Arafat: Nem éri diszkrimináció az oltást megtagadókat

Más országokban azonban szigorúbb korlátozásokat is alkalmazhatnak

A romániai hatóságoknak nem áll szándékukban olyan szabályokat bevezetni, amelyek révén hátrányos megkülönböztetés érheti mindazokat, akik nem adatják be maguknak a koronavírus elleni oltást, előfordulhat azonban, hogy a szigorúbb korlátozásokat alkalmazó országokban lesznek olyan rendezvények, amelyeken az oltáshoz kötik a részvételt – nyilatkozta szombat este a katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetője, Raed Arafat.

“Megtörténhet, hogy lesznek olyan nemzetközi rendezvények, amelyek esetében leszögezik: csak olyanok vehetnek részt, akik be vannak oltva. Erre is számítani lehet” – fogalmazott Arafat, hozzátéve, Románia nem tervez olyan szabályokat alkalmazni, amelyek ilyesfajta diszkriminációhoz vezetnének.

A DSU vezetője azt mondta, alig várja, hogy ő maga is megkapja az oltást, amelynek lényege abban áll – magyarázta -, hogy ha a beoltott személy el is kapja a vírust, enyhe lefolyású lesz a betegség, és nem okoz maradandó károsodást a szervezetben.

A Digi24 televíziónak adott interjúban Arafat arról is beszélt, előfordulhat, hogy a téli ünnepek után ismét jelentősen emelkedni fog az új koronavírusos megbetegedések száma.

Hozzátette, az oltókampány elkezdése nem jelenti azt, hogy véget ért a járvány és jöhetnek a lazító intézkedések, a hatóságok várhatóan meghosszabbítják a veszélyhelyzetet Romániában.

Az iskolák esetleges megnyitása kapcsán Raed Arafat azt mondta, az erről szóló döntést az egészségügyi és az oktatási minisztérium jelenti majd be.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: