Az igazság előbb-utóbb győzedelmeskedni fog
Pislákol a fény az alagút végén?
Az elmúlt hetekben a sajtó újabb ítéletekről adott hírt, amelyek értelmében zászlókat meg feliratokat kell eltávolítani székelyföldi középületekről illetve közterekről. Ezekre lassan mindenki legyint, mondván hogy ez van, nincs mit tenni. Illetve nem mindenki, mert vagyunk páran akik ezt másképp gondoljuk, s az események azt igazolják, hogy nem alaptalanul.
Van ugyanis két olyan ítélet, amiről a sajtó nem számolt be, s ami nem a szentgyörgyi zaklatóművész szája íze szerinti. Ideje hát ezekről is szót ejteni, már csak ösztönzésképpen is.
Az első ítélet még februárban született, abban a perben, amelyben a kereset úgy szól, hogy a törvényszék kötelezze Gyergyószentmiklós polgármesterét, hogy távolítsa el a városháza homlokzatáról, illetve az épület összes helyiségéből Székelyföld és a város zászlaját. Illetve hogy pontosabb legyek Székelyföld zászlaját meg a napot és holdat tartalmazó kék zászlót, ami “valószínűleg” a város zászlaja. A felhozott érvek a szokásosak, az ország zászlajára vonatkozó törvényre hivatkozik, s levonja azt a következtetést, hogy középületre csak azt, illetve az Európa Tanács zászlaját szabad kitűzni, semmi mást. Ugyan a következő mondatában már ellentmond magának mert leírja, hogy a törvények megengedik a város zászlajának a kitűzését is, de rögtön azzal folytatja, hogy ezt a napos-holdas kék zászlót nem fogadták el a törvény előírásai szerint, tehát nincs mit keressen az épület homlokzatán. Az állítás bizonyításával nem is próbálkozik, elvégre köztudott, hogy neki ilyenre nincs szüksége, jól mutatja az az eset, amikor Csíkszereda zászlaja esetében ő azt állította, hogy nincs törvényesen elfogadva, a szeredai polgármester azt, hogy de biza igen, a 71/1994-es határozattal, a bíró pedig arra a következtetésre jutott, hogy ha Dan Tănasă mondja, akkor a zászló nincs elfogadva, tehát el kell távolítani.
A keresetre alapos és részletes válaszirat készült, illetve részemről (mint szentmiklósi lakos, akit a kérés személyesen sért) egy beavatkozási kérés, köszönet mindkettőért – szokás szerint – a Jogaink egyesületnek. Ezekben egyrészt fel van sorolva az, hogy a felperes több rendben nem tett eleget a perrendtartási törvénykönyv előírásainak (amiket a törvényszék szokás szerint “nem vett észre”), érdemben pedig írva van, hogy a hivatkozott törvény nem tiltja más zászlók kitűzését (példa erre pont a helyi zászlókról szóló törvény), a város zászlaját pedig igenis törvényes módon elfogadta a helyi képviselő-testület, tehát joggal van kitűzve. S hogy ez ne képezhesse vita tárgyát, a polgármester letette a törvényszékre a vonatkozó határozat másolatát is.
A tárgyaláson a felperes vagy az ügyvédje természetesen nem jelent meg, de ez ilyen esetekben szükségtelen is, mert a bíró – aki elvileg pártatlan kellene legyen – tökéletesen helyettesítette őket. Hosszan faggatott például arról, hogy mi közöm nekem ehhez az egészhez, mi érdekem fűződik ahhoz, hogy mik vannak kitűzve a városházára, miközben azt a kérdést – amit a polgármester is meg én is feltettünk -, hogy mi köze ehhez egy bukaresti egyesületnek röviden elintézte azzal, hogy az egy jogvédő egyesület, tehát annak mindenhez joga van. (Hogy kinek milyen jogát sérti az, hogy a város zászlaja ki van tűzve a városházán, azt homály fedi, ilyen apróságokkal már nem foglalkozott. Hasonlóképpen kezelte a többi eljárásbéli kifogást, amiket a tárgyaláson szóban is felvetettem, vagyis ő magyarázta meg nekem a felperes bizonyítványát.)
Lényeg a lényeg, hogy ellentétben az összes eddigi esettel, amikor az ítélet a város zászlajának az eltávolítását is előírta, Szentmiklós esetében csak félsikert ért el népünk nagy barátja, mert a bíró ezt a kérését visszautasította, csak Székelyföld zászlajának kitűzését találta törvénybe ütközőnek. (Az más kérdés, hogy annak az eltávolítását az épület belső helyiségeiből is elrendelte, annak ellenére, hogy a felperes semmi bizonyítékot nem mutatott fel arra nézve, hogy egyáltalán létezik ott olyan.) Megszületett tehát az első olyan ítélet, ami nem ad igazat mindenben az európai méltóság élharcosának, elutasítja egy kérését! (Azaz hogy legyek teljesen pontos: ilyen ítéletek már születtek korábban is, olyan esetekben, amikor a perrel szembesülve egyik-másik polgármester már az ítélet kihirdetése előtt eleget tett a felszólításnak, s önként távolított el zászlót vagy feliratot. De az ilyet nehéz lenne sikernek nevezni.) Ráadásul a beavatkozási kérésemet a bíró jóváhagyta, tehát immár adott a lehetőség arra, hogy ezt az ügyet elvigyem az emberjogi bíróságra, ha másodfokon nem születik számunkra kedvező ítélet. Mert nyilván a polgármester is meg én is fellebbeztünk, azt kérve a táblabíróságtól, hogy a kereset mindkét pontját utasítsa vissza.
Ha valaki kíváncsi a részletekre, itt van a teljes ítélet:
A másik ítélet amiről szólni akarok nyolc napja született, a célkeresztbe vett település Korond, a keresetben pedig az áll, hogy a törvényszék kötelezze a korondi polgármestert és képviselő-testületet, hogy a községháza bejáratánál helyezzék el a törvény által előírt módon a névtáblákat (felül a románt és alatta a magyart, ne úgy ahogy most van, hogy egyik oldalon a magyar s a másikon a román), a bejárat fölé tegyék ki Románia címerét, mellé két oldalt két román zászlót, s az épületről meg környékéről távolítsanak el minden zászlót, kivéve Románia és az Európa Tanács zászlaját.
A keresethez bizonyítékként egyetlen, rossz minőségű és fekete-fehér fénykép volt csatolva:
Ennek kapcsán elsősorban azt kell megjegyezni, hogy a kéréseket látva nyilvánvaló, hogy aki azokat megfogalmazta soha nem volt Korondon, azt a fényképet jó eséllyel az internetről töltötték le. Ugyanis a korondi községháza elhelyezkedése igen sajátos, az épület oldala (ahol az oldalsó bejárat is van) néz a főútra (ez látható a fényképen), főbejárata pedig ahhoz képest oldalt helyezkedik el. A főbejárat felett pedig ott van a címer, s mellette a két zászló, ahogy azt a törvény előírja. A táblák pedig a törvénynek megfelelően vannak elhelyezve, egyik oldalon a polgármesteri hivatalé, a másikon a helyi képviselő-testületé, mindkét esetben felül a román s alul a magyar felirat (a fénykép gyenge minősége az oka annak, hogy azon ez nem látszik). Az épület mellett négy zászló található, Romániáé, az Európa Tanácsé, a községé (amire létezik érvényes képviselő-testületi határozat) és Székelyföldé (aminek a kitűzését ugye semmilyen törvény nem tiltja).
A keresetre igen alapos és talpraesett válasziratokat fogalmazott meg a község ügyvédje (ezúton is gratulálok neki), illetve a Jogaink egyesület szakmai és anyagi támogatásával egy beavatkozási kérést tett le a képviselő-testület egyik tagja. A fentieket figyelembe véve elvileg egyszerű volt a helyzet, csak a székely zászló kérdése lehetett – szokás szerint – vitatható, de figyelembe véve több előző pert (csak két példát mondok: Nyárádszeredán is volt kitéve címer és zászló, a bírók mégis arra kötelezték a polgármestert hogy tegye ki azokat és fizesse meg a perköltséget; illetve Csíkszereda zászlajára vonatkozóan létezik érvényes képviselő-testületi határozat, a bírók mégis arra kötelezték több perben is a polgármestert, hogy távolítsa el innen is, meg onnan is), az eredmény egyáltalán nem volt borítékolható. Éppen ezért volt igen nagy és kellemes meglepetés, amikor megjelent a törvényszék honlapján az ítélet: “Respinge ca neîntemeiată acţiunea formulată de reclamantă” (megalapozatlanként visszautasítja a felperes keresetét)! Ilyenre még nem volt példa azóta, hogy Dan Tănasă elkezdte futószalagon gyártani a kereseteket! Méltán örvendhetünk tehát, s biztathatunk mindenkit aki hasonló helyzetben van, hogy ne hagyja magát, mert az igazság előbb-utóbb győzedelmeskedni fog. Ráadásul ebben az esetben is jóváhagyta a bíró a beavatkozási kérelmet, tehát itt is nyitva az út Strasbourg felé, ha a vásárhelyi bírók hozzák a szokott formájukat.
Árus Zsolt
