arra kérte a jelen lévő székelyföldi önkormányzati vezetőket, minél többször hallassák hangjukat azokban az országos közigazgatási testületekben, amelyekben tagok, legyen szó a municípiumok, városok, községek vagy megyei tanácsok szövetségéről. „Bár rengeteg a teendőnk, a jövőben több időt kell szakítani az ilyen találkozókra, ezeket a beszélgetéseket folytatnunk kell, és közösen kell fellépni” – jelentette ki a Maros megyei elnök.

„Közösségünk megmaradása attól függ, hogy mennyire eredményesek a székelyföldi önkormányzatok”, jelentette ki Antal Árpád, a Székelyföldi Önkormányzati Tanács (SZÖT) új elnöke, aki szerint az önkormányzatok akkor lesznek eredményesek, „ha akadálymentesen tudnak dolgozni, tervezni és építkezni. A SZÖT-nek az lesz a legfőbb feladata, hogy összehangolja az önkormányzatok munkáját, valamint segítse őket különféle állami szervek zaklatásaival szemben, képzések és jogsegély formájában” – jelentette ki Antal.

Az új elnök elmondta, cél az „hogy közpolitikákat dolgozzunk ki Székelyföld számára, hogy olyan képzéseket indítsunk a polgármesteri hivatalok dolgozóinak, valamint a tanácsosok számára, melyek minőségivé teszik az önkormányzati munkát. Bár a SZÖT az RMDSZ testülete, mi fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy minden székelyföldi önkormányzatban dolgozó személy munkáját szeretnénk segíteni, beleértve az MPP, az EMNP, a függetlenek, valamint a székelyföldi románság képviselőit az önkormányzatokban.”

A SZÖT az újonnan alakuló Székelyföldi Közpolitikai Intézettel, és más szakmai szervezetekkel, egyetemekkel közösen szeretne hosszú távú stratégiákat, programokat kidolgozni a régió számára. Terveik között szerepel a székelyföldi vidékfejlesztési, minőségi oktatási stratégiák kidolgozása, fejlesztési és innovációs programok megírása, valamint egy roma integrációs stratégia előkészítése, ismertette részletes programját az új elnök.

A marosvásárhelyi iskolaügy kapcsán Antal Árpád azt nyilatkozta, hogy az ilyen esetekben sokkal határozottabban kell fellépni.

szot_csikszereda_2016nov08_3

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának, illetve az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke bejelentette, hogy Dobrudzsa és más történelmi régió napjának mintájára javasolják, hogy az RMDSZ terjessze be törvényjavaslatban Székelyföld napjának hivatalossá tételét. Konzultáltak A székelység története című kötet szerkesztőivel, akik javaslata alapján október 16-át, az 1848-as agyagfalvi székely nagygyűlés napját jelölnék meg a régió napjaként. Precedensként hivatkozhatnak a román kormány egyik 2015. évi döntésére, amelyben november 14-e Dobrudzsa hivatalos ünnepe, mondta el Borboly Csaba.

Kérem ossza meg ismerőseivel: