Árnyékszakmaiság, árnyéklogika

Még mindig az árnyékjelentésnél maradva, habár az azt elkészítő párt rendelkezésére állnak elvileg szakemberek garmadával, pénz pedig rengeteg, a munka minősége hagy kívánnivalót maga után. Csak három példa:

I.
88.
Legea 215/2001 asigurã dreptul la folosirea limbii minoritãtii nationale la sedintele de consiliu local si judetean în cazul în care cel putin 20% din populatia unitãtii administrativ-teritoriale respective apartine minoritãtii nationale în cauza.
(Azaz: a törvény biztosítja azt a jogot, hogy ha egy közigazgatási egység lakosságának minimum 20%-a egy adott kisebbséghez tartozik, akkor annak a nyelvét használni szabad az illető település vagy megye képviselőtestületének ülésein.)
Ez nem igaz, a 20% más esetekre vonatkozik, a képviselőtestületi ülések viszonylatában (ne kérdezze senki, hogy milyen logika alapján) másik küszöbszám érvényes, éspedig az egy harmad.

II.
93.
Unul dintre cele mai dezbãtute cazuri cuprinse între dispozitiile aparent contradictorii ale celor douã norme este situatia municipiului Cluj-Napoca (Kolozsvár). Desi în acest municipiu populatia maghiarã nu a atins pragul minim de 20% la momentul emiterii hotarârii conform datelor de la recensãmântul din anul 2002, Cluj-Napoca apare pe lista respectivã, urmând ca denumirea ei sã fie afisatã atât în limba românã, cât si în limba maghiarã. Cu toate acestea, autoritãtile competente, invocând prevederile Legii nr. 215/2001 privind pragul minim de 20% si neluând în seamã dispozitiile Hotãrârii Guvernului 1206/2001, nu au aplicat prevederile normative, iar denumirea municipiului este inscriptionatã doar în limba românã.
(Magyarul a lényeg: ugyan a vonatkozó jogszabály – az 1206/2001-es kormányhatározat – elfogadásának a pillanatában Kolozsvár magyar lakossága – a 2002-es népszámlálás adatai szerint – nem érte el a 20%-ot, a város neve mégis szerepel a kormányhatározat melléklétében, tehát a bejáratánál ki kellene írni a nevét magyarul is, de a hatóságok a 215/2001-es törvényben rögzített 20%-os küszöbre hivatkozva ezt nem teszik meg.)
Talány, hogy mi volt a fejében annak, aki ezt a gyöngyszemet leírta (nekem például eddig nem tűnt fel, hogy az évek ilyen sorrendben követték egymást: 2000, 2002, 2001, 2003, 2004, stb.), de gond még ezzel a szövegrésszel az is, hogy a második rész is sántít, ugyanis a helyi hatóságok első körben nem hogy ellenezték volna a város magyar nevének a kiírását, hanem egyenesen határozatot hoztak arról, hogy ki kell írni, épp csak a polgármester az illető határozatot nem hajtotta végre. Ha pedig az idő folyásának irányát nem vonják kétségbe és megkeresik az 1992-es népszámlálás adatait, akkor talán arra is rájönnek a jelentés szerzői, hogy nincs itt semmilyen ellentmondás, az 1206-os kormányhatározat ugyanis annak a népszámlálásnak az adataira alapozva készült és azokat a településeket listázta, amelyek magyar lakossága 1992-ben meghaladta a 20%-ot.

III.
Az ellenben már vérlázító, ahogy az oktatás kérdését kezeli a jelentés.
Képesek voltak leírni azt, hogy az elemi, általános és középiskolai oktatásban biztosított a tanulók joga anyanyelven tanulni minden tantárgyat! Mintha nem az lenne itt is a gond, hogy elvileg létezik egy jog, de azzal a gyakorlatban nem lehet élni, mert nem indítanak kis létszámú osztályt, mert számos magyar gyermek kényszerül román osztályba azért, mert elfogadható távolságban nem található magyar iskola, stb, stb. Arról a nyelvi diszkriminációról pedig egy szót sem ejtenek, aminek a magyar gyermekek áldozatai a vegyes tannyelvű iskolákban. Ennek kapcsán fel sem merül az, hogy fel kell számolni a vegyes tannyelvű iskolákat és teljes mértékben önállósítani kell a magyar oktatást.
A magánoktatás kapcsán pedig azt állapítják meg, hogy ott minden rendben, számos magyar oktatási intézmény működik óvodától egyetemig. Azt ugyan megemlítik, hogy az állam nem finanszírozza a magyar magánegyetemet, de ezt csak úgy mellékesen, nem problémaként.
Az anyanyelv tanulására vonatkozó részben aztán szót ejtenek az anyanyelvű oktatásról (ez is a szakmaiság csúcsa, ahogyan a két dolgot keverik), de ott is gondoskodnak arról, hogy az embernek a feje búbjára csússzon a szemöldöke, mert képesek leírni ezt:
“Prevederile noii Legi a educatiei nationale prezintã cele mai generoase drepturi pentru învãtãmântul universitar în limba maghiarã.”
(Az új oktatási törvény legmesszebbmenően biztosítja a magyar nyelvű egyetemi oktatás jogát.)
Az oktatási problémák megoldására tett javaslatok között pedig ilyen is van: “eliberarea de diplome de absolvire simbolice (fara valoare juridica) în limba maghiara;” (szimbolikus, jogi érvény nélküli diplomák kibocsátása), szemben a logikus és elvárható megoldással, amit a kétnyelvű diplomák jelentenének.

Ez csak három kiragadott példa, de ha valaki veszi a fáradságot és végigolvassa a jelentést, akkor garantáltan nem fog csodálattal felnézni annak szerzőire. Már csak azért sem, mert egyik konklúziója az lesz, hogy attól olyan terjedelmes a jelentés (72 oldal), hogy az egyes jogsértések (nem túlzás) 4-5 alkalommal is fel vannak sorolva, néha úgy, hogy semmi közük a keretegyezmény azon cikkelyéhez, amiről a jelentés adott része szól.

Árus Zsolt