Átadták az idei Bethlen Gábor-díjakat

A Bethlen Gábor Alapítvány Márton Áron-emlékéremmel jutalmazta a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeumot – a kitüntetést a múzeum alapítója, Lázár Csilla vette át.

Laudáció a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum Márton Áron-emlékéremmel való kitüntetése alkalmából:

Tisztelt Kuratórium! Tisztelt Ünnepeltek és Ünneplők!

Boldog az a közösség, amelynek az Örökkévaló olyan vezetőt szánt, mint amilyen Márton Áron püspök volt. Nevezték, nevezik őt Erdély Püspökének, de a Magyarok Püspökének is. Sugárzó életpéldája – történelmi időket meghaladva – ma is tanít és vezet.
Amikor a magyarság nagy zarándoklatán, Csíksomlyón – felekezeti különbség nélkül – összegyűlünk, és a Magyarok Nagyasszonyának segítségét kérve megfogjuk egymás kezét, Ő is ott van velünk azon a felejthetetlen fehér lovon, székely legények által körülvéve, és őrt áll, áldást oszt, figyelmeztet!
Ő az, aki teljes összhangban tudta egyesíteni a keresztény szolgálatot a nemzetszolgálattal. Ő az, aki képes volt összhangba hozni a bölcs szelídséget és a bátor kiállást. Ő az, aki tudott megtartó reményt sugározni, és mert hibákat ostorozni minden veszéllyel dacolva.
Népe tisztelve szerette és követte, ellenségei félve tisztelték és keresték a módot hatásának semlegesítésére. De kicsik voltak hozzá.
Mindenki tudta, hogy Márton Áronnak kötelesség emléket állítani, de nem csupán ennyiről volt szó. Hiszen ma is él, velünk van és hat. Keresztény közösségeket tart össze és nemzetet nevel. Életpéldája, lényének holtában sem szűnő kisugárzása, írásainak időtálló tanításai átjárják napjainkat. Hatnak ott, ahol az a nemzetrészünk él, amelyiknek a történelem a legküzdelmesebb sorsot szánta, és hatnak mindenütt, ahol magyar ima száll az ég felé.
Az ő hagyatéka a megmaradásunkért folyó küzdelmünkben csodás kincsestár, melyben nap mint nap fellelhetjük a gondjainkban irányt mutató üzenetet. Pajzs és békés fegyver a legádázabb ellenség ellen is.
Az emlékállítás és a nemzetnevelő példa felmutatása volt tehát az a kettős feladat, mely ott állott már régen a szülőfalu, a szülőföld, az erdélyi, de az összmagyarság előtt is. Ott lebegett felettük, felettünk, és csak arra várt, hogy a megfelelő pillanatban megtalálja a végrehajtáshoz megfelelő személyt.
A pillanat akkor érkezett el, amikor a csíkszentdomokosi elemi iskolát kibővítették, és az egykori egyházi iskola épültének egy része megüresedett. Márton Áron itt kezdte el tanulmányait, s a szülőház alig száz méterre van e helytől, a kibővített iskola pedig az Ő nevét viseli. A lehetőség kínálta magát, csupán – amint azt utóbb megfogalmazták – le kellett csapni rá.
A feladat aztán rátalált a végrehajtóra is, egy törékeny, de eltökélt, szívós és makacsul célratörő székely fiatalasszony személyében. Ő Lázár Csilla tanárnő, háromgyermekes anya. Neki sikerült maga köré vonzani azokat, akik hozzá hasonló módon álltak a feladathoz. Ők a csíkszentdomokosi közösségi alapítványnak, a Márton Áron Egyesületnek az önkéntesei voltak. Szerveztek, pályáztak és felhasználtak minden egyházi, valamint világi hozzájárulást, határon belüli és határon túli segítséget.
Márton Áron püspöki jelszava vezette őket munkájukban: „Non recuso laborem.”
Az első jelentős támogatást a helyi Közbirtokosságtól kapták. Mint arról beszámoltak, ennek jelentősége – túl az összegen – azokban a döntést meghozó egyhangú szavazatokban rejlett, melyekkel igazolták, hogy ez a közösség ismeri a cél fontosságát. Ezt a felajánlást aztán jelentős magyar állami segítség egészítette ki, majd több erdélyi és magyarországi köz- és magánalapítvány járult hozzá támogatásával, s ezt mai napig is teszi, hiszen a múzeum él és folyamatosan közvetíti a névadó szellemi üzenetét. Évente Márton Áron-konferenciát rendeznek, diákvetélkedőkön ismertetik meg a fiatalsággal a csodás örökséget, kiadványokat szerkesztenek. Így a szó szoros értelmében közösségivé vált az intézmény. Külön fontosságot tulajdonítanak a fiatal korosztályok felé történő nyitásnak.
Ebben a munkában – úgy is, mint ég és föld közötti közvetítő – végig mellettük volt Csibi László, a helyi római katolikus közösség plébánosa.
A múzeum anyagát Lázár Csilla állította össze és szerkesztette, a grafikai tervező az ő nővére, Boros Melinda volt, a térépítészeti irányítást Tövissi Zsolt műépítész vállalta.

A megnyitó ünnepséget 2010 őszén Áron püspök halálának harmincadik évfordulójára időzítették. Azóta egyre többen látogatják és csodálják meg szuggesztív anyagát, és jelenleg annak egy része vándorútra is kelt. Látható itt Budapesten, innen Bécsbe, majd remény szerint Pozsonyba utazik tovább.
Magyar nemzetünk zivataros történelme folyamatosan igényelte a nagy embereket. Európai jelenlétünk első századainak egyik jellemzője az erő volt, de eljött az idő, amikor két pogány közt a magunk, s egyben örök reménytelen szerelmünk, Európa védelmében elvéreztünk. Ezt követően már csak spirituálisan vehettük fel ezt a kettős célt szolgáló küzdelmet, melyet napjainkig folytatunk.
Nem sokasággal, hanem lélekkel tettünk csudadolgokat időfeletti nagy embereink vezetésével, keresztény szellemben és magyar szívvel. Mert a nehéz pillanatokban mindenkor felbukkantak a nagy vezetők is. A múló időt legyőzve, egymásnak s általuk nekünk küldték üzenetüket, az erős hitre alapozott örök reményt.
Ezeket a megtartó üzeneteket közvetítik felénk azok a szolgáló cselekedetek, mint amilyent Lázár Csilla és a köré gyűlt kisdedközösség végrehajtott.
A munka elvégeztetett, a példa hat!
Most eljött ideje az érte járó elismerésnek.
Biztos vagyok benne, hogy ők ezzel is szolgálni fognak.
Mert a célt jól ismerik.

Gratulálunk Nekik!
Istennek, valamint az ő szeretett szolgájának: Áron püspöknek áldását kívánjuk rájuk.

2015. november 12.                                                                               Szász István Tas

(Címfotó: MTI/Bruzák Noémi)