Az oktatási miniszter fenyegető átiratot küldött a tantestületek számára

Fenyegető levelet küldött az oktatási miniszter a tanfelügyelőségen keresztül azon tantestületeknek, amelyek támogatták tisztségükben azon iskolaigazgatókat, akik korábban sikertelenül versenyvizsgáztak, vagy nem vizsgáztak, kijelentve, hogy azoknak nem ad kinevezést. Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, illetve alelnöke, Barti Tihamér egy nappal korábban, december 21-én gratulált ezen testületeknek, mint Borboly Csaba fogalmazott, „bátor és felelős döntést hoztak”, és felhívással fordultak az oktatási minisztériumhoz, hogy módosítsák a diszkriminatív rendeletet, és tegyék lehetővé, hogy folytathassák munkájukat azok az igazgatók, akikkel a tanárok meg vannak elégedve. A megyeelnök hozzátette: arra számítottak, hogy az oktatási miniszter felülbírálja korábbi döntését, és módosítja a diszkriminatív rendeletet, ám nem így történt, és az új helyzet felelősségteljes döntés elé állítja az érintetteket.

A megyei tanács elnöke ezúton azt kéri minden érintettől, alaposan tanulmányozza át a (közleményünkhöz mellékelt) átiratot, főleg az utolsó mondatot, amely polgári és büntetőjogi felelősségrevonással fenyeget, és mindenki saját felelősségére dönthet.

– Mindenkinek családja van, és csak saját felelősségére tehet bármit is ez ügyben, hiszen egy leköszönő miniszter sok mindenre képes lehet, ha a hibát fenyegetéssel próbálja leplezni. A megyei tanács alárendeltségébe három iskola tartozik, arra kérem jelen közlemény útján is ezek tantestületeit, hogy ha ragaszkodnak a régi igazgatóhoz, válasszanak egy ideiglenes vezetőt, akivel a régi együttműködik, és az új addig marad, amíg a miniszter dönt a hogyan továbbról. Ha a tárcavezető módosít álláspontján, és engedi, hogy az önéletrajzuk körüli hiányosságokat pótolják az érintett igazgatók, akkor az ideiglenes lemond, és a régi elfoglalhatja a vezető tisztséget. Ha új versenyvizsgát írnak ki, az még jobb. Arra kérjük parlamenti képviselőinket és szenátorainkat, vizsgálják ki a versenyvizsgák jelenlegi folyamatát, és az új kormánytól kérjenek korrekciókat – nyilatkozta Borboly Csaba.

Kérem ossza meg ismerőseivel: