Az idei évadban először kerül műsorra az Egyetlen a Figuránál

Október 6-án, péntek este 7 órától az idei évadban először kerül műsorra a Figuránál Máthé Annamária Egyetlen című egyéni előadása.

Egyetlen: az a szó, amiben elfér egy élet. Minden, ami volt és lesz, ott van egyetlen pillanatban, egyetlen jó-rossz döntésben, egyetlen szerelemben, egyetlen lélegzetben, egyetlen… Kár lenne nem észrevenni, hogy minden ember kivételes. Kár lenne nem észrevenni: egyetlenek vagyunk.

egyetlen3

Ebből a felismerésből indult a próbafolyamat, azzal a szándékkal, hogy ami létrejön, az személyes és önazonos lehessen.  Az előadás a nőiség különböző szerepköreit vizsgálja néha kritikusan, néha csak elmesélve, megidézve vagy éppenséggel megélve. 

Színházi merénylet egy testre – az alkotók azért is választották ezt az alcímet az előadásnak, mert a téma adott esetben maga a színész, aki saját életéből és tapasztalataiból is idéz pillanatokat, múltat, vágyálmokat, vagy akár csak hallott dolgokat. Mindezt azért, hogy végül eljuthasson a saját igazi hangjáig, a belső csendig és addig a mozdulatig, amiről eddig nem tudott. Az előadás több kicsi szösszenet, amely egyetlen Nő testéből, lelkéből fakad.

egyetlen5

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), Hargita Megye Tanácsa, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány támogatásával létrejött előadás koprodukció a Nagyvárad Táncegyüttessel.

Jegyek ára 15 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak és csoportkedvezménnyel (min. 10 fő) 10 lej.

 Jegyek válthatók munkanapokon 15.00 és 19.00 óra között, vagy előadások előtt fél órával a Figura Stúdió Színház előcsarnokában található jegypénztárban. Helyfoglalás és információk a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen.


EGYETLEN

egyetlen

// színházi merénylet egy testre //

Alkotó-előadó: Máthé Annamária
Rendező-koreográfus: Györfi Csaba

Kérem ossza meg ismerőseivel: