Az ég fele mutató Székely Iránytű

Turisztikai látványelem a Peszente-tetőn

    Újabb turisztikai látványelem várja a turistákat Énlaka és Etéd között, a Peszente-tetőn. A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar oktatójának, Kondor Tamásnak a vezetésével készült el a Székely Iránytű térinstalláció, amelynek hivatása a környékbeli települések helyenként rejtett, más helyütt már ismert értékeinek bemutatása, egy egységes egésszé kovácsolása. Célja, hogy a művészet erejével felhívja a figyelmet azokra a kis falvakra, emberekre, melyekről mindeddig keveset tudhattak a környékre érkező turisták. 

    A Székely Iránytű játékos gondolat nyomán mutatja be a környék 18 településének elhelyezkedését, történelmét, legendáit, turisztikai attrakcióit, de az oszlopokra szerelt kis kihajthatós táblákra fontos információk is felkerültek, mint például szálláslehetőségek. Így a közlekedési utakat jelölő kavicsok mentén Udvarhelyről indulva eljuthatunk Korondra, Zetelakára, Bözödre, Kőrispatakra, olvashatunk a lármafákról és a szénégetőkről egyaránt. A Székely Iránytű ünnepéljes átadásán képviseltette magát a Hargita Közösségi Fejlesztési Egyesület is.

Szekely Iranytu1

    A projekt vezetője elmondta, hogy a 2014-es év pozitív tapasztalataiból kiindulva született meg a gondolat, hogy a tájépítészet segítségével egy olyan kezdeményezésbe fogjanak, amely a kortárs alkotói munka és a közösségi építés szellemiségét ötvözi a hargitai táj sajátos vonzerejével, és a természeti környezetben megbúvó kis falvak öröklött értékeivel. Összeültek a helyiekkel, Siklód, Küsmöd, Kőrispatak, Énlaka és Etéd polgármesterével, Szőcs Lászlóval, hogy megfogalmazzák a SPACE POETRY programot. E program keretében, olyan tájépítészeti alkotást hoztak létre az öt falut övező természeti környezetben (illetve a programhoz továbbiakban csatlakozó települések környezetében), melyek egyrészt felhívják a figyelmet a környező táj és a belőle eredeztetett művészi tartalmak szépségeire, másrészt a régióban található épített és kulturális értékekre. A helyi lakosok együttműködésével egy olyan komplex szolgáltatást sikerült megvalósítani, mely a falusi és bakancsos turizmus számára vonzerőként vagy akár többnapos programot kínáló programcsomagként is szolgálhat. Az útkereszteződésben lévő kis tisztáson álló Iránytű a környék apró kis csodáit foglalja össze, melyeknek értéke sokszor a helyi emberekben nem is tudatosul. Ezekre a csodákra a turisták, a külföldi szakemberek hívják fel a figyelmét a helyi lakosoknak. Ezen apró kis értékek a zálogai a térség jövőjének, fejlődésének – mondják a magyarországi szakemberek. A helyi természeti és kulturális értékek, a hozzáadott szellemi tőke segítségével pozitív jövőkép vázolható a székely települések lakói számára.

    A Székely Iránytű az égre mutat, jelezve ezáltal a helyes irányt a közösségek számára, de mutatja a székelyföldi turisztikai attrakciófejlesztés felé is az irányt: hogyan lehet összefogással, kreativitással, helyi alapanyagból, a tájba illeszkedő turisztikai attrakciót létrehozni, amely a későbbiekben bővíthető. Bízom benne, – mondta Kondor Tamás – hogy a későbbiekben egész Székelyföldön sikerül hasonló turisztikai attrakciókat kialakítani.

Kérem ossza meg ismerőseivel: